-Vízre bocsátanám hátrakötött kézzel és lábbal, hogy a tengerbe fulladjon. -felelte higgadtan apa.
-Jó... ez nem éppen az amire számítottam... -vakartam meg a tarkómat. -Nem lehetne esetleg csak...bezárni?
-Bezárni? Te csak ennyit tennél azzal aki, többször is Hibbant-sziget és lakosai életére tört? Gondolkodj fiam! -sose láttam még apát ennyire idegesnek, talán csak akkor, amikor még régen mindig káoszt okoztam.
Valami azt súgta, hogy jobb ha most eltűnünk innen, mert a végén még kicsúszik a számon, hogy tényleg elfogtuk Dagurt, ezért elkezdtem kifelé húzni Astridot a Nagyteremből.
-Apa, végül eszembe jutott, hogy az a dolog nem is olyan fontos. Majd... este találkozunk az ünnepségen.
-Hablaty! -kiáltott utánam a törzsfő. Azonnal megálltam és a szemébe néztem. -Nehogy szégyent hozz rám azzal, hogy egyedül jössz, vagy egyáltalán nem is jössz az ünnepségre! Mert ha így lesz, azt még nagyon megbánod...
"-Nyugodj meg apa, nem egyedül megyek. Majd meglátod..."-mondtam magamban, majd kitoltam Astridot az ajtón.
-Szóval...nem fogod neki elmondani, hogy tényleg elfogtuk Dagurt? -kérdezte Astrid, mikor már úton voltunk a Sárkánysuli felé, a sárkányainkkal és Dagurral.
-Nem. Azzal csak nagyobb feszültséget okoznék, és mindig utána kéne rohangálni mert megszökött. -feleltem higgadtan. Astrid bólintott egyet, jelezve, hogy most kivételesen igazam van.
A szemem sarkából hátrapillantottam Fogatlanra, aki éppen Dagurt lökdöste, hogy ne szökjön el sehova. Néhányat rá is morgott a vadászra, amire annak válasza, csak annyi volt, hogy beszélgetni kezdett a sárkánnyal.
-Jaj, ne már Fogatlan, egy kicsit sem szeretsz? -kérdezte szomorúan. Fogatlan újra mordult egyet, majd elfordította a fejét, ezzel teljesen egyértelművé téve a válaszát. Nem állhattam meg, hogy elmosolyodjak, de gyorsan vissza is fordultam, mielőtt még nagyon kihúztam volna a gyufát mindkettőjüknél.
-Nem hiszem el, hogy már mindjárt este van. -törte meg a csendet Astrid. -Hihetetlen, hogy néhány óra múlva, már a Nagyterembe fogunk ülni és...
-Tegyél egy szívességet és ne fejezd be ezt a mondatot. -vágtam a szavába kissé talán túl gorombán. -Én még erre nem állok készen, Astrid. Nem akarok "felnőtt" lenni. Én még fel akarom fedezni a világot és a sárkányokat. -mondtam szomorúan, miközben önkéntelenül lenéztem a földre.
-Hablaty én ezt megértem, de egyszer úgy is túl kell esnünk rajta. -felelte Astrid. -Az, hogy most, vagy két holdhónappal később történik meg, az szerintem már teljesen mindegy.
-Szerintem meg nem. -jelentettem ki. Közben éreztem, hogy most átvettem Fogatlan régi szerepét és én kezdtem el hisztizni. -Ez nektek sokkal egyszerűbb mint nekem. Most gondolj bele... ti csak másképp lesztek kezelve meg szólítva, én viszont bármelyik percben megkaphatom a főnöki posztot.
-Szóval...nem fogod neki elmondani, hogy tényleg elfogtuk Dagurt? -kérdezte Astrid, mikor már úton voltunk a Sárkánysuli felé, a sárkányainkkal és Dagurral.
-Nem. Azzal csak nagyobb feszültséget okoznék, és mindig utána kéne rohangálni mert megszökött. -feleltem higgadtan. Astrid bólintott egyet, jelezve, hogy most kivételesen igazam van.
A szemem sarkából hátrapillantottam Fogatlanra, aki éppen Dagurt lökdöste, hogy ne szökjön el sehova. Néhányat rá is morgott a vadászra, amire annak válasza, csak annyi volt, hogy beszélgetni kezdett a sárkánnyal.
-Jaj, ne már Fogatlan, egy kicsit sem szeretsz? -kérdezte szomorúan. Fogatlan újra mordult egyet, majd elfordította a fejét, ezzel teljesen egyértelművé téve a válaszát. Nem állhattam meg, hogy elmosolyodjak, de gyorsan vissza is fordultam, mielőtt még nagyon kihúztam volna a gyufát mindkettőjüknél.
-Nem hiszem el, hogy már mindjárt este van. -törte meg a csendet Astrid. -Hihetetlen, hogy néhány óra múlva, már a Nagyterembe fogunk ülni és...
-Tegyél egy szívességet és ne fejezd be ezt a mondatot. -vágtam a szavába kissé talán túl gorombán. -Én még erre nem állok készen, Astrid. Nem akarok "felnőtt" lenni. Én még fel akarom fedezni a világot és a sárkányokat. -mondtam szomorúan, miközben önkéntelenül lenéztem a földre.
-Szerintem meg nem. -jelentettem ki. Közben éreztem, hogy most átvettem Fogatlan régi szerepét és én kezdtem el hisztizni. -Ez nektek sokkal egyszerűbb mint nekem. Most gondolj bele... ti csak másképp lesztek kezelve meg szólítva, én viszont bármelyik percben megkaphatom a főnöki posztot.
-Nézd...nyilván elképzelni sem tudom, hogy milyen most neked, de abban segíthetek, hogy győzd le ezt az érzést. -mondta Astrid, majd gyengéden megpaskolta a vállamat.
Örültem neki, hogy Fogatlan mellet, Astrid is mindig ott van nekem, ha szükségem van valakire. Újra elmosolyodtam, majd (mikor már láttam a Sárkánysulit, elővettem a komoly arcomat.
Beléptünk a kapun. Természetesen, Takonypóc a sarokban ült, lehorgasztott fejjel, amit szerintem azért csinált, mert Hanga biztos bejelentette, hogy Halvérrel megy az ünnepségre. Fél perccel később azonban felpattant és odasétált Kőfejhez.
Fafej a csirkéjével táncolt, vagyis próbálta megtanítani neki, hogy hogy kell táncolni. Bár, amennyire Fafej tud táncolni, azt még én is könnyedén megtanultam volna.
Hanga és Halvér egymással beszélgettek. Mellettük ott állt Magnus is és a sárkánykönyvet bújta. Tisztára úgy nézett ki, mintha Halvér és az én keverékem lett volna.
Szóltam Fogatlannak, hogy lőjön egyet a terem közepére, hátha mindenki odafigyel majd ránk. Meg is tette, és ahogy sejtettem, mindenki felkapta a fejét.
-Srácok... van még itt egy kis gond. -vakartam meg a tarkómat. Mindenki Dagurra nézett, aki veszettül elkezdett integetni, főleg Hanga felé.
-Te...! -kiáltotta Hanga és már rohant is a fejszéjével, hogy lecsapja a bátyját. Aztán valami eszébe juthatott, mert nagyjából tíz centire Dagur fejétől megállította a fegyverét.
-Tehát...nem fogsz megölelni? -kérdezte Dagur, kierőltetett mosollyal az arcán. Hanga ledobta a fegyvert és rám nézett, de nagyjából úgy, mintha ölni akarna.
-Neked nincs ki a négy kereked, hogy idehoztad ezt a... sárkányvadászt?!
-Megadta magát és átverték. -léptem oda Hanga elé.
-És te ezt bevetted?! Hablaty ez az ember bárkit be tud csapni! Hiszen Rykernek dolgozott!
-Átadhatott volna minket Ryker embereinek, de nem tette. -jelentette ki Astrid. -Ha segít nekünk, győzhetünk.
-Hát már te is mellé állsz? -kérdezte Hanga Astridtól még mindig idegesen. Közben engem arrébb lökött és szinte Astrid arcába mászott, a halálos tekintetét pedig megőrizte.
-Hanga, elhiszem, hogy mérges vagy, de lehet, hogy Hablatyéknak igaza van. -próbálta meggyőzni Halvér Hangát.
A kérlelt arca mintha egy kicsit megenyhült volna, aminek természetesen örültem. Kérlelve néztem Hangára, aki végül sóhajtott egy nagyot és végre elhitte nekünk, amit mondtunk. Újra elmosolyodtam.
-Hablaty. -szólított meg Dagur, miközben óvatosan mellém sétált. -Szeretnék mondani valamit, remélem ettől majd jobban megbíztok bennem. Nem Ryker a sárkányvadászok vezére.
-T-tessék?! -kérdezte egyszerre mindenki. Nem fért a fejembe, hogy hogyan titkolhatta el ezt eddig Ryker.
-Jól hallottátok. A vezérük egy Viggo Folytonzord nevű, ijesztő alak. Én már találkoztam vele, tényleg Folyton-zord, ha érted, hogy értem. És nagyon okos és ravasz is. Vigyázzatok vele.
Ha igaz amit Dagur mondott, akkor óriási nagy slamasztikában lehettünk. De, ezzel most nem volt időnk foglalkozni, mert minél hamarabb, be kellett zárnunk Magnust és Dagurt is. Ekkor...előjött egy ötlet.
-Magnus gyere ide légy szíves! -kiáltottam oda a bátyámnak, aki meglepődve, a sárkány könyvvel a hóna alatt, odasétált hozzánk. -Bemutatom neked Dagurt. Azt hiszem, hogy ti ketten jól kijöttök majd, hiszen mindkettőtöknek a harc és a sárkányok az életetek. Együtt lesztek bezárva a Sárkánysuliba és néha majd Gusztáv is rátok néz.
Magnus kezet fogott Dagurral, majd (mivel bólintottam) elindultak valamiről beszélgetni.
-Huh, ezt is ki lehet pipálni a listán... -sóhajtottam. Takonypóc most már egy kicsit boldogabbnak tűnt, és ez nekem is feltűnt. -Takonypóc, minden rendben?
-Sosem voltam jobban! -kiáltott vissza mosolyogva.
-Miért vagy ilyen boldog? -szállt be a kérdezősködésbe Halvér.
-Nyugodj meg Halpofa, csak örülök, hogy végre valaki, viszonozza az érzéseimet. -ennél a mondatánál Astridra, majd Hangára pillantott.
-Kőfej? -kérdezte egyszerre mindenki, az említettre nézve.
-Mi az? -mindenki Takonypócra mutatott, ezért Kőfej felfogta, hogy miről van szó. -Mivel senki nem hívott el, inkább megyek Takonypóccal, minthogy a főnök ebédje legyek...
Mindenki nevetni kezdett, még a sárkányok is. Felnéztem az égre, és a már lassan teljesen lemenő napra nézve, felfogtam, hogy lassan indulni kéne készülődni.
-Öhm...srácok...nem szívesen vagyok ünneprontó, de lassan indulni kéne az ünnepségre. -jelentettem ki, mire mindenki csendben maradt és szó nélkül elindultak az otthonukba. Fogatlan és én voltunk az utolsók, akik elhagyták a Sárkánysulit, de előtte még intettem Dagurnak és Magnusnak, hogy indulunk. Mindketten bólintottak, ezért rájuk csuktuk a kaput és elindultunk haza.
-Apa! Itthon vagy? -kérdeztem, mikor átléptem a főnöki ház küszöbén. Senki sem válaszolt, ezért megrántottam a vállam és felsétáltam az emeletre. Az ágyamon szinte rögtön kiszúrtam egy levelet, amit fel is vettem és olvasni kezdtem.
Fiam!
Kérlek téged, hogy minél hamarabb készülj el az ünnepségre, mert még meg kell beszélnünk pár dolgot előtte.
Hozzátok a sárkányokat is, mert nekik is szerepük lesz a rendezvényben.
A többiek szüleivel itt várunk titeket a Nagyterem előtt, és kérlek arra is, hogy minden veled egykorú fiúnak szólj, hogy azonnal induljanak a Nagyterembe.
Nagyon el vagyunk csúszva az idővel, tehát kérlek nagyon siessetek!
Apád:
Termetes Pléhpofa
Amint sikerült elolvasnom a levelet szóltam Fogatlannak, (aki idő közben lefeküdt a helyére, hogy aludjon egy kicsit) hogy keljen fel, majd kicsit leporoltam a ruhámat, kiszedtem a sár-és kosz darabokat a hajamból és lerohantam a földszintre.
-Gyerünk Fogatlan, sietnünk kell! -ezzel a lendülettel felszálltam a sárkányomra és elindultunk, hogy szóljunk mindenkinek.
Már minden fiú mögöttünk repült és villám tempóban száguldottunk s Nagyterembe. Takonypóc elég ideges volt, mert mögötte ült Fafej, mivel ahhoz, hogy Böffel és Töffel repülni tudjon, Kőfej is kellett volna. Szerencsénk volt, mert Fafej elég fáradtnak tűnt, legalábbis az, hogy nem mondott minden percben hülyeségeket ezt bizonyította.
-Végül... te kivel mész Fafej? -kérdezte Takonypóc, hogy kevésbé legyen ideges és nevessen egy nagyot.
-Hát nem egyértelmű? -kérdezett vissza Fafej, de mivel mindenki folyamatosan őt nézte, talán leesett neki, hogy számunkra ez nem egyértelmű. -Nagyon fáradtak vagytok ma... Hát Csirkével!
-Várj... te képes voltál elhívni egy csirkét a felnőtté avatásunk ceremóniájára? -kérdezte Halvér idegesen. Fafej erre mérgesen felkapta a fejét.
-Ne merd sértegetni Csirkét!
-Jól van, jól van csak megjegyeztem... -forgatta meg a szemét Halvér.
Nem tudtam elhinni, hogy minden egyes megjegyzésen képesek vagyunk összeveszni. Megköszörültem a torkom, és felemeltem a jobb karom.
-Leszállásra készüljetek!
Mindannyian leszálltunk a Nagyterem elé. Takonypóc és Fafej még mindig egymással veszekedtek, majd mikor meglátták apát, befogták a szájukat és egyenesbe álltak.
-Korábban jöttetek, mint hittem. -jelentette ki Pléhpofa. Megveregette a vállamat és miután ez megtörtént, szinte azonnal kilépett a Nagyterem ajtaján Morgópóc, Dean Hofferson, Halvér apja és az ikrek apja.
-Tehát... most csak férfiak vannak itt? -kérdezte Halvér a hátam mögül.
-Ti még nem vagytok férfiak, de ma azok lesztek. -magyarázta Dean Hofferson, majd átnyújtott Pléhpofának négy vállszalagot.
-Ezek itt az ünnepi vállszalagjaitok. -mutatta meg a szalagokat apa. -Minden fiúnak egy jár. Rá van írva annak a háznak a neve, ahova tartoztok. Ezt kell viselnetek, amíg tart az ünnepség.
Apa mindenkinek a kezébe belenyomott egy vállszalagot. Az enyémre az volt ráírva, hogy: Haddock.
-Ez miért csak a fiúknak jár, uram? -kérdezte Halvér, miután nagy nehezen felszenvedte magára a vállszalagját.
-Mert ezek apáról-fiúra szállnak. A lányoknak is van ilyen örökségük, csak nekik nyilván az anyjuk adja át. -felelte Pléhpofa.
-De... akkor Hanga mit kap? Hiszen neki nincsenek szülei, így nem adhatja át neki az örökséget az anyja. -kérdeztem, úgy nagyjából minden ott lévő felnőttől.
-Azt hiszitek, úgy szervezzük meg ezeket, hogy nem megyünk el minden szigetre, hogy megkeressük az olyanok örökségeit, mint Hanga? -tette fel a költői kérdést Halvér apja. Bólintottunk, jelezve, hogy nagyjából fogjuk a jelet.
-Most pedig... meg kell beszélnünk pár dolgot. Először is: mindenkinek el kell mondania, hogy ki a párja, hogy le tudjuk írni a neve mellé, majd mikor ezzel a lányok is végeztek, akkor elpróbáljuk a felnőtté avatás ceremóniáját. -húzta ki magát apa, majd még felhúzott szemöldökkel hozzátette. -Rendben?
-Igen! -jelentette ki minden fiú egyszerre.
-Akkor kezdjük. -jelentette ki Halvér apja, aki látszólag ugyan olyan volt mint Halvér, tehát ezt a könyvet is ő vezette. -Fiam?
-Hanga. Tudod, az Ádáz törzsfőnök lánya. -mondta Halvér kicsit megszeppenve.
-Felírtam. A Jorgenson fiú? -kérdezte újra az idősebb Ingerman.
-Kőfej Thorston. -jelentette ki büszkén Takonypóc, majd halálos tekintetével rám nézett.
-Rendben. A Thorston fiú?
-Csirke Thorston. -húzta ki magát Fafej. Mindenki úgy nézett rá, mintha a világ legnagyobb bohócával állnának szemben. Bár így jobban belegondolva... ez így is volt. -Mi az? Ma mindenki bal kézzel kelt fel? Vagy bal lábbal...?
-Rendben...felírtam. Végül...a Haddock fiú?
Egy hatalmasat fújtam. Most vagy rajtam fog röhögni mindenki, vagy mindenki le fog támadni. Apa halálos tekintettel nézett rám.
Elképzeltem magamban azt a jelenetet, amikor elmondom, hogy kivel jöttem. Van egy olyan érzésem, hogy Takonypóc ezért még meg fog verni. Még egyet fújtam, majd kihúztam magam, és kijelentettem a választ.
-Astrid Hofferson.
Apa teljesen ledöbbent. Így hirtelen a többiek arckifejezését nem is figyeltem, esetleg Dean Hoffersonra pillantottam rá, hogy mit szól ahhoz, hogy a lánya egy elég furcsa személlyel jött el az ünnepségre. Szerencsémre: mosolygott. Ő is és apa is. Nem sokszor látom Termetes Pléhpofát mosolyogni, de most ez is megtörtént. És mit mondjak... örültem. Apám megint büszke volt rám. Újra kihúztam magam, majd hallgattam, hogy mit mond Halvér apja.
-Rendben. Most, hogy készen vagyunk, megvárjuk a lányokat és...
Még be sem fejezte a mondatot, már közbevágott valaki.
-Minket emlegetett valaki? -szólalt meg a hátunk mögül Bella Hofferson. Kénytelen voltam megfordulni, mert természetesen látni akartam a lányokat. Szinte mindenki ugyan úgy nézett ki, csak mindenkinek a jobb oldalára volt ráfonva a haja, valamint természetesen átöltöztették őket női ruhákba. Az anyáról-lányra szálló örökséget, nem láttam sehol, tehát biztosan valami apró ékszer lehetett.
Fogatlan meglökdösött hátulról. Megsimogattam és megmutattam neki a vállszalagomat. Már ki is találtam, hogy másnap mit fogunk ketten csinálni, mert igazság szerint nem sokat foglalkoztam vele aznap.
-Mindenki álljon be a párja mellé és kezdjük el a próba-ceremóniát. -osztotta ki a parancsot apa. -A sárkányok a sor végén jönnek be.
-Nyugi pajti... minden rendben lesz. Legyél jó sárkány. -simogattam meg még egyszer Fogatlan fejét, majd idegesen várni kezdtem Astridra.
-Fiam! -lépett oda hozzám apa, még Astrid előtt. -Büszke vagyok rád.
-Köszönöm apa. -feleltem mélyen a szemébe nézve.
-Most pedig kapd össze magad, mert ti vezetitek a sort.
Erre mondjuk számítottam, mert hatalmas szerencsémre, mint leendő főnök, nekem kell azt a helyet elfoglalni, amit régen apa foglalt el. Megjött Astrid is, majd mindketten beállunk a sor élére.
-Mindenki sétáljon a terem végére és álljatok meg egymás mögött. Aztán bent elmondjuk a többi tennivalót. -mondta Dean Hofferson. Kénytelen voltam becsukni a szemem, hogy egy pillanatra megnyugodjak, de a nyíló Nagyterem ajtajának a hangja, ebbe az ötletembe bezavart, tehát a nyugodt Hablatyból átmentem a "mindjárt fejre állok Hablatyba".
Mikor mindenki beért a terem végébe és beálltunk úgy, ahogy Dean kérte, apa elmondta, hogy itt mondani fog egy kis beszédet, majd bejelent minket felnőtteknek. Ezután kimegyünk és (mivel ez az ünnepség az első sárkánylovasok tiszteletére is van rendezve) le kell írnunk egy tiszteletkört a falu körül. Aztán visszamegyünk majd a terembe, mulatunk, végül a sárkányok segítségével, rendezzünk egy "tűzijáték partit" is. Azután mindenki akkor megy haza, amikor akar.
Én személy szerint borzalmasan izgultam. Mi van, ha leégetem magam mindenki előtt? Megint Hablatynak, a mihasznának hívnának? Vagy még ennél is rosszabb lenne? Elküldenék a sárkányokat? Ezzel a rengeteg idióta kérdéssel a fejemben ültem le a banda régi "táborhelyére" a Nagyteremben. Levettem a vállszalagot is, mert hihetetlenül idegesített, hogy folyton le akart esni rólam. Hiszen apa, vagy hatszor akkora volt, mint én és valószínűleg az ő apja is legalább olyan termetű volt mint apa. Szinte már fájt, hogy egy ilyen nagy dolog megy ma végbe, és mindezt azért, mert képes voltam elhinni annak a Viggonak vagy kinek, hogy a levelét, Magnus küldte. Ha ez nincs, nem veszítjük el a Peremet, nem kell hazajönnünk és így is nálunk lenne a bátyám. Tehát, ha jobban belegondolunk, minden miattam van. Megint Hablaty, a szerencsétlen lettem. Hablaty, a mihaszna. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy melyik a jobb név arra, hogy mindent elcsesztem. Ezaz! Hablaty, az elcseszett. Ez egy jó név volt a számomra.
Miközben magamban megünnepeltem, hogy milyen zseniális neveket tudok magamnak kitalálni, leült mellém Hanga, majd a semmiből megjelent Fogatlan is.
-Minden rendben? -kérdezte az Astridra jellemző, aggódó tekintettel Hanga.
-Nem. Koránt sem.
Hanga erre nem tudott mit mondani. Valószínűleg megszokta, hogy mindig azt mondom, hogy minden rendben, mikor valami nyomja a lelkemet. Mivel zavart a kínos csend, én szólítottam meg őt.
-Látom jól kijöttök Halvérrel.
