Hablaty és a sárkánylovasok: 9. Fejezet

Folyamatosan zuhantam, az üres feketeség felé. Megállás nélkül. Közben ordítottam, mert féltem, hogy meghalok, vagy eltűnök a semmi közepén. Mikor felkeltem, egy falu közepén találtam magam. Hibbant-szigeten. Szemben állt velem egy hatalmas szakállas ember: Termetes Pléhpofa. A következő pillanatban már egy házban voltam, és egy nő állt felettem. Sétálni kezdtem az ajtó felé, de egy hatalmas sárkány ugrott be elém. Megsebesített, de a nő megmentett. A következő pillanatban már egy nagy elmosódott képet láttam. Semmi sem volt tiszta, csak nagy színes foltok voltak a szemem előtt. Megint zuhantam. Amikor földet értem, egy szigeten találtam magam. Senki sem volt ott, csak megint az a nő, aki egy perccel ez előtt, megmentett a sárkánytól. Odasétált hozzám és megölelt. Aztán elengedett, elkezdett hátrálni. Majd felemelkedett és fokozatosan eltűnt. Én elkezdtem utána ordibálni. Azt hiszem, hogy ezt kiabáltam: -Anya, anya gyere vissza! Ne menj, el! -De mégis elment. Újabb feketeség és újabb zuhanás. Földet éréskor a Nagyteremben voltam. Az a nő, akit az anyámnak neveztem, Astrid és Fogatlan voltak mellettem. A nő meg is szólalt. Azt mondta, hogy: -Fiam, csak te tudod kibékíteni a világainkat. -aztán eltűnt. Odajött Astrid is megölelt, majd ezt mondta: -Képes vagy rá, csak higgy magadban. Én mindig veled leszek, mindig. -ő is eltűnt. Fogatlan volt az utolsó. Hirtelen megváltozott a szeme, a pupillái összeszűkültek és már készült a plazmabomba lövésre. Ordítottam és hátrálni kezdtem. Hirtelen helyszínváltás következett és már egy nagy jeges, csatatéren találtam magam. Fogatlan nagyobbra nyitotta a száját, én meg folyamatosan kiabáltam neki, hogy hagyja abba, de szinte esélyem sem volt. Kilőtte a plazmabombát, ami pont eltalált. Meghaltam. Ott helyben, a legjobb barátom miatt. Astrid, apa és anya odarohantak hozzám, de már semmit sem tehettek. Vége volt az életemnek. És akkor...
Felébredtem. Borzasztóan izzadtam, de még nagy örömmel vettem észre, hogy éltem. És nem a Vallhallában feküdtem, hanem a saját ágyamban, mellettem Fogatlannal. Lassan hajnalodott és a nagy reggeli sóhajtozás mellett, feltápászkodtam, hogy lemenjek reggelizni. Az álmomat nem tudtam elfelejteni. Folyton az eltűnő nő és Astrid képe játszódott le a szemem előtt, meg Fogatlan, amikor lelőtt. A földszinten már reggelizett apa.
-Jó reggelt. -köszöntem neki, miközben megtöröltem a szememet.
-Neked is, fiam. -mondta szinte teli szájjal. -Na milyen felnőttnek lenni?
-Nem érzek semmi változást.
-Majd fogsz. Jövőhéten ugyanis elkezdelek megtanítani a jó főnökök legfőbb szabályaira.
-Mi?! De apa, én még felfedezni szeretnék, nem pedig vezetni egy falut! Ráadásul jövőhéten van Snoggletog is... -magyaráztam, miközben leültem vele szembe a székemre. Lenyelte az éppen szájában levő falatot, majd felelt.
-Aha! Első szabály: A többség érdeke, felülmúlja az egyéni érdeket. -hadonászott apa a kezével és majdnem fejbe is vágott. Én csak sóhajtottam egy nagyot, és lassan elkezdtem beletörődni, hogy nekem, soha sem lehet egy nyugodt napom.

