Egyszerűen nehéz volt felfogni, hogy a Perem, csak úgy elveszett. Az a rengeteg munka amit belefektettünk a megépítésébe, mind kárba veszett. Az egyetlen jó az egészben az volt, hogy minden fontos tárgy ott volt a nyeregtáskámban: a Sárkány-szem, a térképeim, az összes jegyzetem, a Sárkány-könyv és a messzelátóm. Remélhetőleg a szigeten élő sárkányok is épségben megmenekültek.
-Tudjuk, hogy mit érzel Hablaty... -szólított meg a mellettem repülő Halvér. -Nekünk is fáj.
-Az S-em! Az a gyönyörű S-em! -siránkozott Takonypóc. -Annyira sajnálom, drága S betűm! Talán majd valamikor találkozunk a Vallhallában...
-Csak nem mindenki ugyanúgy dolgozza fel... -folytatta Halvér Takonypócra mutatva.
A messzelátómmal már láttam Hibbantot. Kíváncsi voltam apám reakciójára, amikor megtudja, hogy miért jöttünk vissza a szigetre. Kudarcot vallottam. Megint. Újra és újra felvillant előttem az a pillanat, amikor megtaláltuk a Peremet és mindenki versengett a másikkal, hogy az ő ötletét használjuk fel az építkezéshez. Néhány könnycsepp folyt le az arcomon. Nem akartam gyengének tűnni a többiek előtt, ezért felvettem a komoly arcomat és leszálltam a Hibbanti házunk előtt. Mindenki örült és ugrálni kezdett, mikor meglátott minket. Hát... mi annyira nem voltunk boldogok.
-Fiam! -ölelt meg apám. -Miért jöttetek?
-Szállást kérünk... úgy örökre.-jelentettem ki egyhangúan.
-Mi történt Hablaty? -kérdezte kicsit aggódó hangon apa. Erre csak ennyi volt a válaszom:
-A Peremnek vége.
Az örvendezős hangulata mindenkinek elment másodpercek alatt. A többi sárkánylovas odasétált mellém és miközben a sírás kerülgetett minket, mindenki hazament.
-Fiam, mondd el részletesen, hogy mi történt! -erőlködött apa, mikor mind a ketten reggelizni kezdtünk.
-Ryker és Dagur csellel terelte el Astrid, Hanga és az én figyelmemet és elhívott minket a Peremről. Majd elfogatott minket, hogy nehogy visszamenjünk és addig megtámadták az otthonunkat, és mire mi hárman visszaértünk, addigra már elfoglalták a Peremet.
-De hogy sikerült így csapdába csalni titeket? Ez nem vall sem Rykerre, sem Dagurra... -mondta apa.
-Ennek a segítségével. -vettem ki a nyeregtáskámból a levelet és nyújtottam át apámnak.
Elkezdte olvasni a levelet. Néha felpillantott rám, mire én általában csak megvontam a vállamat. Aztán lecsapta az asztalra a papírt és teljesen lefagyott.
-Ezt nem tudom elhinni... De mégis honnan... és hogy...?
-Szerintem kémkedtek utánunk, amikor elmentünk a Szárny Őrzőihez. Ott tényleg be volt zárva... a bátyám. Láttam. Én is, Astrid is és Halvér is. Az egyik vadászhajón volt megkötözve...
Sose láttam még apát sírni, és Odin úgy gondolta, hogy itt volt az ideje. Csak egy pár könnycsepp volt, semmi több, de Termetes Pléhpofát sírni látni... ilyen is csak egyszer van egy életben.
-A fiam... fogságban van! Meg kell őt mentenünk!
-Nem, nem apa várj! Mi is megpróbáltuk... -tartottam vissza. -Sajnálom...
Apa visszarogyott a székére és maga elé bambulva gondolkodott valamin. Ekkor valaki kopogtatott. Kinyitottam az ajtót, de közben folyamatosan apát figyeltem.
-Astrid! Szia... -még mindig csak futtában néztem rá az érkezőre.
-Hablaty... mi történt apáddal? -nézett Pléhpofára a vállam felett Astrid.
-Magnust siratja. -mondtam egyhangúan. -Megmutattam neki a levelet.
-Én mondtam, hogy mentsük meg... de te sosem hallgatsz rám...
Mintha valami felvillant volna a szemeim előtt, annyira nagyra nyitottam őket. Rámosolyogtam Astridra, majd egy apró puszit nyomtam az arcára és elrohantam.
-Hablaty te meg hová...?
-Van egy ötletem! Gyere te is. -intettem neki, mire ő is elkezdett rohanni.
Pár perc múlva már az egész banda a Sárkánysuliban volt, várva az ötletemet.