Hangát ez nagyon váratlanul érte, nekem pedig jól esett, hogy nem arról beszélünk, hogy milyen gondjai vannak Hablatynak, az elcseszettnek.
-Igen. Viccesen nézett ki, amikor megkért, hogy jöjjek vele az ünnepségre. És belátom...jól tettem, hogy igent mondtam.
-És Takonypóc? -kérdeztem, de nem néztem fel Hangára, hanem a vállszalagomat bámultam.
-Elviselem, még egy darabig. Azzal ráztam le, hogy Halvér éppen azon a terven dolgozik, hogy hogy lőjük ki őt a tenger közepére. És bevált.
-Ebben is hasonlítotok Astriddal. Olyan kifogásokat szokott kitalálni, hogy simán el is hisszük neki, amit mond. Mindig.
-Apropó Astrid! Azt hittem nem mered elhívni. -mondta Hanga félmosollyal az arcán.
-Igazából...nem is én hívtam el. -viszonoztam a félmosolyt. Már éppen mondani akartam, hogy hogyan is történt, de akkor az a kis hang a fejemben (ezen a napon először) megszólalt. "Le akarod égetni magad?! Elment az eszed?!". Valamilyen szinten, a hangnak igaza volt, tehát inkább csak ennyit mondtam. -Ő mondta, hogy szeretne velem jönni.
Ennek csak a fele volt igaz, mert ezt így, egy szóval nem mondta, de igazság szerint, csak velem jött, tehát ez a kegyes hazugság még belefért.
-Ez furcsa. Nekem azt mondta, hogy csak barátok vagytok.
-Azok is vagyunk! -fékeztem le gyorsan Hangát, és a beszélgetésünkben először rá néztem. -Váltsunk témát. Mi a ti örökségetek?
Hanga belenyúlt a zsebébe és kivett belőle egy kis dobozt. Majd azt is kinyitotta és abban ott volt az örökség: egy apró, szürke gyűrű.
-Mindenkinek más színű. Astridnak kék, Kőfejnek zöld, nekem meg szürke. Egyébként egészen jól néznek ki és azt mondták, hogy mivel felnyitható, bele kell írnunk a nevünket, és ugyanígy a gyerekeinknek és az ő gyerekeiknek és így tovább, amíg a családunk utolsó sarja él.
-Igazából tök jól néz ki. Mi meg csak egy ócska vállszalagot kaptunk... -siránkoztam. Hanga visszacsukta a kis dobozt, majd berakta a zsebébe. Aztán megfogta a vállszalagom és méregetni kezdte. -Nem nagy ez rád?
-De. Leesik rólam. -feleltem.
Hanga belenyúlt az oldaltáskájába, és kutakodni kezdett benne. Nagyjából egy perc múlva meg is találta amit keresett: egy övcsatot. Rám rakta a vállszalagot, majd egy bizonyos pontra, rárakta az övcsatot és összehúzta vele a vállszalagot olyan méretre, amilyen nekem éppen megfelelt.
-Tessék. Máris jobb nem?
-Köszönöm. -motyogtam az orrom alá, pár perc habozás után. Egy gonddal kevesebb. Fogatlan éppen játszani akart, de leintettem, mert nem akartam, hogy apa megöljön és mindenki azon röhögjön, hogy sárkánynyálas mindenem. De (csak, hogy ne hisztizzen be még egyszer) azért megvakargattam az állát, amitől menten összeesett. Két gonddal kevesebb.
Beléptünk a kapun. Természetesen, Takonypóc a sarokban ült, lehorgasztott fejjel, amit szerintem azért csinált, mert Hanga biztos bejelentette, hogy Halvérrel megy az ünnepségre. Fél perccel később azonban felpattant és odasétált Kőfejhez.
Fafej a csirkéjével táncolt, vagyis próbálta megtanítani neki, hogy hogy kell táncolni. Bár, amennyire Fafej tud táncolni, azt még én is könnyedén megtanultam volna.
Hanga és Halvér egymással beszélgettek. Mellettük ott állt Magnus is és a sárkánykönyvet bújta. Tisztára úgy nézett ki, mintha Halvér és az én keverékem lett volna.
Szóltam Fogatlannak, hogy lőjön egyet a terem közepére, hátha mindenki odafigyel majd ránk. Meg is tette, és ahogy sejtettem, mindenki felkapta a fejét.
-Srácok... van még itt egy kis gond. -vakartam meg a tarkómat. Mindenki Dagurra nézett, aki veszettül elkezdett integetni, főleg Hanga felé.
-Te...! -kiáltotta Hanga és már rohant is a fejszéjével, hogy lecsapja a bátyját. Aztán valami eszébe juthatott, mert nagyjából tíz centire Dagur fejétől megállította a fegyverét.
-Tehát...nem fogsz megölelni? -kérdezte Dagur, kierőltetett mosollyal az arcán. Hanga ledobta a fegyvert és rám nézett, de nagyjából úgy, mintha ölni akarna.
-Neked nincs ki a négy kereked, hogy idehoztad ezt a... sárkányvadászt?!
-Megadta magát és átverték. -léptem oda Hanga elé.
-És te ezt bevetted?! Hablaty ez az ember bárkit be tud csapni! Hiszen Rykernek dolgozott!
-Átadhatott volna minket Ryker embereinek, de nem tette. -jelentette ki Astrid. -Ha segít nekünk, győzhetünk.
-Hát már te is mellé állsz? -kérdezte Hanga Astridtól még mindig idegesen. Közben engem arrébb lökött és szinte Astrid arcába mászott, a halálos tekintetét pedig megőrizte.
-Hanga, elhiszem, hogy mérges vagy, de lehet, hogy Hablatyéknak igaza van. -próbálta meggyőzni Halvér Hangát.