Már el is terveztem magamban az egész napomat, miszerint repülgetünk Fogatlannal, elkezdjük Magnus kiképzését, és megpróbálok összehozni egy randit, Astriddal. Persze, a legutolsó ötletem valahogy olyan lehetetlennek tűnt, még akkor is ha Astrid már a barátnőm. Komótosan befejeztem a reggelimet, majd szó nélkül elindultam az ajtó felé.
Fogatlan utánam ugrált, leverve pár cserépedényt, és egy pár szőrmét a gerendákról. Elhúztam a számat, majd szememmel a szabadba böktem, amit a sárkányom gyorsan fel is fogott és kiugrott az ajtón. Apa csak a fejét rázta, én pedig erőből becsaptam az ajtót.

Két-három perc után, Fogatlan teljesen meghülyült. Össze-vissza ugrált, rohangált és borított fel mindent. Tudtam, hogy azért csinálja ezt, mert nem győzi kivárni a reggeli repülést, de akkor is kezdett elgurulni a gyógyszerem.
-Fogatlan! -kiáltottam rá. -Abbahagynád végre?!
Látszólag egyáltalán nem érdekelte, amit mondtam neki, ezért tényleg úgy éreztem magam, hogy két másodpercen belül, mindenkinek leordítom a fejét, aki velem szembe jön.
Fogatlan egy kicsit lenyugodott, de még mindig nem volt normális. Bár...az is igaz, hogy a drága sárkányom, sose volt teljesen százas. Fel is ültem a hátára, majd elindultunk a reggeli repülésünkre.

Már legalább két órán át csak repültünk, és vagy háromszor gyakoroltunk a repülőruhával is. Többé-kevésbé eredménytelenül. De amit a közeljövőben fejleszteni akartam, az nem a repülőruha volt, hanem a fémlábam. Mivel nagyon idegesített, hogy folyton leesett és mindig hordanom kellett magammal, legalább két tartalékot, amíg a Peremen éltünk, elkezdtem fejleszteni a műlábat, legelőször többfunkciósra.
Fogatlan fordult egyet a levegőben. Behunytam a szemem, és rögtön az álmom néhány jelenete játszódott le előttem. Eleinte úgy gondoltam, hogy elmondom, vagy Astridnak, vagy Magnusnak, de mióta apa azt mondta nekem, hogy: "A többség érdeke felülmúlja az egyéni érdeket." a véleményem teljesen megváltozott. És szerintem, ebben kivételesen igazat kellett adnom neki.
-Figyelj pajti, gyorsíts fel egy kicsit. -súgtam Fogatlan fülébe, és ő pedig szó nélkül teljesítette amit kértem.
Nem tetszett nekem ez az egész álom dolog. Először is: miért zuhantam? Valami nagy lelki fröccsöt akart jelenteni, vagy valami mást? Aztán ott volt az az idegen nő, akit az anyámnak neveztem. Miért lett volna benne az álmomban egy olyan nő, aki meghalt? Vagy az eltűnése jelenthette a halálát? Aztán átfutott az agyamon egy gondolat, hogy ha az eltűnés jelentette a nő halálát, akkor...Astrid is meg fog halni?! Ő is eltűnt. Fogatlan viszont ott maradt és konkrétan megölt engem. Hát...az egyik jobb mint a másik...
-Próbáljunk ki egy új cselt Fogatlan! -ütögettem meg a sárkányom fejét, mire ő rám mosolygott. -Gyerünk, manőverezz a fák között, a lehető leggyorsabban!
Fogatlan egyetlen hang nélkül csinálta amit kértem. Olyan gyorsan mentünk, hogy csak elmosódott képet láttam magam előtt és után. Mikor kiértünk az erdőből, újra elkiáltottam magam.
-A vízbe!
Vettem egy mély levegőt, és már éreztem a fülemben a vizet. Kinyitottam a szememet, és bámultam magam elé a víz alatt. Mutattam neki, hogy lőjön párat az égbe, majd emelkedjen ki a vízből. Meg is tette, és fél perccel később már a levegőben voltunk.
-Ezaz! Sikerült! -kiáltottam el magam, miközben kiütögettem a fülemből a vizet. Fogatlan megrázta magát, és morcosan nézett rám. -Tudom pajti, én sem szeretem a vizet. De van egy új cselünk, amire a vadászok biztos nem számítanak majd a Perem visszaszerzési csatában. Na, lassan induljunk vissza Hibbantra, mert apa is és Astrid is kinyír minket.