-Szóval, mi az a nagy terv? -kérdezte Astrid keresztbe tett kézzel.
-Kiszabadítjuk Magnust... -mondtam.
-Ennyi? -kérdezték mind a hatan egyszerre.
-Hah, ennyit bárki ki tud találni... -morgott Fafej.
-Nem engedtétek, hogy befejezzem. -néztem a bandára. -Anélkül fogjuk megmenteni, hogy magunkra haragítanánk a Szárny Őrzőit.
-Na és azt mégis hogyan gondoltad? -érdeklődött gúnyosan Takonypóc.
-Meggyőzzük őket, hogy Magnus nem bánt senkit és egyáltalán nem vadász.
-Hát az biztos, hogy nagyon meggyőző tudsz lenni... -helyeselt Astrid.
-Na? Ki jön? -kérdeztem, miközben felszálltam Fogatlanra. Takonypóc és az ikrek hátraléptek, hogy ők bizony inkább Hibbanton maradnak a "biztonságban". -Halvér, te így is úgy is jössz. Ma már nem kínozlak téged egyes meg nem nevezett sárkánylovassal...
Halvér felszállt Bütyökre, Hanga és Astrid pedig a saját sárkányaikra.
-Nem, Astrid, te nem jössz. -jelentettem ki, mire az említett lekevert nekem egyet.
-De megyek és ne is próbálj lebeszélni róla... -kezdett el duzzogni. Na szuper!
-Legyen. Takonypóc, te vagy a főnök. Ne... csináljatok...semmi hülyeséget! Ja és ne szóljatok apának, hogy elmentünk.- Azzal mind a négyen felszálltunk.
-Hallottátok én vagyok a főnök! -büszkélkedett Takonypóc.
-Szerinted feltűnt neki, hogy összesen hárman vagyunk? -kérdezte Fafej Kőfejtől.
-Nem. És szerinted az feltűnt neki, hogy mi sosem fogadunk szót?
Már le is szálltunk a Szárny Őrzőinek szigetére, ahol már láttuk a vonuló menetet, akik a fészekbe tartottak. Tudtam, hogy Magnus az, akit bevisznek, ezért gyorsítottam a tempón. Berepültünk a katonák felett, és leszálltunk Mala, Throk és a fogoly, Magnus elé.
-Ne! -ordítottam, majd leszálltam Fogatlanról. A többiek már a hátam mögött álltak.
-Hablaty Harald! Ezt mégis, hogy képzelitek?
-Mala, ezt te nem értheted. A foglyotok a bátyám!
-Nem hiszek neked... -lépett elő Mala. -Ha a bátyád lenne, akkor ő is sárkánylovas lenne, akárcsak ti!
-Hablaty igazat mond. -jelentette ki mély hangon Magnus. -Tényleg a bátyja vagyok.
-Mi a ...? Akkor ti... ti...?
-Mindketten Haddockok vagyunk. Igen. -mondtam. Mala leengedte a kardját és el is rakta. Én lecsitítottam Fogatlant, nehogy valaki megsérüljön, és eloldoztam Magnust.
-Ha megengeditek, akkor hazavinnénk Hibbantra. -tettem hozzá az előző mondatomhoz. Mala kicsit hezitált, majd mivel látta köztünk a hasonlóságot, végül beadta a derekát.
-Rendben. De ha egyetlen alkalommal elárulná a sárkányokat...
-Tudom, tudom... akkor vége van. -fejeztem be. Meghajoltam Mala előtt, nehogy azt higgye, hogy ellene fordultunk, majd óvatosan hátrálni kezdtem. Felsegítettem Magnust Fogatlanra, aki ahhoz képest, hogy valószínűleg először ült sárkányon, aki nem mellesleg egy éjfúria, nem ijedt meg. Egy pillanatig csak bámultam magam elé, azon gondolkodva, hogy ez, hogy lehetséges, majd újra Malára néztem.-Mennünk kell. Apám már biztosan hiányol minket.
Felszálltam Magnus elé Fogatlanra.
-Hablaty Harald! Mi... szívesen látunk itt téged és a barátaidat. Bármikor. -mondta Mala. Meghajtottam a fejem, ahogy ő is, majd mindannyian felszálltunk és kirepültünk a Fészekből.
Már egy fél órája csak repültünk, (Magnus miatt csak szép, komótosan), amikor a bátyám mély hangján megszólított.
-Szóval... ti most... mármint Hibbant, békét kötött a sárkányokkal?
-Igen. Már vagy három éve. -feleltem. Éreztem Magnus hangján, hogy kicsit meg van szeppenve. Persze ez teljesen érthető: bezárják egy helyre, majd hirtelen megjelenik az öccse és a barátai, sárkányháton és azt kérik, hogy tartson velük, vissza Hibbantra.