A kérlelt arca mintha egy kicsit megenyhült volna, aminek természetesen örültem. Kérlelve néztem Hangára, aki végül sóhajtott egy nagyot és végre elhitte nekünk, amit mondtunk. Újra elmosolyodtam.
-T-tessék?! -kérdezte egyszerre mindenki. Nem fért a fejembe, hogy hogyan titkolhatta el ezt eddig Ryker.
-Jól hallottátok. A vezérük egy Viggo Folytonzord nevű, ijesztő alak. Én már találkoztam vele, tényleg Folyton-zord, ha érted, hogy értem. És nagyon okos és ravasz is. Vigyázzatok vele.
Ha igaz amit Dagur mondott, akkor óriási nagy slamasztikában lehettünk. De, ezzel most nem volt időnk foglalkozni, mert minél hamarabb, be kellett zárnunk Magnust és Dagurt is. Ekkor...előjött egy ötlet.
-Magnus gyere ide légy szíves! -kiáltottam oda a bátyámnak, aki meglepődve, a sárkány könyvvel a hóna alatt, odasétált hozzánk. -Bemutatom neked Dagurt. Azt hiszem, hogy ti ketten jól kijöttök majd, hiszen mindkettőtöknek a harc és a sárkányok az életetek. Együtt lesztek bezárva a Sárkánysuliba és néha majd Gusztáv is rátok néz.
Magnus kezet fogott Dagurral, majd (mivel bólintottam) elindultak valamiről beszélgetni.
-Huh, ezt is ki lehet pipálni a listán... -sóhajtottam. Takonypóc most már egy kicsit boldogabbnak tűnt, és ez nekem is feltűnt. -Takonypóc, minden rendben?
-Sosem voltam jobban! -kiáltott vissza mosolyogva.
-Miért vagy ilyen boldog? -szállt be a kérdezősködésbe Halvér.
-Nyugodj meg Halpofa, csak örülök, hogy végre valaki, viszonozza az érzéseimet. -ennél a mondatánál Astridra, majd Hangára pillantott.
-Kőfej? -kérdezte egyszerre mindenki, az említettre nézve.
-Mi az? -mindenki Takonypócra mutatott, ezért Kőfej felfogta, hogy miről van szó. -Mivel senki nem hívott el, inkább megyek Takonypóccal, minthogy a főnök ebédje legyek...
Mindenki nevetni kezdett, még a sárkányok is. Felnéztem az égre, és a már lassan teljesen lemenő napra nézve, felfogtam, hogy lassan indulni kéne készülődni.
-Öhm...srácok...nem szívesen vagyok ünneprontó, de lassan indulni kéne az ünnepségre. -jelentettem ki, mire mindenki csendben maradt és szó nélkül elindultak az otthonukba. Fogatlan és én voltunk az utolsók, akik elhagyták a Sárkánysulit, de előtte még intettem Dagurnak és Magnusnak, hogy indulunk. Mindketten bólintottak, ezért rájuk csuktuk a kaput és elindultunk haza.
-Apa! Itthon vagy? -kérdeztem, mikor átléptem a főnöki ház küszöbén. Senki sem válaszolt, ezért megrántottam a vállam és felsétáltam az emeletre. Az ágyamon szinte rögtön kiszúrtam egy levelet, amit fel is vettem és olvasni kezdtem.
Fiam!
Kérlek téged, hogy minél hamarabb készülj el az ünnepségre, mert még meg kell beszélnünk pár dolgot előtte.
Hozzátok a sárkányokat is, mert nekik is szerepük lesz a rendezvényben.
A többiek szüleivel itt várunk titeket a Nagyterem előtt, és kérlek arra is, hogy minden veled egykorú fiúnak szólj, hogy azonnal induljanak a Nagyterembe.
Nagyon el vagyunk csúszva az idővel, tehát kérlek nagyon siessetek!
Apád:
Termetes Pléhpofa
Amint sikerült elolvasnom a levelet szóltam Fogatlannak, (aki idő közben lefeküdt a helyére, hogy aludjon egy kicsit) hogy keljen fel, majd kicsit leporoltam a ruhámat, kiszedtem a sár-és kosz darabokat a hajamból és lerohantam a földszintre.
-Gyerünk Fogatlan, sietnünk kell! -ezzel a lendülettel felszálltam a sárkányomra és elindultunk, hogy szóljunk mindenkinek.
Már minden fiú mögöttünk repült és villám tempóban száguldottunk s Nagyterembe. Takonypóc elég ideges volt, mert mögötte ült Fafej, mivel ahhoz, hogy Böffel és Töffel repülni tudjon, Kőfej is kellett volna. Szerencsénk volt, mert Fafej elég fáradtnak tűnt, legalábbis az, hogy nem mondott minden percben hülyeségeket ezt bizonyította.
-Végül... te kivel mész Fafej? -kérdezte Takonypóc, hogy kevésbé legyen ideges és nevessen egy nagyot.
-Hát nem egyértelmű? -kérdezett vissza Fafej, de mivel mindenki folyamatosan őt nézte, talán leesett neki, hogy számunkra ez nem egyértelmű. -Nagyon fáradtak vagytok ma... Hát Csirkével!
-Várj... te képes voltál elhívni egy csirkét a felnőtté avatásunk ceremóniájára? -kérdezte Halvér idegesen. Fafej erre mérgesen felkapta a fejét.
-Ne merd sértegetni Csirkét!
-Jól van, jól van csak megjegyeztem... -forgatta meg a szemét Halvér.
Nem tudtam elhinni, hogy minden egyes megjegyzésen képesek vagyunk összeveszni. Megköszörültem a torkom, és felemeltem a jobb karom.
-Leszállásra készüljetek!
Mindannyian leszálltunk a Nagyterem elé. Takonypóc és Fafej még mindig egymással veszekedtek, majd mikor meglátták apát, befogták a szájukat és egyenesbe álltak.