Körülbelül egy óra múlva már láttam Hibbantot a messzelátómban. Kényelmesen hátradőltem a nyeregben, és újra elővettem az álom-témát. Olyan furcsa volt, na meg ijesztő. És azt is tudtam, hogy ha tovább rágom ezt a témát, mindenki észre fogja venni, hogy teljesen magam alatt vagyok, az pedig sem a csapatmunkának, sem a kiképzésnek, sem pedig az edzéseknek nem tenne jót. Visszaültem a nyeregbe és gyorsítottam egy kicsit a tempón. Még mindig nem láttam senkit se, tehát lehet, hogy még csak a kora-hajnali órákban vagyunk. Fogatlan leszállt a Nagyterem elé, én pedig leugrottam a hátáról.
-Hm...sehol senki. -motyogtam magam elé. -Elég korán lehet még.
Hirtelen kinyílt a Nagyterem ajtaja. Azt hittem frászt kapok, vagy fél percen belül elájulok, de szerencsére, egyik sem történt meg. Valószínűleg csak a szél lökhette ki az ajtót, mert senki sem volt bent, és ki se jött senki. Közelebb sétáltam, majd Fogatlan segítségével, becsuktuk a Nagyterem hatalmas faajtaját.
Fogatlannak kedve támadt szétnézni a faluban, és mikor hátranéztem, már nem is volt mögöttem. Beletörődtem abba, hogy az utat a Sárkánysuliba, gyalog kell megtennem, mert mire utolérném a sárkányomat, háromszor oda és vissza is megjártam volna az utat.

Fél óra folyamatos gyaloglás után, oda is értem végre az arénába. Bent senki sem volt, csak néhány vad sárkány rohangált körbe-körbe. Kezdett zavaró lenni, hogy vagy én keltem fel nagyon korán, vagy a többiek ilyen későn.
-Remek! Így még az edzést sem tudjuk megtartani. -bosszankodtam, és erősen rácsaptam a térdemre. -Vagy csak járőrözni mentek?
Azonnal odarohantam az egyik asztalhoz, és felnyitottam az ott lévő naplót, amibe a járőr-rendet vezettük. Az azonban üres volt.
-Semmi...
Csak, hogy a nagy aggodalmam elmenjen, valaki bejött a nagykapun és meg is szólított.
-Szia, Hablaty! -köszönt. Azonnal felismertem a hangját: Astrid.
-Jó reggelt, hölgyem! -köszöntem vissza. Szerintem mindketten meglepődtünk az utolsó szavamon. Astrid odasétált hozzám.
-Most már így fogsz nevezni? -kérdezte, miközben megállt mellettem és nézni kezdte a naplót.
-Csak, hogyha nem fogsz érte leütni. -feleltem mosolyogva, majd nyomtam egy puszit a homlokára.

-Nyugodj meg, mert nálad, leszoktam róla. -jelentette ki.
-Jól érzed magad? -kérdeztem gúnyosan. Astrid megrántotta a vállát.
-Persze. Csak mivel már a barátnőd vagyok, nem akarlak megölni.
-Miért eddig megakartál? -akadékoskodtam. Most volt merszem kötözködni vele, két okból is: 1. csak ketten voltunk ott, és biztos, hogy nem ölt volna meg, mert a végén még bejön apa és agyonüti, 2. most mondta el, hogy nem fog megölni, mivel a barátnőm. Astrid olyan fejet vágott, hogy majdnem elröhögtem magam rajta. De egyértelművé tette vele a válaszát. -Értem én, csak szüneteltesd a "Hablaty te idióta" fejedet, mert kiköpöm a tüdőmet a nevetéstől.
-Ez nem a "Hablaty te idióta" fejem! -vágta be a durcát Astrid. -Ez a "Hablaty, te hülyének nézel?" fejem...Ennyire már ismerhetnél...
-Elnézést, hölgyem, majd kiengesztellek valahogy. -mondtam. Volt egy olyan érzésem, hogy majdnem elnevette magát a beszédstílusomon. Amit mondjuk, teljes mértékben megértettem.
-Na és mivel? -kérdezte kihívóan.
-Azt még nem tudom, de meg kéne keresni a bátyámat, mert ki fogunk csúszni az időből. -feleltem. -Kiképezni egy teljesen tapasztalatlan vikinget sárkánylovasnak, nem két perc lesz.
-Azt én is tudom. -mondta, majd témát váltott. -Tényleg, Dagur és Magnus nem itt aludtak?
-De. -feleltem a naplóra meredve. -Miért?
-Mert akkor fel kéne őket kelteni.
-Igazad van. -bólintottam, majd odasétáltam a sárkányok ketrecének a kapujához és kinyitottam.
Rengeteg papír hevert a földön össze-vissza, a Sárkány-könyv kinyitva és ledobva a hely közepére, Magnus és Dagur pedig a két szemben levő sarokban aludtak. Magnus rögtön kinyitotta a szemét, mikor a fény rásütött, és hallotta a nyikorgó kapu hangját.
-Jó reggelt! -tettem keresztbe a kezem a rendetlenség láttán. -Olyan ez a hely, mintha egy hétre bezártuk volna ide az ikreket.
-Tudom, és...sajnálom...de nagyon belemerültünk a sárkányok tanulmányozásába. -nyújtózkodott ki a bátyám.
-Hallottál valamit...abból, amiről...beszéltünk? -kérdezte Astrid elvörösödve.
-Igen, mindent. Most akartam visszaaludni, de a drága öcsém benyitott. -motyogta Magnus, majd odasétált hozzám és átölelt. -Nagyon örülök nektek!
-Öhm...hát öhm...kösz... -motyogtam zavartan, majd vártam, hogy Astrid kisegítsen. De végül nem segített ki, és mikor Magnus elengedett, nagy levegőt vettem. -Csak, annyit ígérj meg, hogy nem mondod el senkinek.
-Rendben. -bólogatott Magnus, majd hátranézett Dagurra, aki még mindig aludt, ezért kérdezett még egyet. -De miért?
-Astrid kérte, hogy maradjon titok. -engedtem le a karomat a csípőmről. -Nem akarta, hogy ez bezavarjon a csapatmunkába.
-Egyetértek vele, ugyanis most rengeteg dolgunk van. -helyeselt Magnus, majd elindult Fogatlan felé, és felült rá. -Például, hogy kiképezz sárkánylovasnak.
-Kezdjük ott, hogy ez nem megy ilyen gyorsan. -intettem le a bátyámat, majd visszazártam a ketrecet, nagyjából olyan hangerővel, hogy Dagur fel ne ébredjen. -Először is, szereznünk kell neked egy sárkányt, aki nem mellesleg olyan mint te. Vagy legalábbis hasonlít rád. Majd utána esetleg...
-Akkor kezdjük is el gyorsan. -vágott a szavamba Magnus, majd intett nekem, hogy azonnal üljek oda elé, és induljunk el.
Igazság szerint, igazat adtam neki, de előtte még ki akartam deríteni, hogy hova tűntek a többiek. Nyilván ezt sem hagyhattam tétlenül, ugyanis nem tudtam addig nyugodni, amíg nem vagyok benne biztos, hogy a srácok biztonságban vannak. Ráadásul még ott volt az álmom is, ami felettébb zavart. Egyrészt mert nem tudtam mit jelent, másrészt meg féltem, hogy az egész meg fog történni. Az, hogy megtalálom az anyámat, még rendben van, de, hogy Fogatlan megöljön, vagy Astrid meghaljon...azt már nem tudnám elviselni. Mindenesetre, egy-két perces bambulás után, felültem Fogatlanra, és egy pillanatra Astridhoz fordultam.
-Keresd meg a többieket, és kezdjétek el kitalálni a Snoggletogi előadásra a trükköket, és magát a műsort. A sárkány-verseny szabályaival várjatok meg, mert nem akarom, hogy felfordulás legyen. -mondtam, majd még mielőtt felszálltam, gyorsan hozzátettem. -Ja, és te vagy a góré.

Még szinte ki sem ejtettem a számon az utolsó mondatomat, már a levegőben voltam, és figyeltem Magnusra, nehogy leessen.

Nem kellett pár perc, már szinte megmutattam Magnusnak az összes létező sárkányt, ami csak a faluban volt. Viszont egyikkel sem jött ki túl jól. Ráadásul még néma csendben is kellett mászkálni, nehogy valaki leleplezzen minket. Éppen egy szörnyennagy rémséget próbáltam kézhez szoktatni, mikor az elkezdett rám tüzet okádni. Erre már muszáj voltam elővenni a legújabb találmányomat, azaz a tűzkardomat, és azt lassan lengetve, néztem a sárkány szemébe.

Az ötletem működött, a rémség pedig meghátrált, a pupillái kitágultak és meghajtotta a fejét. Mintha tudta volna, hogy nem akarom bántani, vagy mintha azt hitte volna, hogy én vagyok a főnök. Persze, örültem neki, hogy sikerült megnyugtatnom a sárkányt, de egy kicsit akkor is furcsának tartottam.
-Jegyzet a sárkányok könyvébe...a rémségek szeretnek tűzzel kommunikálni. -szóltam hátra a bátyámnak, aki azonnal elő is vett egy pergament, és felírta amit mondtam. -Vagy legalábbis tudnak.
-Ezt a kardot, te találtad fel? -jött közelebb hozzám Magnus, és óvatosan hozzáért a kardomhoz.
-Így is mondhatjuk.
-És, hogy működik? -kérdezett újra a bátyám, és átvette tőlem a fegyvert.
-Szörnyennagy rémség-zselével van megtöltve, és ez a gomb itt... -mutattam a kard nyelére. -ezzel lehet szikrákat létrehozni, ami ugyebár meggyújtja a rémség-zselét.
-Hablaty ez zseniális! -kiáltotta Magnus, mire én ijedten befogtam a száját, nehogy lebukjunk. -Ja, bocs...elfelejtettem, hogy bujkálunk.
Elfújattam Fogatlannal a lángot, majd elraktam a kardot, és kézhez szoktattam a sárkányt. Rögtön sikerült is, hiszen már a lángtól is lenyugodott egy kicsit, majd megfogtam Magnus kezét, és a sárkány orrához nyomtam. Viszont amint a bátyám ujjai érintették a rémség orrát, az elkapta a fejét, és lángba borultan elrohant. Én pedig kezdtem nagyon ideges lenni, mivel ez már vagy a hatodik eset volt.
-Ááá! -kiáltottam, majd idegességemben elkezdtem rugdosni a port. -Nem igaz, hogy nem akar sikerülni! Mi baja van a sárkányoknak veled?!
Észre sem vettem, hogy idő közben kiesett a zsebemből az a rajz, amit Magnus küldött nekem, még tegnap. Azt pedig a bátyám felvette a földről, és nézegetni kezdte.
-Ez az a parázsfarok rajz, amit tegnap küldtem neked? -kérdezte a papírra meredve. Felkaptam a fejem, és értetlenül néztem Magnusra.
-Parázsfarok? -kérdeztem vissza.
-Igen, ez a neve. -mutatta fel nekem a rajzot, majd miután újra elkezdte nézegetni, újra megszólalt. -Én adtam neki, mikor rátaláltam. Azt hiszem, hogy ez az egyetlen sárkány, ami megengedné, hogy ráüljek.
-Na várjunk csak. -tettem ki a két kezemet magam elé, majd mikor leengedtem, folytattam. -Lássuk, hogy jól értem-e: akkor most elmegyünk arra a szigetre, ahol a parázsfarkakat találtad, és betanítunk egyet a számodra?
-Igen. -jelentette ki Magnus, majd felült Fogatlanra. -Mikor indulunk?
-Nem sokára, de előtte még meg kell találnunk Halvért, ő is kelleni fog ehhez a kis akcióhoz. -ültem fel én is Fogatlanra. -Meg hát...nem mennék el anélkül, hogy szólnék Astridnak, mert ha így lenne, akkor amint visszajövök, leszedi a fejem...
Egy kis nevetés kíséretében, mondtam a sárkányomnak, hogy szálljon fel, és már úton is voltunk a Sárkánysuli felé...

Fogatlan alig csapott ötöt a szárnyával, már is leszálltunk a kapu előtt. Mikor leugrottam a sárkányom hátáról, már hallottam, hogy mindenki össze-vissza ordítozik. Jó hír is volt meg rossz is, mert legalább mindenki megjött és épségben vannak, de nem lehetett hallani a saját hangomat, ami viszont kifejezetten zavart.
-Hablaty, végre itt vagy! -sétált oda hozzám Astrid, miközben befogta a fülét. -Az ikrek mindenféle hülyeséget találtak ki szabálynak, és azóta belerángatták Takonypócot is. És hát...hogy is mondjam...kipróbálták az ötleteket...
Ekkor vettem csak észre, hogy össze-vissza festett bárányok repkednek az arénában, valamint néhány nagyobb repedés is volt a falakon, meg a padlón. Böff, Töff és Kampó is segédkeztek a rongálásban, Takonypóc éppen festékbombákat kezdett dobálni az ikrekre, majd Halvérre is. Fafej és Kőfej is nyilván beszálltak a "buliba", ők is elkezdték dobálni a bombákat. Egy zöld színű még engem is eltalált, ráadásul az arcomon. Azt hiszem, hogy akkor kezdtem nagyon ideges lenni, egy jó erős mozdulattal letöröltem a fizimiskámról a festéket, és vörös fejjel közelebb sétáltam a többi sráchoz.
-Jól van banda, elég legyen! -kiáltottam el magam, mire mindenki abbahagyta amit éppen csinált. Fafej még természetesen hozzávágott egy piros festékbombát Kőfejhez, ami miatt elkezdtek verekedni, és ha Hanga nem sétál oda hozzájuk, és nem tartja őket a két kezében, jó messze egymástól, akkor megint elkezdtem volna ordibálni. -Sokkal fontosabb dolgunk is van annál, hogy rongáljunk. Nem sikerült találni Magnusnak egyetlen olyan sárkányt sem, aki megengedné, hogy a hátára üljön. Viszont találtunk olyat ami megengedné, viszont nem él ilyen faj Hibbanton. Éppen ezért, még most elindulunk, és szerzünk a bátyámnak egy parázsfarkat.
-Mi a terv? -érdeklődött Hanga, majd hozzávágta a földhöz az ikreket.
-Magnus, Halvér és én, elmegyünk a sárkányért, ti pedig itt maradtok, és szépen rendet raktok. -húztam ki magam. Fafej, Kőfej és Takonypóc azonnal elkezdtek hisztizni.
-Láttál már minket rendet rakni Hablaty? -kérdezte gúnyos hangon Takonypóc, és keresztbe tette a kezét.
-Gyújtogatni, rongálni és robbantani jó... -kezdett el egy értelmetlen mondatot Fafej, de végül nem ő fejezte be, hanem Kőfej.
-...De pakolni borzalmas...
-Az nem kifejezés húgi. -ütötte meg poénból a testvérét Fafej, majd szomorúan maga elé meredt.
-Pedig most rendet fogtok rakni, hacsak nem akartok a hét hátralévő részében is takarítani. -rántottam meg a vállam.

-Szóval mikor is indulunk? -kérdezte Halvér, és elkezdte lecsutakolni Bütyköt, akinek még a szemében is lila festék volt.
-Amint lehet. -húztam el a számat, majd ránéztem az ikrekre, akik szomorúan elkezdték ütögetni egymást. -Muszáj mindig veszekednetek?
-Nem veszekszünk. -nézett rám Fafej és egy jó nagyot ütött a húga fejére.
-Próbáljunk levezetni a feszültséget. -tette hozzá Kőfej.
-Mióta szoktátok ti... -kezdtem el a mondatomat, de Astrid gyorsan a számra tette a kezét.
-Ne menj bele. -javasolta.

Mikor levette a kezét a számról, gyorsan megszólaltam újra.
-Dagur még alszik? -kérdeztem, miközben körbenéztem a bandán.
-Igen. -felelt gyorsan Halvér, majd folytatta Bütyök mosását.
Ránéztem először Hangára, majd Astridra és végül nagyot sóhajtottam.
-Hanga, te takarítasz az ikrekkel, meg Takonypóccal, Astrid pedig Dagurra fog vigyázni.
-Most csak hülyéskedsz velem, ugye? -kérdezte feszülten Astrid, és úgy nézett rám, mintha meg akarna ölni. Én viszont kitartóan ráztam a fejemet.
-Nem vicceltem. -húztam ki magam. -Hanga megölné Dagurt, nem merném rábízni, a többiekre meg csak rá kell nézni...szóval te maradtál.
-Nem mehetnék esetleg veletek? -érdeklődött egy cseppnyi reménnyel a szemében, de én még mindig a fejemet ráztam.
-Sajnálom, de nem. -feleltem, majd a vállára raktam a kezem. -Itt van rád szükség.
Ezek után, Astrid idegesen elsétált és nekitámaszkodott a falnak. Az ikrek továbbra is egymást ütögették, Halvér elvonult a sarokba Bütyökkel, nehogy megint festékes legyen, Takonypóc jelenleg szivárványszínben pompázott (mivel teledobálta magát festékbombákkal) Hanga pedig próbálta lenyugtatni Astridot, hogy ne üssön le mindenkit, aki a közelébe ment. Egyszóval, elszabadult a pokolt...újra. Nekem kezdett nagyon elegem lenni abból, hogy megint felfordulás volt, és, hogy négy év alatt sem voltak képes megtanulni azt a tényt, hogy ÉN vagyok a főnök. Jó, még nekem is fura volt, fura volt még belegondolni is, de akkor is, én vagyok a góré, tehát jó lenne, ha a srácok hallgatnának rám. Végül idegesen hátrafordultam a bátyámhoz.
-Egyébként miért is küldted azt a rajzot a parázsfarokról, tegnap este?
-Mert azt hittem, hogy ismeritek. -jelentette ki, majd keresztbe tette a kezét. -Elég gyakori sárkány. Persze nem olyan gyakori mint a szörnyennagy rémség, meg a siklósárkány, de azért ebből is van egy jó pár.
-Soha, nem láttam még ilyen sárkányt. -mondtam. -Sőt, még csak nem is hallottam róla.
-Ez elég furcsa, ugyanis a bázisotok közelében, van egy sziget, amin elég sok parázsfarok él. -nézett rám szigorúan.

Erre már én sem nagyon tudtam, mit kéne mondani, ezért inkább én is gondolkozni kezdtem. Ha olyan gyakori a parázsfarok, ahogy azt Magnus állítja, akkor, hogyhogy egyszer sem hallottam még a nevét sem, és miért nincs benne a sárkányok könyvében?
-Egyébként te honnan tudsz a Peremről? -váltottam témát.
-Nehogy azt hidd, hogy egyszer sem voltam ott például sárkányokat keresni. -magyarázta, de mivel én csak értetlenkedve néztem rá, folytatta. -Meg egyébként néha benéztem a kunyhókba, a tiédet rögtön felismertem. És egyébként meg terjed a hír, hogy egy féllábú viking fiú, éjfúrián lovagol. Biztos voltam benne, hogy az nem lehet más, csak te.
-Á...nagyjából értem. -bólogattam, aztán mikor láttam, hogy Halvér befejezte Bütyök csutakolását, felült rá, ahogy Magnus és én is Fogatlanra. -Rendben srácok, legkésőbb holnap reggelre itt leszünk.
Mintha semmit sem mondtam volna, mindenki ugyanúgy szórakozott, ahogyan eddig. Megforgattam a szememet, majd sóhajtottam is egy nagyot ráadásnak, és mindenféle köszönés nélkül, elindultam VOLNA, ha Astrid oda nem rohan hozzánk, (amikor már kint voltunk a kapun is túl) és meg nem csókol.

Na ennyit a titokról, legalábbis Halvér előtt, mert ő innentől fogva tudta az együtt járós titkunkat. Értetlenül néztem rá, majd mutogatni kezdtem Halvérre, aki szerencsére az éggel volt elfoglalva.
-Ez meg mi volt? -kérdeztem.
-Búcsúcsók. -jelentette ki, majd elmosolyodott.
-Tudod, hogy én nem bánom, de 1. azt hittem ez titok, 2. egy napnál tovább, nem leszek távol.
-Nekem az is sok. -motyogta, és elvörösödött. Én is mosolyogtam, majd miután mélyen a szemébe néztem, megszólaltam.
-Azért máskor gondolj a körülményekre. -mondtam. -És vigyázni fogok, ígérem.
Astrid hálásan rám nézett, majd mielőtt elrohant volna, integetett nekünk. Elég furcsa volt azért nekem, hogy az elvileg titkunkat, majdnem lelepleztük, pontosabban leleplezte Astrid, aki egyébként ezt az egész marhaságot kitalálta. Jó, nem mondom, hogy nem esett jól az a búcsúcsók, de a titok, az titok. Mindenesetre, felszálltam, hátranéztem a testvéremre, hogy biztonságosan ül-e, majd még egy utolsó pillantást vetettem a Sárkánysulira, és elindultunk arra, amerre Magnus mondta...