-Minden Hablaty érdeme... -mondta a tőlem jobbra szálló Hanga.
-Hát... részben. De azért Astridnak is volt hozzá némi köze. -helyeseltem. -Tényleg! Te még nem is ismered a bandát!
-Névről ismerem őket, hiszen szinte egyszerre születtek veled. -mondta a hátam mögül Magnus. -Emlékszem, hogy te és Astrid folyton együtt játszottatok. Az milyen nagy volt! Főleg, hogy mindig a hajadnál fogva húzgált oda magához... Emlékszem, hogy egyszer végig sírtad az egész napot, mert Astrid nem hagyott békén. Na és most... hogy jöttök ki vele?
Na jó... erre a kérdésre nem számítottam. Hogy valaki, rólam és Astridról kérdezzen... eléggé megszeppentem.
-Hát... öhm mi jól megvagyunk... ő az én jobb kezem... ha mondhatjuk így... -mondtam.- Mármint, hogy nagyon jó barátom...
-Értem... és a többiek? -kérdezett újra Magnus. -Például a rokonod, Takonypóc?
-Megvagyunk. Kisebb-nagyobb veszekedések előfordulnak, de utána lecsillapodunk. -feleltem, miközben elhúztam a szám. -Apa nagyon fog örülni amikor meglát téged!
-Nagyon örülök, hogy itt vagy Hablaty... -mondta a bátyám és megölelt. Olyan jó érzés volt, hogy itt volt a közelemben, hogy itt beszélgetett velem. Oldalra néztem, először Hangára, aki csak bólintott, majd Halvérre, aki szintén ezt tette, és végül Astridra, aki elmosolyodott.
-Én is örülök, hogy itt vagy... -mondtam hosszas habozás után. -Ha akarod, téged is kiképezhetünk sárkánylovasnak.
-Igen. -helyeselt Halvér. -Akkor te is tagja lehetnél az "A" csapatnak.
-"A" csapat? -kérdezte Magnus.
-Astrid csapata, vagyis "A" csapat. -magyarázta Hanga.
Magnus bólintott, jelezve, hogy nagyjából érti a dolgot.
-Én vállalom! -jelentkezett Astrid. -Szívesen kiképezem a bátyád, Hablaty.
-Felváltva fogjuk kiképezni őt. -intettem le. -Mindenki azt fogja neki tanítani, amihez a legjobban ért. Majd otthon megbeszéljük, kinek mi lesz a dolga.
-És mikor kezdjük? -érdeklődött izgatottan Magnus.
-Amint vége az ünnepségnek. -jelentettem ki.
-Az ünnepségnek? -kérdezték mindannyian egyszerre.
-Hát... gondolom apa ünnepelni fog, hogy a rég nem látott fia hazatért. És ha a törzsfő ünnepel, akkor mindenki ünnepel. -magyaráztam. -És ha magától nem akar, hát majd adok neki egy löketet.
Nem sokkal később megérkeztünk Hibbantra. Mivel egyenlőre nem akartam, hogy apa meglássa Magnust, a Sárkánysuli felé vettük az irányt. Viszont ott minket is meglepetés ért.
-Thor nevére mondom, itt meg mi történt? -meredtem a sarokban alvó Takonypócra és a festett birkákat dobáló ikrekre. -Pár órára mentünk el és felfordulást okoztatok?
-A felfordulást, az új játékunkra érted? -kérdezte Kőfej.
-Milyen új játék?!Ezt én inkább zűrzavarnak mondanám! -kiabáltam.
-Ez nem zűrzavar, hanem Sárkányverseny! -próbált meggyőzni Fafej.
-Sárkányverseny? -kérdezte az érkezők közül mindenki.
-Igen. -helyeseltek az ikrek ijesztően komolyan. -Elrejtünk néhány birkát és az nyer, aki legtöbbet összeszedi.
-Tudjátok mit... Ez nem is olyan rossz ötlet. -kapta fel a fejét Hanga.
-Most komolyan? -kérdeztem, de minta a srácok, meg sem hallották volna.
-Ja. Lehetne valami jutalma is a győztesnek. -ötletelt Astrid. -Például, kirakhatnánk a nevét a Nagyterem falára.
-Szerintem inkább portrét kéne festeni a győztesről és azt kitenni a falra. -változtatott az előző ötleten Hanga.
-Srácok erre most nincs időnk! -mondtam, de még mindig senki sem figyelt rám.
Kicsit zavart, hogy senkit nem érdekel amit magyaráztam, mert végtére is én voltam a főnök. Aztán átfutott az agyamon egy gondolat.