-Korábban jöttetek, mint hittem. -jelentette ki Pléhpofa. Megveregette a vállamat és miután ez megtörtént, szinte azonnal kilépett a Nagyterem ajtaján Morgópóc, Dean Hofferson, Halvér apja és az ikrek apja.
-Tehát... most csak férfiak vannak itt? -kérdezte Halvér a hátam mögül.
-Ti még nem vagytok férfiak, de ma azok lesztek. -magyarázta Dean Hofferson, majd átnyújtott Pléhpofának négy vállszalagot.
-Ezek itt az ünnepi vállszalagjaitok. -mutatta meg a szalagokat apa. -Minden fiúnak egy jár. Rá van írva annak a háznak a neve, ahova tartoztok. Ezt kell viselnetek, amíg tart az ünnepség.
-Ez miért csak a fiúknak jár, uram? -kérdezte Halvér, miután nagy nehezen felszenvedte magára a vállszalagját.
-Mert ezek apáról-fiúra szállnak. A lányoknak is van ilyen örökségük, csak nekik nyilván az anyjuk adja át. -felelte Pléhpofa.
-De... akkor Hanga mit kap? Hiszen neki nincsenek szülei, így nem adhatja át neki az örökséget az anyja. -kérdeztem, úgy nagyjából minden ott lévő felnőttől.
-Azt hiszitek, úgy szervezzük meg ezeket, hogy nem megyünk el minden szigetre, hogy megkeressük az olyanok örökségeit, mint Hanga? -tette fel a költői kérdést Halvér apja. Bólintottunk, jelezve, hogy nagyjából fogjuk a jelet.
-Most pedig... meg kell beszélnünk pár dolgot. Először is: mindenkinek el kell mondania, hogy ki a párja, hogy le tudjuk írni a neve mellé, majd mikor ezzel a lányok is végeztek, akkor elpróbáljuk a felnőtté avatás ceremóniáját. -húzta ki magát apa, majd még felhúzott szemöldökkel hozzátette. -Rendben?
-Igen! -jelentette ki minden fiú egyszerre.
-Akkor kezdjük. -jelentette ki Halvér apja, aki látszólag ugyan olyan volt mint Halvér, tehát ezt a könyvet is ő vezette. -Fiam?
-Hanga. Tudod, az Ádáz törzsfőnök lánya. -mondta Halvér kicsit megszeppenve.
-Felírtam. A Jorgenson fiú? -kérdezte újra az idősebb Ingerman.
-Kőfej Thorston. -jelentette ki büszkén Takonypóc, majd halálos tekintetével rám nézett.
-Rendben. A Thorston fiú?
-Csirke Thorston. -húzta ki magát Fafej. Mindenki úgy nézett rá, mintha a világ legnagyobb bohócával állnának szemben. Bár így jobban belegondolva... ez így is volt. -Mi az? Ma mindenki bal kézzel kelt fel? Vagy bal lábbal...?
-Rendben...felírtam. Végül...a Haddock fiú?
Egy hatalmasat fújtam. Most vagy rajtam fog röhögni mindenki, vagy mindenki le fog támadni. Apa halálos tekintettel nézett rám.
-Astrid Hofferson.
Apa teljesen ledöbbent. Így hirtelen a többiek arckifejezését nem is figyeltem, esetleg Dean Hoffersonra pillantottam rá, hogy mit szól ahhoz, hogy a lánya egy elég furcsa személlyel jött el az ünnepségre. Szerencsémre: mosolygott. Ő is és apa is. Nem sokszor látom Termetes Pléhpofát mosolyogni, de most ez is megtörtént. És mit mondjak... örültem. Apám megint büszke volt rám. Újra kihúztam magam, majd hallgattam, hogy mit mond Halvér apja.
-Rendben. Most, hogy készen vagyunk, megvárjuk a lányokat és...
Még be sem fejezte a mondatot, már közbevágott valaki.
-Minket emlegetett valaki? -szólalt meg a hátunk mögül Bella Hofferson. Kénytelen voltam megfordulni, mert természetesen látni akartam a lányokat. Szinte mindenki ugyan úgy nézett ki, csak mindenkinek a jobb oldalára volt ráfonva a haja, valamint természetesen átöltöztették őket női ruhákba. Az anyáról-lányra szálló örökséget, nem láttam sehol, tehát biztosan valami apró ékszer lehetett.
Fogatlan meglökdösött hátulról. Megsimogattam és megmutattam neki a vállszalagomat. Már ki is találtam, hogy másnap mit fogunk ketten csinálni, mert igazság szerint nem sokat foglalkoztam vele aznap.
-Mindenki álljon be a párja mellé és kezdjük el a próba-ceremóniát. -osztotta ki a parancsot apa. -A sárkányok a sor végén jönnek be.
-Nyugi pajti... minden rendben lesz. Legyél jó sárkány. -simogattam meg még egyszer Fogatlan fejét, majd idegesen várni kezdtem Astridra.
-Köszönöm apa. -feleltem mélyen a szemébe nézve.
-Most pedig kapd össze magad, mert ti vezetitek a sort.
Erre mondjuk számítottam, mert hatalmas szerencsémre, mint leendő főnök, nekem kell azt a helyet elfoglalni, amit régen apa foglalt el. Megjött Astrid is, majd mindketten beállunk a sor élére.
-Mindenki sétáljon a terem végére és álljatok meg egymás mögött. Aztán bent elmondjuk a többi tennivalót. -mondta Dean Hofferson. Kénytelen voltam becsukni a szemem, hogy egy pillanatra megnyugodjak, de a nyíló Nagyterem ajtajának a hangja, ebbe az ötletembe bezavart, tehát a nyugodt Hablatyból átmentem a "mindjárt fejre állok Hablatyba".
