Hablaty és a sárkánylovasok: 1. Fejezet

Reggel öt óra, Sárkány-Perem:

Teljesen ki voltam ütve. Becsléseim szerint, nagyjából két-három órája feküdhettem le, mert a tegnap esti hangoskodás miatt nem tudtam aludni. Ugyanis, Fafej és Kőfej, mostanában azzal szórakoznak, hogy Lokinak, szentelik a napjaikat. Hurrá! Természetesen engem szeretnek a legjobban bosszantani, mert 1. nekik ez halálosan vicces, 2. mert én vagyok a főnök, 3. mert a többiek szimplán leütnék őket.
Mintha ez nem lenne elég, Fogatlan most is éppen a tetőmön ugrál, az éjjeli rémek amíg fel nem jön a nap parádéznak, és Dagur, most is a Sárkány-Perem támadását fontolgathatja. Remek!
-Fogatlan abbahagynád az ugrálást? Porzik tőled a tető! -kiáltottam fel neki, de mintha Fogatlan meg sem hallotta volna, folytatta az ugrálást.
Erre már muszáj volt felállnom és kimennem, hogy megdorgáljam a sárkányt a cselekedete miatt. Kiléptem az ajtón, és akkor elém ugrott valaki... vagyis, valakik.
-LOKI!!!! -ordított az arcomba Fafej és Kőfej. Halálosan megijedtem, de a szigorú tekintetemet próbáltam megtartani.

-Bevetted! -mondta Kőfej.

-Azt hitted Fogatlan az! -kontrázott rá Fafej.

-Dehogy hittem... -motyogtam magam elé, ugyan ilyen komoly fejjel. -Ha már itt tartunk... hol van Fogatlan?

A két iker megrázta a vállát, majd összefejeltek és elrohantak.

Nagyon elegem volt az ikrekből, de ha már ilyen "jól" indult a napom, nem aludtam vissza. Gyalog mentem le a klubházba, de előtte még magamhoz vettem a sárkánykönyvet.

Még senki sem volt bent, valószínűleg csak engem sikerült ilyen "kedvesen" felébreszteni. Letettem a könyvet az asztalra és leültem, hogy átnézhessem, mindenki megcsinálta-e a feladatát. Amint kinyitottam a sárkánykönyvet, kiesett belőle egy térkép: a peremet ábrázolta, és valahol a partnál volt egy nagy X. Úgy gondoltam, ez a térkép túl pontos és precíz ahhoz, hogy az ikrek készítették volna, ezért ismét gyalog elindultam az X-et ábrázoló hely felé.

Pár perc múlva oda is értem. Az X egy bokrot jelölt, ezért eldobtam a térképet, és elkezdtem kutatni a bokorban. Éreztem valami nedveset, de azt hittem az csak a víz lehet. Ekkor valami megfogta a kezem, ezért hátraugrottam. Majd kimászott a bokorból két zöldre festett alak.
-LOKI!!! -húzott fel ma már másodszor a két iker.
-Befejeznétek kérlek?!
Látszott rajtam az idegesség.

-Eszünkben sincsen ugye hugi? 

-Persze, hogy nincs!

-Tudod Hablaty, Loki olyan volt, mint mi most: furfangos.

-Nem tudom Fafej, ebbe szerintem semmi furfang sem volt! -kiabáltam. Az ikrek újra eltűntek én pedig visszamentem a klubházba. Még mindig nem kelt fel senki sem, rajtam és az ikreken kívül, de ami kezdett aggasztani, az az volt, hogy hol lehet Fogatlan. 

Már megszoktam, hogy reggelente összenyalja az arcom, utána megyünk sétarepülni, majd járőrözni. Eddig egyik sem volt kipipálva. És bevallom, most már tényleg aggódni kezdtem, ezért is kirohantam a szabadba és ordítozni kezdtem a sárkányom után.

-Fogatlan! Gyere ide pajti!!

Válasz nuku, Fogatlan sehol. Az aggódásom átment félelembe.

-Fogatlan, gyere! Reggeli!

A reggeli szóra valami elkezdett mozogni. Természetesen megörültem, mert azt hittem, hogy Fogatlan az. Valami ilyesmi fejet vághattam:

Teljesen elhittem, hogy Fogatlan csinálta a hangzavart. De amikor már vagy öt perce vártam, rájöttem, hogy kár volt örülnöm, mert csak valami kis sárkány lehetett a zajos lény. Leültem a földre és bámultam az eget. Hogy miért? Mert gondolkoztam. Fogatlan sehol, az ikrek az agyamra mentek és mindenki alszik, pedig járőrözni kéne. Természetesen én nem tudtam volna Fogatlan nélkül, és persze, hogy rajtam volt a sor! Úgy gondoltam, ennél a reggelnél már semmi sem lehet rosszabb.
Hangokat hallottam a hátam mögül, de hátra nem néztem, csak bambultam szomorúan magam elé.
-Hablaty? Nem kéne járőröznöd? -kérdezte Astrid miközben mellém sétált.