-Tudjátok mit... Ez egész jó ötlet...
-Hó, hó, hó, hó! -hőkölt hátra Takonypóc. -Hablaty jól vagy?
-Sárkányverseny? Szuper ötlet! -mutattam Fafejre és Kőfejre.
-Hát persze, hogy az! -húzta ki magát Fafej. -Várj...Mi?
-Díj a győztesnek? Kiváló! -folytattam a beszédem, miközben Hangára és Astridra mutattam, akik ugyanúgy meg voltak lepődve mint a többiek.
-Hablaty, biztos jól vagy? -kérdezte most Astrid.
-Persze. Csak arra gondoltam, hogy az ünnepség alkalmából, megrendezhetnénk az első Hibbant-Sárkányversenyt! -mondtam el az ötletemet. Mindenki beszélni kezdett, amitől ismét hangzavar keletkezett.
-És mi a terved? -kérdezte újra Astrid. Erre kicsit elgondolkodtam.
A banda összes tagja elkezdett bólogatni, majd beszélgetni, amitől már megint hangzavar lett. "Jó ezzel kezdenem kell valamit". Még a hangzavarból is kihallatszott apám hangja, amint Bélhangossal a nyomában belépett a Sárkánysuliba, miközben valamin veszekedtek. Mindenki befogta a száját én erre egy "Éljen!" fejet vágtam, de közben rájöttem, hogy annyira nem "Éljen!" az az "Éljen!". Azonnal intettem Takonypócnak és Halvérnek, hogy hurcolják be Magnust a sárkányok ketrecébe és akadályozzák meg, hogy a bátyám akár egyetlen szót is szóljon, vagy hangos legyen.
-Apa...! Micsoda... meglepetés...! -mondtam idegesen. Egy pillanatra hátranéztem a többiekre, akik szintén eléggé idegesnek tűntek.
-Hablaty, minden rendben? -kérdezte gyanús tekintettel apa. -Furcsán viselkedtek...
-Persze... csak... az ikreket kellett megfegyelmezni... igaz srácok? -néztem újra hátra segítségkérően a srácokra.
-Igen...igen így volt. -magyarázták a többiek, de inkább nem néztek apa szemébe, nehogy lebukjunk. Takonypóc éppen hátraütött egyet, amit szerintem azért tett, mert Magnus menekülni akart. Mivel apa látta a jelenetet, gyorsan elmosolyodott.
-Szóval, akár el is mehetnél, mert... még rengeteg dolgunk van...
-De... mégis miről apa...? -ennyire még talán soha sem izgultam. Éreztem, ahogy tetőtől talpig elpirulok és körülbelül úgy nézhettem ki, mintha Takonypóc napok óta ütött volna.
-Mint tudjátok, nemsokára itt van a Snoggletog. És mivel, most nagyjából két évig nem is ünnepeltetek velünk, újra megkérnélek titeket, hogy adjatok egy műsort a sárkányaitokkal.
Szerintem mindenki úgy meglepődött mint én.
-Nem egészen. Valami különlegeset szeretnék erre az évre. Ugyebár lassan mindannyian átléptek a húszas éveitekbe, ezért ma este a Nagyteremben, rendezünk számotokra egy ünnepséget, hogy megünnepeljük, a legelső sárkánylovasokat. Párba kell jönnötök mint a felnőtteknek, ezért természetesen azt is ihatjátok és ehetitek mint mi. Ezen kívül, beavatunk titeket, igazi felnőtteknek. Ezen a rendezvényen, te fogsz a törzsfő helyén ülni az asztalnál, fiam.
Mire leesett, hogy apa mit mondott, addigra lepergett a szemem előtt az eddigi életem. Én ülnék az asztalfőn? Mint egy törzsfő? Én?
-Apa... biztos vagy te ebben? Mármint... az ünnepség rendben van, de én nem akarok úgy tűnni mint egy főnök. Főleg úgy nem, hogy a barátaim úgymond "alattam állnak". Mi egy csapat vagyunk.
-Úgy is szoknod kell az érzést, fiam. Hiszen egyszer majd át kell venned a helyemet. -mondta apa hatalmas magabiztossággal. -Ez az este a tiétek lesz.
-Hogy megmutassátok, hogy átléptetek a felnőtt korszakotokba. -ahogy apa ezt kimondta, elengedte a vállam és elindult a Sárkánysuli kijárata felé. -Este találkozunk. Addig is... jó munkát.
Még egy pár percig csak némán álltunk, nehogy véletlenül lebuktassuk magunkat, aztán mikor már nem hallottunk semmi beszélgetést, nagyot fújtunk.
-Hát... úgy látszik, ugrott a terv. -húztam el a számat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése