Hablaty és a sárkánylovasok: 2. Fejezet

Astrid és én is felültünk a saját sárkányunkra, és azonnal útnak is indultunk. Egészen békésnek tűnt a környék, és nekem ez furcsának tűnt egy csata kezdetekor. Nem volt túl izgalmas egy járőrözés, de legalább túl voltunk rajta. Mikor befejeztük a munkát, mindketten az aréna felé repültünk. Nálam ott volt a térkép, és a sárkányszem, Astridnál pedig a messzelátóm. Leszálltunk az aréna előtt, és villámgyorsasággal futottunk be a helyiségbe, nehogy egy perc is kárba vesszen.
-Itt vagyok srácok! -kiáltottam oda Takonypócnak, Hangának, Halvérnek, Fafejnek és Kőfejnek. -Szóval, mint tudjátok, Ryker és Dagur egy ideje nem támadott...
-Egy ideje? Hónapok óta nem láttuk a színüket sem! -vágott közbe Takonypóc.
-Takonypóc, szerintem ideje lenne, hogy meg tudd különböztetni a heteket és a hónapokat! -mondta nevetve Astrid.
-Srácok! Idefigyelnétek? -egytől egyik mindenki elhallgatott, ezért folytattam. -Köszönöm. Szóval, mivel nem láttuk a vadászokat egy ideje, arra gondoltam, hogy támadást tervezgetnek a perem ellen. Azt nem tudom miért készülnek ennyit rá, de az biztos, hogy nekünk most azonnal intézkednünk kell!
-De mégis hogyan Hablaty? -kérdezte Halvér. -Tudod, hogy az egész gronkelvas készletünk elfogyott!
-Pontosan erre akartam kilyukadni. Csapatokra oszlunk: Hanga, Takonypóc, Fafej és Kőfej, ti elindultok homokkövet szerezni valahonnan. És Hanga lesz a vezér. Halvér, Astrid és én pedig a Szárny őrzőihez megyünk.
-Ó persze, amíg nekünk leszakad a derekunk, Hablaty majd a Szárny őrzőinek szigetén lógatja a lábát! Mármint az egyiket... mert a másik... -mondta Takonypóc, miközben egy lábon ugrált, és a felhúzott bal lábára mutogatott. -Mindegy hagyjuk.
-Takonypóc, amint végeztünk, megyünk segíteni nektek. Addig is mindenki legyen résen, mert bármelyik pillanatban megostromolhatják a peremet. Indulás csapat!
Ekkor vettem csak észre, hogy már mindenki elindult, miközben a zseniális beszédemet tartottam.

Megvakartam Fogatlan állát, majd gyorsan elindultam a többiek után.

Már láttam a szigetet a messzelátómban. Semmi változást nem vettem észre, így távolról, de úgy voltam vele, hogy ez nem is gond.
-Srácok, leszálláshoz készüljetek! -kiáltottam a két kísérőmnek.
Bólogattak. Egy perccel később, már a szigeten álltunk és természetesen a Szárny őrzőinek katonái, rohantak hozzánk, hogy elvigyenek Malához. A falu közepére húzgáltak minket és amint odaértünk, megpillantottam Throkot, majd Malát. Utóbbi azonnal meg is szólított.
-Hablaty Harald és a sárkánylovasok. Milyen ügy érdekében jöttetek ide?

-A háborúról lenne szó. -mondtam.
Mala bólintott, majd intett nekünk, hogy menjünk utána. Besétáltunk egy házba, ami semmivel sem különbözött a többitől, ami a szigeten volt. Leültünk egy-egy székre (Astrid tőlem jobbra, Halvér tőlem balra, Mala és Throk pedig hármunkkal szembe volt).
-Szóval Hablaty Harald... mit szeretnél mondani a háborúról?
-Mostanában, Ryker és Dagur mintha beleuntak volna a harcba, mert egyszerűen, nem támadnak. Nagyjából két hete. De ami furcsább, még sárkányvadász-hajókat sem látunk, vagy találunk sehol se. Ti esetleg nem vettetek észre valamit? Mondjuk egy jelet arra, hogy támadnak-e? -tettem fel a kérdéseket.
-Semmit sem. Nem is egy keresőosztagot küldtem el szétnézni, de mind visszajöttek, azzal, hogy egyetlen sárkányvadászt sem láttak.
Erre én elkezdtem gondolkodni, hogy mi lehet ennek az oka.

-Hablaty, én sejtem, hogy mire gondolsz... -súgta oda nekem Halvér.
-Valamit találhattak az egyik szigeten, ami feltételezem, hogy egy sárkány. -súgtam vissza.
-Beavatnátok engem is? -kérdezte a tőlem jobbra ülő Astrid. Leintettem, majd Malához fordultam.
-Mala, beszélnem kell a srácokkal hat szem közt. Megengednéd?
Szinte ki se mondtam az utolsó szót, Mala és Throk már felállt, majd kimentek a házból.
-Szóval, valószínűnek tartom, hogy a vadászok azért nem támadnak, mert találtak egy sárkányt, vagy sárkánycsoportot. A kérdés az, hogy milyen fajta sárkány lehet és, hogy miért kell annyira Rykernek, vagy Dagurnak. Minél hamarabb ki kell ezt derítenünk, nehogy meglepetés érjen minket.
-Ha indulni akarunk, akkor csak a leggyorsabb és legcsendesebb sárkányokat vihetjük. -tette hozzá Halvér, szinte kitalálva a gondolatmenetemet.
-Ahogy mondod! Viszont nem akarok kockáztatni, ezért csak én megyek Fogatlannal.
-Szó sem lehet róla, hogy egyedül elmenj! -bökdöste meg a ruhám az ujjával Astrid.

 Én erre vágtam egy "Annyira tudtam, hogy ezt fogja mondani!" fejet.

-Astridnak igaza van Hablaty. -bólogatott Halvér. -Ketten kevesen vagytok a vadászok ellen, akkor is ha Fogatlan egy éjfúria.
-Eszemben sincsen mások életét kockáztatni, amikor egy harc elején vagyunk! -vágtam vissza.
-Pont ezért nem mehetsz egyedül! -mondta Astrid. -Még az hiányozna, hogy elveszítsük a vezetőnket!
Nem tudtam, hogy erre mit mondjak, mert akárhogy és akárhányszor gondoltam át újra az egészet, a végén mindig arra jutottam, hogy a srácoknak igaza van. Végül beadtam a derekam.
-Rendben, legyen. Ma éjszaka indulunk. Még át kell néznem, hogy kivel.
-Igazából, Hablaty, Fogatlanon kívül, Viharbogár az, aki elég gyors és csendes.
Tudtam, hogy Halvár mire gondolt, de eszemben sem volt belemenni.
-Nem, nem, nem és nem! Biztos, hogy nem foglak otthagyni téged Hangával, azokkal a kezelhetetlen ikrekkel és Takonypóccal! Akkor aztán ha visszaérnénk, már se perem, se készlet nem lenne...
-Akkor tegyük fel, hogy nem Astrid megy veled. -jelentette ki Halvér. -Bütyök... hát tudjátok, hogy nem a leggyorsabb. Szélpenge túlságosan hangos, Böfföt és Töfföt nyilván nem viheted, mert az ikrek ülnek rajtuk, Kampó pedig többet foglalkozik azzal, hogy Takonypócnak keresztbe tegyen, mint ami egyébként a feladata.
-Ráadásul hogyha Takonypócra gondolok, akkor rögtön a tűz és a megfékezhetetlen sárkány jut eszembe... -tette hozzá Astrid.
A srácoknak természetesen megint igaza volt, ezért végül is beleegyeztem az ötletükbe.

-Legyen. De akkor induljunk koromsötétben. Úgy kisebb az esély, arra, hogy meglátnak minket.
Astrid és Halvér bólogattak. Aztán mindhárman kimentünk a szabadba.
Azonnal felkaptam a fejem, mert valami nagyon furcsa dolgot láttam: a Szárny-őrzőinek katonáit, egy helyben állni, egy föld alatti lyuk felett. A lyuk, kemény ráccsal volt befedve, messziről nem láttam túl jól, de valahogy úgy gondoltam a rácsok sárkány-biztosak. Odasétáltam a kiszemelt helyhez a srácokkal a nyomomban. A rács alá néztem, de amit ott láttam, azon nagyon meglepődtem.

Nagyon ismerős volt a fiú arca, nagyon ismerős volt a szeme, a nézése. Én nagyjából így bámultam az idegenre.

-Ki ez Mala? -mutattam a fiúra. Mala mellém sétált, majd beszélni kezdett.
-Még amikor támadtak a sárkányvadászok, akkor fogtuk el. Az egyik hajón volt megkötözve. Gyanítom, hogy tud valamit, de nagyon csendes.
-Mi a neve? -kérdeztem feszülten.
-Magnus. -jelentette ki Mala. -Magnus Haddock.
Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy elájulok és nem ébredek fel három héten belül.
-Haddock? Biztos, hogy Haddock a neve?
Mala bólintott. Esküszöm, hogy a frász kerülgetett.
-Öhm...öhm... bocsánat de indulnunk kell Mala... Nagyon...sok a dolgunk... -motyogtam, majd kézen fogtam Astridot és Halvért, és elkezdtem őket húzni a sárkányaink felé.
-Hablaty mi bajod? -kérdezte Astrid. Nem feleltem neki, csak intettem Viharbogárnak és Bütyöknek, hogy intézzék el a lovasaikat. (Mármint abban az értelemben, hogy dobják fel őket a hátukra). Majd újra intettem, mire mindenki felszállt és azonnal elindultunk a Peremre.