-Kéne... Csak nem tudok... -morogtam magam elé nagyot sóhajtva.
-Valami gond van? -kérdezte. Hallatszott a hangján az aggodalom, pedig ez Astridra nem nagyon volt jellemző.
-Több is. Az ikrek folyamatosan bosszantanak és Fogatlan is eltűnt.
-Nem hiszem, hogy eltűnt. -ült le mellém Astrid. -Szerintem csak pihenni mehetett. Hiszen ő az egyik, akinek rengeteg feladata van. Az ikrekkel meg ne foglalkozz! Ürüfejűek. Mindenkit fel tudnak bosszantani.
-Nehéz nem foglalkozni velük, mikor minden lépésemet követik... -kezdtem újra a siránkozást.
-Hát dorgáld meg őket! Hiszen a "katonáid"!
Erre majdnem azt mondtam, hogy képtelen vagyok megdorgálni valakit, de inkább csendben maradtam.
-Komolyan mondtam! Nekik is meg kell érteniük, hogy nem szórakozhatnak a főnökkel!
-Az ikreket tisztáztuk, de Fogatlan? Akárhol lehet!
-Tud ő vigyázni magára, hiszen egy éjfúria! Még ha nincs is meg a fél farka. És egyébként is... miért hagyna itt téged?
Kezdett elszállni belőlem az aggodalom. Egy ilyen beszéd után kiből nem ment volna el? Megöleltem Astridot.

Ugyanúgy meg volt lepődve a tettemen mint én. Fogalmam sem volt, hogy mi a fenét művelek.

-Bocs...csak -dadogtam- mindegy hagyjuk...

Éreztem, hogy elpirulok, ezért, hogy ne nézzek ki nagyon hülyén, megvakartam a tarkómat. Egy perc kínos csend következett, majd felálltam. 

-Szerintem... én most elindulok...öhm ellenőrizni a sárkánykönyvet... Nem jössz esetleg...? -miközben ezt mondtam, a tenger felé mutattam, (valószínűleg zavarban voltam) majd mintha ott lett volna Fogatlan, konkrétan rá akartam ülni a levegőre. Astrid ezt mind úgy nézte végig, hogy az arckifejezéséből ítélve tiszta hülyének tarthatott abban a pillanatban. -Úgy értem, hogy...gyalog...megyek. Tudod...lábon...

Fogalmam sem volt, hogy miért tettem hozzá a kínos mondataimhoz a "Tudod lábon"-t is, de mindegy. A klubház felé menet, folyamatosan jobbra balra néztem, nehogy az ikrek megint megijesszenek. Persze ez a terv sem jött be.

Szembejött velem Kőfej.

-Hablaty gyere gyorsan Fafejet elrabolták! -mindezt olyan drámai hangon mondta, hogy kénytelen voltam hinni neki. Futva indultunk az ikrek kunyhójához, ahol széttépett ruhák, rengeteg por és sár fogadott minket. Tényleg úgy nézett ki, mintha valami nagy harc lett volna ott. Szétnéztem mindenhol, de Fafej sehol sem volt.

-Kik rabolták el Fafejet? -kérdeztük egyszerre Astriddal. Kőfej megrántotta a vállát, jelezve, hogy fogalma sincs róla.

-Annyit tudok, hogy mire visszajöttem már ez fogadott. -mutatott a mocsokra. Ekkor valaki felkiáltott.

-Segítség! Segítség!

Olyan volt mintha Fafejet hallottam volna. Azonnal rohanni kezdtünk a hang után, egészen addig, amíg meg nem pillantottunk egy hajót. Rajta volt egy pár alak, köztük, (számomra teljesen egyértelműen) ott volt Fafej. Mielőtt bevetettem volna magam a vízbe, még egyszer megnéztem a hajót. Biztos voltam benne, hogy ez most nem vicc. Úszni kezdtem a hajó felé, ami elég nehezen ment, mert jéghideg volt a tenger. Gyorsan oda is értem a hajóhoz, majd valahogy felmásztam rá. Amint megpillantottam, hogy igazából kik is vannak a fedélzeten, nagyon mérges lettem.

Mikor kiértem a vízből, vissza a partra, a (most már) két idegesítő alak elém ugrott.

-LOKI!

Tisztára olyan késztetést éreztem magamban, hogy másodpercek kérdése és megütöm mindkettőjüket.

-Elég volt srácok! Hagyjátok abba! -kiabáltam, miközben majd megfagytam a vizes ruháimban. -Ez egy nagyon rossz vicc volt!

-Szerintem szuper volt! Ugye hugi? -kérdezte Fafej, miközben Kőfej elkezdett veszettül bólogatni.

Valahogy így nézhettem az ikrekre:

-Azt ajánlom idegesítsétek Takonypócot... -tette keresztbe a kezét Astrid, mire most én kezdtem hevesen bólogatni. -Hablatynak így is van elég gondja.

Fafej és Kőfej összenéztek, majd ötletelés közben elindultak, Thor tudja hova...

Pár perc múlva, (miután átöltöztem) Astrid és én elindultunk vissza a klubházba, hogy végre elkezdhessek dolgozni. Már így kora reggel úgy néztem ki, mintha több napja nem aludtam volna. Bár az ikrektől megszoktam már azt, hogy folyton az agyamra mennek, valahogy ezen a napon nem voltam képes tisztán gondolkodni. Ahogy beértünk a klubházba, úgy ültem le a székre, hogy majdnem hátra is estem vele. A sárkány könyv ott volt előttem kinyitva, a hátuljába pedig belehajtogatva az a térkép, amin minden egyes sziget rajta volt, amit eddig felfedeztünk. Kivettem a térképet, elővettem a széndarabbal "töltött" botomat és folyamatosan a papírra meredve megszólítottam a mellettem álló Astridot.

-Fogalmam sincs, hogy Dagur és Ryker hova tűnhettek. Már legalább két hete a hírüket sem hallottuk...

-Hát... örülj neki, hogy így van! Legalább lazíthatunk egy kicsit.

-Szó sincs lazításról! Meg kell erősítenünk a peremet. Nem véletlenül nem támadnak, és tudom, hogy ezt te is tudod, Astrid. -mondtam még mindig a térképre meredve.

-Persze, hogy tudom... de Hablaty! Attól, hogy ők nem támadnak, mi még kereshetjük őket! Csak gondolj bele! Milyen király lenne, ha megtalálnánk azokat a sárkánygumókat, amiket felhasználnak a sárkányvadász-nyilak elkészítéséhez!

-Igen, nagyon... király lenne, de ez napokba is telhet Astrid! Nincs időnk ilyenekre a harc kezdetekor! -közben még egyszer átnéztem a térképet. -Meg kell erősítenünk a peremet! Minél hamarabb. 

-De mivel Hablaty? A gronkelvas elfogyott, az előző támadáskor és homokkő híján, nem tudunk újabb adagot gyártani.

Egy kicsit elgondolkodtam: Astridnak igaza volt. Ha nincs homokkő, nincs gronkelvas, ha pedig nincs gronkelvas, akkor a peremnek búcsút mondhatunk.

-Csapatokra fogunk oszlani. Az ikrek, Takonypóc és Hanga elmennek homokkőért, Halvér, te és én pedig a Szárny őrzőihez repülünk.

-Miért kell nekünk a Szárny őrzőinek a segítsége? Hiszen eddig is könnyen leráztuk a vadászokat! -mondta.

-Kellenek a szövetségesek. Nagy harc lesz, nem pedig olyan mint amilyen eddig volt. Most már jobban oda kell figyelnünk, minden lépésünkre.

Astrid bólintott. 

-Mikor indulunk? -kérdezte.

-Amint lehet.

Abban a másodpercben Hanga lépett be a klubházba, a háta mögött Szélpengével és Fogatlannal. Nagyon megörültem, mikor megláttam a sárkányom, de egyben mérges is voltam Fogatlanra, hogy egyik pillanatról a másikra így eltűnt.

-Hát szia pajti! -mondtam, miközben Fogatlan az arcomat nyalogatta, majd "rám feküdt". Hol találtad meg Hanga?

-Neked is jó reggelt, Hablaty! -viccelődött az utóbbi sárkánylovas, majd váll rángatva hozzátette. -Egyébként ő talált meg engem. Mármint, jött, hogy játsszon Szélpengével. Én már arra ébredtem, hogy egymással birkóznak. 

-Hablaty halálra aggódta magát! -simogatta meg Astrid Fogatlan fejét.

-Na ez így nem igaz! -vágtam vissza, majd ismét Hangához fordultam. -Figyelj, Hanga! Szólj a többieknek, hogy mindenki azonnal induljon az arénába. Astrid és én bepótoljuk az elmaradt járőrt. Gyerünk!