Mikor mindenki beért a terem végébe és beálltunk úgy, ahogy Dean kérte, apa elmondta, hogy itt mondani fog egy kis beszédet, majd bejelent minket felnőtteknek. Ezután kimegyünk és (mivel ez az ünnepség az első sárkánylovasok tiszteletére is van rendezve) le kell írnunk egy tiszteletkört a falu körül. Aztán visszamegyünk majd a terembe, mulatunk, végül a sárkányok segítségével, rendezzünk egy "tűzijáték partit" is. Azután mindenki akkor megy haza, amikor akar.
Én személy szerint borzalmasan izgultam. Mi van, ha leégetem magam mindenki előtt? Megint Hablatynak, a mihasznának hívnának? Vagy még ennél is rosszabb lenne? Elküldenék a sárkányokat? Ezzel a rengeteg idióta kérdéssel a fejemben ültem le a banda régi "táborhelyére" a Nagyteremben. Levettem a vállszalagot is, mert hihetetlenül idegesített, hogy folyton le akart esni rólam. Hiszen apa, vagy hatszor akkora volt, mint én és valószínűleg az ő apja is legalább olyan termetű volt mint apa. Szinte már fájt, hogy egy ilyen nagy dolog megy ma végbe, és mindezt azért, mert képes voltam elhinni annak a Viggonak vagy kinek, hogy a levelét, Magnus küldte. Ha ez nincs, nem veszítjük el a Peremet, nem kell hazajönnünk és így is nálunk lenne a bátyám. Tehát, ha jobban belegondolunk, minden miattam van. Megint Hablaty, a szerencsétlen lettem. Hablaty, a mihaszna. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy melyik a jobb név arra, hogy mindent elcsesztem. Ezaz! Hablaty, az elcseszett. Ez egy jó név volt a számomra.
Miközben magamban megünnepeltem, hogy milyen zseniális neveket tudok magamnak kitalálni, leült mellém Hanga, majd a semmiből megjelent Fogatlan is.
-Minden rendben? -kérdezte az Astridra jellemző, aggódó tekintettel Hanga.
-Nem. Koránt sem.
Hanga erre nem tudott mit mondani. Valószínűleg megszokta, hogy mindig azt mondom, hogy minden rendben, mikor valami nyomja a lelkemet. Mivel zavart a kínos csend, én szólítottam meg őt.
-Látom jól kijöttök Halvérrel.
Hangát ez nagyon váratlanul érte, nekem pedig jól esett, hogy nem arról beszélünk, hogy milyen gondjai vannak Hablatynak, az elcseszettnek.
-Igen. Viccesen nézett ki, amikor megkért, hogy jöjjek vele az ünnepségre. És belátom...jól tettem, hogy igent mondtam.
-És Takonypóc? -kérdeztem, de nem néztem fel Hangára, hanem a vállszalagomat bámultam.
-Elviselem, még egy darabig. Azzal ráztam le, hogy Halvér éppen azon a terven dolgozik, hogy hogy lőjük ki őt a tenger közepére. És bevált.
-Ebben is hasonlítotok Astriddal. Olyan kifogásokat szokott kitalálni, hogy simán el is hisszük neki, amit mond. Mindig.
-Apropó Astrid! Azt hittem nem mered elhívni. -mondta Hanga félmosollyal az arcán.
-Igazából...nem is én hívtam el. -viszonoztam a félmosolyt. Már éppen mondani akartam, hogy hogyan is történt, de akkor az a kis hang a fejemben (ezen a napon először) megszólalt. "Le akarod égetni magad?! Elment az eszed?!". Valamilyen szinten, a hangnak igaza volt, tehát inkább csak ennyit mondtam. -Ő mondta, hogy szeretne velem jönni.
Ennek csak a fele volt igaz, mert ezt így, egy szóval nem mondta, de igazság szerint, csak velem jött, tehát ez a kegyes hazugság még belefért.
-Ez furcsa. Nekem azt mondta, hogy csak barátok vagytok.
-Azok is vagyunk! -fékeztem le gyorsan Hangát, és a beszélgetésünkben először rá néztem. -Váltsunk témát. Mi a ti örökségetek?
Hanga belenyúlt a zsebébe és kivett belőle egy kis dobozt. Majd azt is kinyitotta és abban ott volt az örökség: egy apró, szürke gyűrű.
-Mindenkinek más színű. Astridnak kék, Kőfejnek zöld, nekem meg szürke. Egyébként egészen jól néznek ki és azt mondták, hogy mivel felnyitható, bele kell írnunk a nevünket, és ugyanígy a gyerekeinknek és az ő gyerekeiknek és így tovább, amíg a családunk utolsó sarja él.
-Igazából tök jól néz ki. Mi meg csak egy ócska vállszalagot kaptunk... -siránkoztam. Hanga visszacsukta a kis dobozt, majd berakta a zsebébe. Aztán megfogta a vállszalagom és méregetni kezdte. -Nem nagy ez rád?
-De. Leesik rólam. -feleltem.
Hanga belenyúlt az oldaltáskájába, és kutakodni kezdett benne. Nagyjából egy perc múlva meg is találta amit keresett: egy övcsatot. Rám rakta a vállszalagot, majd egy bizonyos pontra, rárakta az övcsatot és összehúzta vele a vállszalagot olyan méretre, amilyen nekem éppen megfelelt.
-Tessék. Máris jobb nem?
-Köszönöm. -motyogtam az orrom alá, pár perc habozás után. Egy gonddal kevesebb. Fogatlan éppen játszani akart, de leintettem, mert nem akartam, hogy apa megöljön és mindenki azon röhögjön, hogy sárkánynyálas mindenem. De (csak, hogy ne hisztizzen be még egyszer) azért megvakargattam az állát, amitől menten összeesett. Két gonddal kevesebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése