Hablaty és a sárkánylovasok: 3. Fejezet

-Hablaty, elmondanád végre, hogy mi a bajod? -kérdezte már harmadszor Astrid, mikor mindannyian leszálltunk a klubház elé.
-Nem hallottad mit mondott Mala, Astrid? -kérdeztem vissza indulatosan. -Hogy hogy hívták azt a fiút?
-Szerintem nyugodj le Hablaty, mert ha három idegbeteg viking beszélget egymással annak sosincs jó vége... -vágott közbe Halvér.
-Értékelem, hogy próbálsz lenyugtatni, de... nem hiszem el, hogy Haddock a neve...
-De hát az sem biztos, hogy a rokonod! -próbálta visszahozni belém a lelket Astrid. -Hiszen rengeteg Haddock lehet a világon!
-Na éppen ez az... Valamit, el kell mondanom nektek...
Mindketten úgy néztek rám, mintha azt mondtam volna, hogy órák múlva meghalok. De szerencsére erről szó sem volt.
-18 évvel ezelőtt, amikor még anyám is velünk élt Hibbanton, egy szörnyű sárkánytámadás érte a szigetet. Apám természetesen kint harcolt, én meg mivel alig voltam egy éves, a bölcsőmben feküdtem. Volt abban az időben egy nagyon tehetséges fiú: Magnus. Nem volt még tíz éves, de már úgy bánt a karddal, mintha ezer éve mást se csinált volna. Ő volt a... bátyám. Minden rendben volt, de persze ha nem történt volna valami, az túl szép lett volna, hogy igaz legyen. Az egyik sárkány-portyánál, Magnus kimerészkedett a csatatérre és, eltalálta őt egy sárkány lövése. Azonnal orvoshoz vitték, de minden jel arra mutatott, hogy Magnus meg fog halni. Egyik este, mikor már tényleg nem volt semmi reményünk, a bátyámat elrabolta valaki. Semmi nem maradt belőle, csak az emlékek.
Miután befejeztem az apámtól hallott történetet, könnyek gyűltek a szemeimbe.

Ezek voltak életem legfájdalmasabb pillanatai. Amikor eltűnt a bátyám és amikor elrabolták anyát. Akkor megesküdtem, hogy ezeket senkinek sem fogom elmondani. Nagyon nehéz volt ezt elmesélni a srácoknak. Egy perces gyászszünet következett. Senki sem emelte fel a földről a tekintetét.
-Tudod, Hablaty... ezt nem volt kötelező elmondanod nekünk... -tette a vállamra a kezét Astrid.
-Tudom. De így... most kicsit könnyebb. -töröltem le a könnyeket az arcomról. -Most, hogy nektek is elmondtam ezt, olyan mintha leesett volna egy nagy kő a vállamról.
-Szóval az a fogoly a Szárny őrzőinek szigetén, Magnus, a rég elveszett bátyád? -kérdezte Halvér.
-Azt hiszem, hogy igen... -válaszoltam. Újra lesütöttem a szememet, majd (hogy egy kicsit megnyugodjak) elkezdetem simogatni és vakargatni Fogatlant.
-De hát akkor ki kell hoznunk onnan! -pattant fel Halvér.
-Nem. -jelentettem ki egyértelműen. -Azzal csak magunkra haragítanánk a saját szövetségeseinket. Ami pedig, remélem mondanom sem kell, hogy szörnyű lenne.
-Magnus a bátyád Hablaty! Az lenne a legkevesebb, hogy megmented a fogságból. -erősködött Astrid.
-A válaszom továbbra is nem. A legfontosabb most a sárkányvadászok megtalálása.

Nem tudom, hogy miért mondtam ezt, mert csak részben volt igaz ez az egész. Természetesen nem hagynám ott a saját bátyámat a fogságban, de ha nem találjuk meg Rykert vagy Dagurt, az akár a sárkányok végét is jelentheti.
-Na ebből most nem engedek! -állt fel Astrid. -Az, hogy te vagy a főnök, nem azt jelenti, hogy hagyunk ártatlan embereket meghalni, néhány idióta sárkányvadász miatt!
-Astrid nyugodj le és...
-Hagyd, hogy végig mondjam Hablaty! -kiabált rám Astrid, mire hátrahőköltem és kivörösödött fejjel hallgattam. -A bátyád fogságban van és bármikor bedobhatják őt a Fészekbe! Emlékszel még rá, igaz? Gondolom nagyon jó lehetett a Fürge Fullánkokkal ugrándozni... Csak képzeld magad Magnus helyébe! Nem biztos, hogy ugyan olyan pozitív mint te. Gondold végig és rájössz, hogy most nincs igazad, Hablaty.
-Hablaty, Rémposta jött egy ismeretlentől! -futott felénk Halvér, aki idő közben elment.
-Egy idegentől? Honnan tudja egy idegen, hogy kell Rémpostát küldeni? -érdeklődődött Astrid, amire a válsz Halvér részéről egy vállrántás volt.
-Ez még nem olyan furcsa... -motyogtam az orrom alá. -Add ide a levelet Halvér, hadd nézzem meg!
Amint megkaptam, azonnal olvasni is kezdtem a papírra írt szöveget.

Hablaty,
Tudtam, hogy ismerős arcokat fogok látni a fogságban. És téged felismertelek testvér. Rengeteget nőttél 18 év alatt és igazi érett viking férfi lettél. 
De most nem ezért írok neked, hanem mert egy nagyon fontos dolgot kell megbeszélnünk.
Ma naplementekor a levél hátuljára rajzolt szigeten találkozzunk. Hozd el két társadat is, hogy meg tudjuk védeni magunkat, ha esetleg meglepetés érne minket. Fontos, hogy jól tudjanak harcolni és legyenek bátrak, mert nagyon veszélyes helyre fogunk menni. Gond nélkül el tudok szökni a cellámból, csak az a lényeg, hogy ne késsetek.
Nagyon várom, hogy találkozzunk!
Bátyád: Magnus

Kicsit furcsának tartottam a levelet. Soha senki sem mondta volna azt rám, hogy igazi viking férfi vagyok, vagy leszek. Ráadásul, hogy tudna Magnus megszökni a Szárny őrzőinek szigetéről, mikor ott olyan jól képzett katonák vannak, hogy mi hatan a sárkányokkal együtt sem voltunk elegek ahhoz, hogy ne kerüljünk fogságba. Minek kérhette Magnus, hogy harcos vikingeket vigyek, mikor ha lopakodunk, nem is kéne, hogy észre vegyenek. Nagyon rossz előérzetem volt ezzel a levéllel kapcsolatban, de szerencsére még volt időm eldönteni, hogy elmenjünk-e vagy nem.
-Mi az Hablaty? -kérdezte felhúzott szemöldökkel Astrid. -Ki írta a levelet?
-Magnus. -mondtam.
-Magnus?! -kérdezte vissza egyszerre Astrid és Halvér.
Mindketten eléggé meglepődtek.

-Igen. -feleltem. -Naplementekor találkozni akar velem, meg két harcias társammal.
Halvér szinte azonnal Astridra nézett, aki már sóhajtott is egy nagyot.

-Egyértelműen csapda! -mondta Astrid.
-Nem tudhatod biztosan... -próbáltam meggyőzni. -Lehet, hogy Magnusnak tényleg segítségre van szüksége.
-Hablaty, emlékezz vissza arra amikor először jártunk ott. -lépett közbe Halvér is. -Pár perc alatt elfogtak minket és mióta a vadászok nem támadnak, megerősíthették a seregüket!
-Igen, erre én is gondoltam, de, hogy ha a levélben minden igaz, akkor el kell mennünk! Mindegy naplementéig átgondolom, de ha megyünk akkor Astrid és Hanga jön velem.
-Nem rángathatsz oda minket a halálba! -erősködött tovább Astrid.
-Te akartad megmenteni Magnust... -mutattam rá Astridra. Láttam rajta, hogy már arra készül, hogy egy jó nagyot üssön rajtam. -De most meg kell találnunk a többieket, mert a védelem megerősítése még mindig a tervben van.
Szinte imádkoztam azért, hogy Astrid csak a mérges fejét hozza elő és ne üssön le egy percen belül. Szerencsém volt, mert így lett. Bár Astrid szemei villámokat szórtak, legalább a "Törjük el Hablaty karját" akciót megúsztam. Egy nagy sóhajtás kíséretében felültem Fogatlanra, majd intettem a többieknek, hogy felszállunk.

Nagyjából egy óra után megtaláltuk azt a szigetet, ahol Hanga, Takonypóc és az ikrek bányászták a homokkövet. Egészen sok homokkő volt már egy nagy kupacban, amitől meg is lepődtem.
-Na végre! -kiáltotta Takonypóc egy nagy sziklán ülve- Méltóztattál idejönni Hablaty?
-Megbeszéltük, hogy idejövünk. Csak közbejött egy kis... Várjunk csak... Miért is ülsz azon a sziklán Takonypóc?

-Nem hallottál még ebédszünetről? -vágott vissza kicsit zavartan Takonypóc.
-Oh az istenekre... Egyébként, hogy haladtok srácok? -kérdeztem Hangára nézve.
-Egész jól, bár a munkaerővel vannak gondok... -mutatott Fafejre és Kőfejre Hanga.
-Figyelj tesó! -mondta Fafej Kőfejnek, majd belefejelt egy nagy darab homokkőbe. -Há! Nem fájt!
Erre Kőfej gondolkodás nélkül megfogta Fafej fejét és tiszta erejéből elkezdte nekiütni ugyanannak a kőnek.
-Hát... legalább a saját szintjükön dolgoznak és nem okoznak katasztrófát...-jelentette ki Astrid.
-Ott a pont! -helyeselt Hanga.
-Beszélnünk kell srácok... -erre egy pillanatra mindenki lenyugodott és elindult felém. -De csak, Hangával és Astriddal.
Mindkét érintett odasétált hozzám, majd bevezettem őket az erdő szélére.
-Szóval az a téma, hogy...
-Nem kell ezt körülírni, az a lényeg, hogy Hablatynak kedve támadt egy kis "Halálkúrához". -szólt közbe Astrid, majd csak úgy poénból beleütött a vállamba.
-Kösz, így most sokkal jobb... -motyogtam magam elé gúnyosan.
-Ugye? -kérdezte viccesen Astrid.
-Mi a lényeg? -vágott a "barátságos" beszélgetésünk közepébe Hanga.
-Naplementekor elindulunk ennek a térképnek a segítségével a testvéremhez.
-A testvéredhez? -kérdezett vissza Hanga.
-Igen. Ma találkoztunk vele, amikor a Szárny Őrzőinél voltunk. Mikor a Peremre ért, küldött egy Rémlevelet.
-Igazából csak láttuk Magnust, de beszélni nem beszéltünk vele. -tette hozzá Astrid.
-Na álljunk meg egy pillanatra! -intett le minket Hanga. -Szóval, neked van egy testvéred, aki tud Rémlevelet küldeni? De hogyan? Honnan szerzett olyan Rettenetes Rémet, ami tudja, hogy ide kell jönnie?
-Mi sem tudjuk, hogy hogyan tud levelet küldeni, és, hogy miért akar velünk találkozni.-feleltem a kérdésekre.-De én nem is mentem volna bele, hogyha valaki -itt Astridra sandítottam- nem akarta volna megmenteni Magnust...
Jó tudom, ez talán egy kicsit szemét volt, de néha nagyon jól esett szekálni Astridot. Még akkor is, ha tudtam, hogy ha így folytatom, örülök ha a barátom marad. A mondatomra pedig Astrid részéről a felelet egy ijesztő nézés volt.

Egy lépést hátráltam, majd folytattam.
-A lényeg, hogy el kell mennünk a bátyámért, mert a nyakamat is feltenném rá, hogy valami fontosat akar mondani.
-Igazából mindhármunk nyakát... -helyesbített Astrid.
-Jogos... -tette hozzá Hanga egyhangúan. -Szóval naplementekor a parton?
-Igen. -válaszoltam.- Hanga, te küldd vissza a Peremre a többieket! Eleget dolgoztak már.
-Legalábbis a saját képességeikhez képest... -tette hozzá mogorván Astrid.
-Igen... -feleltem értetlenül. -Mi hárman a sárkányokkal együtt itt maradunk és a megbeszélt időben indulunk.
-És addig mit csináljunk? Rengeteg időnk van! -érdeklődött Hanga. Kicsit elgondolkodtam.
-Hablaty... ismerem ezt a nézést... ugye nem akarsz valami hülyeséget csinálni... megint? -kérdezte Astrid.
-Mi? Nem, nem dehogy... én... sosem tennék ilyet...

-Hablaty...? -kérdezte kicsit idegesebben Astrid.
-Csak szórakozni akarok, de ha nincs kedvetek hozzá akkor...
-Na először is tisztázzuk, hogy mi nálad a szórakozás. -javasolta Hanga, felhúzott szemöldökkel.
-Mit kell ezen tisztázni? -kérdezte Astrid gúnyosan. -Aki ismeri Hablatyot, az tudja, hogy sosem pihen.
-Jogos. -biccentettem. -De most jöttök vagy nem? Persze csak akkor gyertek, ha nem akartok itt ülni estig...
Ebben a pillanatban rohanni kezdtem Fogatlan felé, majd fel is ültem a hátára és felszálltunk.
Láttam ahogy Astrid jön utánam, meg azt is, hogy Hanga hazaküldi a többieket, majd ő is utánam indul. Egy ponton megálltam és bevártam a srácokat.
-Vállalkoztok egy versenyre, vagy nem mertek kiállni ellenem? -kérdeztem kihívóan.
-Ezt most komolyan megkérdezted? -kérdezett vissza Astrid és Hanga egyszerre.
Erre inkább már nem feleltem semmit, csak belekezdtem egy új mondatba.
-Akkor verseny a Peremig, és vissza. Háromra indulunk. Egy...kettő...három!
Mindhárman elrajtoltunk. Eleinte én vezettem, mert Fogatlan zseniálisan manőverezett a sziklák között. Ezért kapott is tőlem egy dicséretet. Már láttam a Peremet. Ilyenkor volt a legszebb. Pont mint Hibbant. Ez is felidézett bennem egy pár emléket.

Ezeket még Astrid sem tudná letagadni, pedig ahhoz nagyon ért. Amíg így elgondolkodtam, mindkét versenytársam megelőzött. Amikor megfordultunk a Peremnél, egy spirálforgással próbálkoztam, hogy megelőzhessem Hangát. Fogatlan gyönyörűen végrehajtotta a mozdulatot, de ez még mindig nem volt elég, csak annyira, hogy felzárkózzak. Ekkor eszembe jutott az első közös repülésünk Fogatlannal, és ez már adott is egy ötletet. Most következett a spirál felfelé. Már a felhők között voltunk, és láttam is, hogy a srácoknak fogalmuk sincs hova tűntem. Erre muszáj volt elmosolyodnom.

-Gyerünk pajti, jók vagyunk! -suttogtam Fogatlan fülébe. Mintha tudta volna, hogy mit akarok. -Még várj Fogatlan... várj...még egy kicsit... Most! -kiáltottam el magam. Ekkor Fogatlan kilőtt egy plazmabombát a srácok elé, amitől hatalmas füst lett. Ez nekünk kapóra jött, mert így pont eléjük tudtunk vágni. -Igen! Sikerült! Szép volt pajti!
Erre már Fogatlan is elmosolyodott.

Hallottam, hogy mind két versenytársam ideges és éreztem, hogy fel akartak zárkózni. Pár pillanattal később Viharbogár kilőtt pár tüskét, aminek hallottam is a hangját. Már készültem az ugrásra. Megint visszaszámoltam.
-Egy...kettő...három!
Leugrottam Fogatlanról és az új, leegyszerűsített repülőruha segítségével, már lebegtem is.

-Igen! -kiáltottam. Nyilván túl egyszerű lett volna, ha lebegek és még első is maradok, ezért természetesen a többiek beelőztek. -Fogatlan! Spirálforgás lefelé!
Fogatlan azonnal azt csinálta amit kértem tőle és amint fogótávon belül volt, megkapaszkodtam az ülésben és felhúztam magam rá. -Sikerült!
Ez a verseny tele volt örömmel. Eléggé magabiztosnak éreztem magam ebben a pillanatban, de (hatalmas szerencsémnek köszönhetően) a harmadik helyen caflattam Fogatlannal együtt.
-Rendben pajti, zárkózzunk fel! -simogattam meg Fogatlan fejét.
Egyetlen műfarok állítással villámgyors tempóra váltottunk. Szinte azonnal elhaladtunk a fej-fej mellett haladó Hanga és Astrid mellet, amivel át is vettük a vezetést.

 Ha abban a pillanatban nem robbant fel mindkét versenytársam, akkor egyszer sem. Hát ez balszerencse. Egyébként se jó, ha mindig Astrid vagy Hanga nyer, mert képtelenek lesznek veszíteni. Ahhoz képest, hogy rosszul állt a srácok szénája a versennyel kapcsolatban, mind a ketten mosolyogtak.

Ezen mondjuk meglepődtem, mert mind a kettőjükből azt néztem volna ki, hogy amint leszállunk, agyonütnek. Vagy még mikor repülünk, lelőnek. Három tiszteletlövést küldettem Fogatlannal a felhők közé, majd mikor már láttam a szigetet, még hármat lőttünk. Ezek már csak olyan dísz sorozatlövések voltak. Mikor már biztos volt a győzelmem, gyorsan leszálltam és dicsérgetni kezdtem Fogatlant.
-Ez az pajti, látod? Így kell ezt csinálni! Szépen repültél!
A többiek is leszálltak. Egyáltalán nem tűntek mérgesnek, vagy idegesnek, hanem inkább boldognak néztem őket. Na jó, ez már zavaró volt. 
-Öhm... srácok, miért... mosolyogtok? -kérdeztem kissé feszülten.
-Mert ez egy király verseny volt! -jelentette ki egyértelműen Astrid, majd megpaskolta Viharbogár fejét.
-Egyetértek. -rázta a fejét Hanga.
-Oké, ehhez még hozzá kell szoknom... -motyogtam az orrom alá. Újra megsimogattam Fogatlant, majd elsétáltam a sziget egyik magasabb pontjára, ahol leültem és lelógattam a lábam. 

Hablaty és a sárkánylovasok: 2. Fejezet

Astrid és én is felültünk a saját sárkányunkra, és azonnal útnak is indultunk. Egészen békésnek tűnt a környék, és nekem ez furcsának tűnt egy csata kezdetekor. Nem volt túl izgalmas egy járőrözés, de legalább túl voltunk rajta. Mikor befejeztük a munkát, mindketten az aréna felé repültünk. Nálam ott volt a térkép, és a sárkányszem, Astridnál pedig a messzelátóm. Leszálltunk az aréna előtt, és villámgyorsasággal futottunk be a helyiségbe, nehogy egy perc is kárba vesszen.
-Itt vagyok srácok! -kiáltottam oda Takonypócnak, Hangának, Halvérnek, Fafejnek és Kőfejnek. -Szóval, mint tudjátok, Ryker és Dagur egy ideje nem támadott...
-Egy ideje? Hónapok óta nem láttuk a színüket sem! -vágott közbe Takonypóc.
-Takonypóc, szerintem ideje lenne, hogy meg tudd különböztetni a heteket és a hónapokat! -mondta nevetve Astrid.
-Srácok! Idefigyelnétek? -egytől egyik mindenki elhallgatott, ezért folytattam. -Köszönöm. Szóval, mivel nem láttuk a vadászokat egy ideje, arra gondoltam, hogy támadást tervezgetnek a perem ellen. Azt nem tudom miért készülnek ennyit rá, de az biztos, hogy nekünk most azonnal intézkednünk kell!
-De mégis hogyan Hablaty? -kérdezte Halvér. -Tudod, hogy az egész gronkelvas készletünk elfogyott!
-Pontosan erre akartam kilyukadni. Csapatokra oszlunk: Hanga, Takonypóc, Fafej és Kőfej, ti elindultok homokkövet szerezni valahonnan. És Hanga lesz a vezér. Halvér, Astrid és én pedig a Szárny őrzőihez megyünk.
-Ó persze, amíg nekünk leszakad a derekunk, Hablaty majd a Szárny őrzőinek szigetén lógatja a lábát! Mármint az egyiket... mert a másik... -mondta Takonypóc, miközben egy lábon ugrált, és a felhúzott bal lábára mutogatott. -Mindegy hagyjuk.
-Takonypóc, amint végeztünk, megyünk segíteni nektek. Addig is mindenki legyen résen, mert bármelyik pillanatban megostromolhatják a peremet. Indulás csapat!
Ekkor vettem csak észre, hogy már mindenki elindult, miközben a zseniális beszédemet tartottam.

Megvakartam Fogatlan állát, majd gyorsan elindultam a többiek után.

Már láttam a szigetet a messzelátómban. Semmi változást nem vettem észre, így távolról, de úgy voltam vele, hogy ez nem is gond.
-Srácok, leszálláshoz készüljetek! -kiáltottam a két kísérőmnek.
Bólogattak. Egy perccel később, már a szigeten álltunk és természetesen a Szárny őrzőinek katonái, rohantak hozzánk, hogy elvigyenek Malához. A falu közepére húzgáltak minket és amint odaértünk, megpillantottam Throkot, majd Malát. Utóbbi azonnal meg is szólított.
-Hablaty Harald és a sárkánylovasok. Milyen ügy érdekében jöttetek ide?

-A háborúról lenne szó. -mondtam.
Mala bólintott, majd intett nekünk, hogy menjünk utána. Besétáltunk egy házba, ami semmivel sem különbözött a többitől, ami a szigeten volt. Leültünk egy-egy székre (Astrid tőlem jobbra, Halvér tőlem balra, Mala és Throk pedig hármunkkal szembe volt).
-Szóval Hablaty Harald... mit szeretnél mondani a háborúról?
-Mostanában, Ryker és Dagur mintha beleuntak volna a harcba, mert egyszerűen, nem támadnak. Nagyjából két hete. De ami furcsább, még sárkányvadász-hajókat sem látunk, vagy találunk sehol se. Ti esetleg nem vettetek észre valamit? Mondjuk egy jelet arra, hogy támadnak-e? -tettem fel a kérdéseket.
-Semmit sem. Nem is egy keresőosztagot küldtem el szétnézni, de mind visszajöttek, azzal, hogy egyetlen sárkányvadászt sem láttak.
Erre én elkezdtem gondolkodni, hogy mi lehet ennek az oka.

-Hablaty, én sejtem, hogy mire gondolsz... -súgta oda nekem Halvér.
-Valamit találhattak az egyik szigeten, ami feltételezem, hogy egy sárkány. -súgtam vissza.
-Beavatnátok engem is? -kérdezte a tőlem jobbra ülő Astrid. Leintettem, majd Malához fordultam.
-Mala, beszélnem kell a srácokkal hat szem közt. Megengednéd?
Szinte ki se mondtam az utolsó szót, Mala és Throk már felállt, majd kimentek a házból.
-Szóval, valószínűnek tartom, hogy a vadászok azért nem támadnak, mert találtak egy sárkányt, vagy sárkánycsoportot. A kérdés az, hogy milyen fajta sárkány lehet és, hogy miért kell annyira Rykernek, vagy Dagurnak. Minél hamarabb ki kell ezt derítenünk, nehogy meglepetés érjen minket.
-Ha indulni akarunk, akkor csak a leggyorsabb és legcsendesebb sárkányokat vihetjük. -tette hozzá Halvér, szinte kitalálva a gondolatmenetemet.
-Ahogy mondod! Viszont nem akarok kockáztatni, ezért csak én megyek Fogatlannal.
-Szó sem lehet róla, hogy egyedül elmenj! -bökdöste meg a ruhám az ujjával Astrid.

 Én erre vágtam egy "Annyira tudtam, hogy ezt fogja mondani!" fejet.

-Astridnak igaza van Hablaty. -bólogatott Halvér. -Ketten kevesen vagytok a vadászok ellen, akkor is ha Fogatlan egy éjfúria.
-Eszemben sincsen mások életét kockáztatni, amikor egy harc elején vagyunk! -vágtam vissza.
-Pont ezért nem mehetsz egyedül! -mondta Astrid. -Még az hiányozna, hogy elveszítsük a vezetőnket!
Nem tudtam, hogy erre mit mondjak, mert akárhogy és akárhányszor gondoltam át újra az egészet, a végén mindig arra jutottam, hogy a srácoknak igaza van. Végül beadtam a derekam.
-Rendben, legyen. Ma éjszaka indulunk. Még át kell néznem, hogy kivel.
-Igazából, Hablaty, Fogatlanon kívül, Viharbogár az, aki elég gyors és csendes.
Tudtam, hogy Halvár mire gondolt, de eszemben sem volt belemenni.
-Nem, nem, nem és nem! Biztos, hogy nem foglak otthagyni téged Hangával, azokkal a kezelhetetlen ikrekkel és Takonypóccal! Akkor aztán ha visszaérnénk, már se perem, se készlet nem lenne...
-Akkor tegyük fel, hogy nem Astrid megy veled. -jelentette ki Halvér. -Bütyök... hát tudjátok, hogy nem a leggyorsabb. Szélpenge túlságosan hangos, Böfföt és Töfföt nyilván nem viheted, mert az ikrek ülnek rajtuk, Kampó pedig többet foglalkozik azzal, hogy Takonypócnak keresztbe tegyen, mint ami egyébként a feladata.
-Ráadásul hogyha Takonypócra gondolok, akkor rögtön a tűz és a megfékezhetetlen sárkány jut eszembe... -tette hozzá Astrid.
A srácoknak természetesen megint igaza volt, ezért végül is beleegyeztem az ötletükbe.

-Legyen. De akkor induljunk koromsötétben. Úgy kisebb az esély, arra, hogy meglátnak minket.
Astrid és Halvér bólogattak. Aztán mindhárman kimentünk a szabadba.
Azonnal felkaptam a fejem, mert valami nagyon furcsa dolgot láttam: a Szárny-őrzőinek katonáit, egy helyben állni, egy föld alatti lyuk felett. A lyuk, kemény ráccsal volt befedve, messziről nem láttam túl jól, de valahogy úgy gondoltam a rácsok sárkány-biztosak. Odasétáltam a kiszemelt helyhez a srácokkal a nyomomban. A rács alá néztem, de amit ott láttam, azon nagyon meglepődtem.

Nagyon ismerős volt a fiú arca, nagyon ismerős volt a szeme, a nézése. Én nagyjából így bámultam az idegenre.

-Ki ez Mala? -mutattam a fiúra. Mala mellém sétált, majd beszélni kezdett.
-Még amikor támadtak a sárkányvadászok, akkor fogtuk el. Az egyik hajón volt megkötözve. Gyanítom, hogy tud valamit, de nagyon csendes.
-Mi a neve? -kérdeztem feszülten.
-Magnus. -jelentette ki Mala. -Magnus Haddock.
Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy elájulok és nem ébredek fel három héten belül.
-Haddock? Biztos, hogy Haddock a neve?
Mala bólintott. Esküszöm, hogy a frász kerülgetett.
-Öhm...öhm... bocsánat de indulnunk kell Mala... Nagyon...sok a dolgunk... -motyogtam, majd kézen fogtam Astridot és Halvért, és elkezdtem őket húzni a sárkányaink felé.
-Hablaty mi bajod? -kérdezte Astrid. Nem feleltem neki, csak intettem Viharbogárnak és Bütyöknek, hogy intézzék el a lovasaikat. (Mármint abban az értelemben, hogy dobják fel őket a hátukra). Majd újra intettem, mire mindenki felszállt és azonnal elindultunk a Peremre.

Hablaty és a sárkánylovasok: 1. Fejezet

Reggel öt óra, Sárkány-Perem:

Teljesen ki voltam ütve. Becsléseim szerint, nagyjából két-három órája feküdhettem le, mert a tegnap esti hangoskodás miatt nem tudtam aludni. Ugyanis, Fafej és Kőfej, mostanában azzal szórakoznak, hogy Lokinak, szentelik a napjaikat. Hurrá! Természetesen engem szeretnek a legjobban bosszantani, mert 1. nekik ez halálosan vicces, 2. mert én vagyok a főnök, 3. mert a többiek szimplán leütnék őket.
Mintha ez nem lenne elég, Fogatlan most is éppen a tetőmön ugrál, az éjjeli rémek amíg fel nem jön a nap parádéznak, és Dagur, most is a Sárkány-Perem támadását fontolgathatja. Remek!
-Fogatlan abbahagynád az ugrálást? Porzik tőled a tető! -kiáltottam fel neki, de mintha Fogatlan meg sem hallotta volna, folytatta az ugrálást.
Erre már muszáj volt felállnom és kimennem, hogy megdorgáljam a sárkányt a cselekedete miatt. Kiléptem az ajtón, és akkor elém ugrott valaki... vagyis, valakik.
-LOKI!!!! -ordított az arcomba Fafej és Kőfej. Halálosan megijedtem, de a szigorú tekintetemet próbáltam megtartani.

-Bevetted! -mondta Kőfej.

-Azt hitted Fogatlan az! -kontrázott rá Fafej.

-Dehogy hittem... -motyogtam magam elé, ugyan ilyen komoly fejjel. -Ha már itt tartunk... hol van Fogatlan?

A két iker megrázta a vállát, majd összefejeltek és elrohantak.

Nagyon elegem volt az ikrekből, de ha már ilyen "jól" indult a napom, nem aludtam vissza. Gyalog mentem le a klubházba, de előtte még magamhoz vettem a sárkánykönyvet.

Még senki sem volt bent, valószínűleg csak engem sikerült ilyen "kedvesen" felébreszteni. Letettem a könyvet az asztalra és leültem, hogy átnézhessem, mindenki megcsinálta-e a feladatát. Amint kinyitottam a sárkánykönyvet, kiesett belőle egy térkép: a peremet ábrázolta, és valahol a partnál volt egy nagy X. Úgy gondoltam, ez a térkép túl pontos és precíz ahhoz, hogy az ikrek készítették volna, ezért ismét gyalog elindultam az X-et ábrázoló hely felé.

Pár perc múlva oda is értem. Az X egy bokrot jelölt, ezért eldobtam a térképet, és elkezdtem kutatni a bokorban. Éreztem valami nedveset, de azt hittem az csak a víz lehet. Ekkor valami megfogta a kezem, ezért hátraugrottam. Majd kimászott a bokorból két zöldre festett alak.
-LOKI!!! -húzott fel ma már másodszor a két iker.
-Befejeznétek kérlek?!
Látszott rajtam az idegesség.

-Eszünkben sincsen ugye hugi? 

-Persze, hogy nincs!

-Tudod Hablaty, Loki olyan volt, mint mi most: furfangos.

-Nem tudom Fafej, ebbe szerintem semmi furfang sem volt! -kiabáltam. Az ikrek újra eltűntek én pedig visszamentem a klubházba. Még mindig nem kelt fel senki sem, rajtam és az ikreken kívül, de ami kezdett aggasztani, az az volt, hogy hol lehet Fogatlan. 

Már megszoktam, hogy reggelente összenyalja az arcom, utána megyünk sétarepülni, majd járőrözni. Eddig egyik sem volt kipipálva. És bevallom, most már tényleg aggódni kezdtem, ezért is kirohantam a szabadba és ordítozni kezdtem a sárkányom után.

-Fogatlan! Gyere ide pajti!!

Válasz nuku, Fogatlan sehol. Az aggódásom átment félelembe.

-Fogatlan, gyere! Reggeli!

A reggeli szóra valami elkezdett mozogni. Természetesen megörültem, mert azt hittem, hogy Fogatlan az. Valami ilyesmi fejet vághattam:

Teljesen elhittem, hogy Fogatlan csinálta a hangzavart. De amikor már vagy öt perce vártam, rájöttem, hogy kár volt örülnöm, mert csak valami kis sárkány lehetett a zajos lény. Leültem a földre és bámultam az eget. Hogy miért? Mert gondolkoztam. Fogatlan sehol, az ikrek az agyamra mentek és mindenki alszik, pedig járőrözni kéne. Természetesen én nem tudtam volna Fogatlan nélkül, és persze, hogy rajtam volt a sor! Úgy gondoltam, ennél a reggelnél már semmi sem lehet rosszabb.
Hangokat hallottam a hátam mögül, de hátra nem néztem, csak bambultam szomorúan magam elé.
-Hablaty? Nem kéne járőröznöd? -kérdezte Astrid miközben mellém sétált.

-Kéne... Csak nem tudok... -morogtam magam elé nagyot sóhajtva.
-Valami gond van? -kérdezte. Hallatszott a hangján az aggodalom, pedig ez Astridra nem nagyon volt jellemző.
-Több is. Az ikrek folyamatosan bosszantanak és Fogatlan is eltűnt.
-Nem hiszem, hogy eltűnt. -ült le mellém Astrid. -Szerintem csak pihenni mehetett. Hiszen ő az egyik, akinek rengeteg feladata van. Az ikrekkel meg ne foglalkozz! Ürüfejűek. Mindenkit fel tudnak bosszantani.
-Nehéz nem foglalkozni velük, mikor minden lépésemet követik... -kezdtem újra a siránkozást.
-Hát dorgáld meg őket! Hiszen a "katonáid"!
Erre majdnem azt mondtam, hogy képtelen vagyok megdorgálni valakit, de inkább csendben maradtam.
-Komolyan mondtam! Nekik is meg kell érteniük, hogy nem szórakozhatnak a főnökkel!
-Az ikreket tisztáztuk, de Fogatlan? Akárhol lehet!
-Tud ő vigyázni magára, hiszen egy éjfúria! Még ha nincs is meg a fél farka. És egyébként is... miért hagyna itt téged?
Kezdett elszállni belőlem az aggodalom. Egy ilyen beszéd után kiből nem ment volna el? Megöleltem Astridot.

Ugyanúgy meg volt lepődve a tettemen mint én. Fogalmam sem volt, hogy mi a fenét művelek.

-Bocs...csak -dadogtam- mindegy hagyjuk...

Éreztem, hogy elpirulok, ezért, hogy ne nézzek ki nagyon hülyén, megvakartam a tarkómat. Egy perc kínos csend következett, majd felálltam. 

-Szerintem... én most elindulok...öhm ellenőrizni a sárkánykönyvet... Nem jössz esetleg...? -miközben ezt mondtam, a tenger felé mutattam, (valószínűleg zavarban voltam) majd mintha ott lett volna Fogatlan, konkrétan rá akartam ülni a levegőre. Astrid ezt mind úgy nézte végig, hogy az arckifejezéséből ítélve tiszta hülyének tarthatott abban a pillanatban. -Úgy értem, hogy...gyalog...megyek. Tudod...lábon...

Fogalmam sem volt, hogy miért tettem hozzá a kínos mondataimhoz a "Tudod lábon"-t is, de mindegy. A klubház felé menet, folyamatosan jobbra balra néztem, nehogy az ikrek megint megijesszenek. Persze ez a terv sem jött be.

Szembejött velem Kőfej.

-Hablaty gyere gyorsan Fafejet elrabolták! -mindezt olyan drámai hangon mondta, hogy kénytelen voltam hinni neki. Futva indultunk az ikrek kunyhójához, ahol széttépett ruhák, rengeteg por és sár fogadott minket. Tényleg úgy nézett ki, mintha valami nagy harc lett volna ott. Szétnéztem mindenhol, de Fafej sehol sem volt.

-Kik rabolták el Fafejet? -kérdeztük egyszerre Astriddal. Kőfej megrántotta a vállát, jelezve, hogy fogalma sincs róla.

-Annyit tudok, hogy mire visszajöttem már ez fogadott. -mutatott a mocsokra. Ekkor valaki felkiáltott.

-Segítség! Segítség!

Olyan volt mintha Fafejet hallottam volna. Azonnal rohanni kezdtünk a hang után, egészen addig, amíg meg nem pillantottunk egy hajót. Rajta volt egy pár alak, köztük, (számomra teljesen egyértelműen) ott volt Fafej. Mielőtt bevetettem volna magam a vízbe, még egyszer megnéztem a hajót. Biztos voltam benne, hogy ez most nem vicc. Úszni kezdtem a hajó felé, ami elég nehezen ment, mert jéghideg volt a tenger. Gyorsan oda is értem a hajóhoz, majd valahogy felmásztam rá. Amint megpillantottam, hogy igazából kik is vannak a fedélzeten, nagyon mérges lettem.

Mikor kiértem a vízből, vissza a partra, a (most már) két idegesítő alak elém ugrott.

-LOKI!

Tisztára olyan késztetést éreztem magamban, hogy másodpercek kérdése és megütöm mindkettőjüket.

-Elég volt srácok! Hagyjátok abba! -kiabáltam, miközben majd megfagytam a vizes ruháimban. -Ez egy nagyon rossz vicc volt!

-Szerintem szuper volt! Ugye hugi? -kérdezte Fafej, miközben Kőfej elkezdett veszettül bólogatni.

Valahogy így nézhettem az ikrekre:

-Azt ajánlom idegesítsétek Takonypócot... -tette keresztbe a kezét Astrid, mire most én kezdtem hevesen bólogatni. -Hablatynak így is van elég gondja.

Fafej és Kőfej összenéztek, majd ötletelés közben elindultak, Thor tudja hova...

Pár perc múlva, (miután átöltöztem) Astrid és én elindultunk vissza a klubházba, hogy végre elkezdhessek dolgozni. Már így kora reggel úgy néztem ki, mintha több napja nem aludtam volna. Bár az ikrektől megszoktam már azt, hogy folyton az agyamra mennek, valahogy ezen a napon nem voltam képes tisztán gondolkodni. Ahogy beértünk a klubházba, úgy ültem le a székre, hogy majdnem hátra is estem vele. A sárkány könyv ott volt előttem kinyitva, a hátuljába pedig belehajtogatva az a térkép, amin minden egyes sziget rajta volt, amit eddig felfedeztünk. Kivettem a térképet, elővettem a széndarabbal "töltött" botomat és folyamatosan a papírra meredve megszólítottam a mellettem álló Astridot.

-Fogalmam sincs, hogy Dagur és Ryker hova tűnhettek. Már legalább két hete a hírüket sem hallottuk...

-Hát... örülj neki, hogy így van! Legalább lazíthatunk egy kicsit.

-Szó sincs lazításról! Meg kell erősítenünk a peremet. Nem véletlenül nem támadnak, és tudom, hogy ezt te is tudod, Astrid. -mondtam még mindig a térképre meredve.

-Persze, hogy tudom... de Hablaty! Attól, hogy ők nem támadnak, mi még kereshetjük őket! Csak gondolj bele! Milyen király lenne, ha megtalálnánk azokat a sárkánygumókat, amiket felhasználnak a sárkányvadász-nyilak elkészítéséhez!

-Igen, nagyon... király lenne, de ez napokba is telhet Astrid! Nincs időnk ilyenekre a harc kezdetekor! -közben még egyszer átnéztem a térképet. -Meg kell erősítenünk a peremet! Minél hamarabb. 

-De mivel Hablaty? A gronkelvas elfogyott, az előző támadáskor és homokkő híján, nem tudunk újabb adagot gyártani.

Egy kicsit elgondolkodtam: Astridnak igaza volt. Ha nincs homokkő, nincs gronkelvas, ha pedig nincs gronkelvas, akkor a peremnek búcsút mondhatunk.

-Csapatokra fogunk oszlani. Az ikrek, Takonypóc és Hanga elmennek homokkőért, Halvér, te és én pedig a Szárny őrzőihez repülünk.

-Miért kell nekünk a Szárny őrzőinek a segítsége? Hiszen eddig is könnyen leráztuk a vadászokat! -mondta.

-Kellenek a szövetségesek. Nagy harc lesz, nem pedig olyan mint amilyen eddig volt. Most már jobban oda kell figyelnünk, minden lépésünkre.

Astrid bólintott. 

-Mikor indulunk? -kérdezte.

-Amint lehet.

Abban a másodpercben Hanga lépett be a klubházba, a háta mögött Szélpengével és Fogatlannal. Nagyon megörültem, mikor megláttam a sárkányom, de egyben mérges is voltam Fogatlanra, hogy egyik pillanatról a másikra így eltűnt.

-Hát szia pajti! -mondtam, miközben Fogatlan az arcomat nyalogatta, majd "rám feküdt". Hol találtad meg Hanga?

-Neked is jó reggelt, Hablaty! -viccelődött az utóbbi sárkánylovas, majd váll rángatva hozzátette. -Egyébként ő talált meg engem. Mármint, jött, hogy játsszon Szélpengével. Én már arra ébredtem, hogy egymással birkóznak. 

-Hablaty halálra aggódta magát! -simogatta meg Astrid Fogatlan fejét.

-Na ez így nem igaz! -vágtam vissza, majd ismét Hangához fordultam. -Figyelj, Hanga! Szólj a többieknek, hogy mindenki azonnal induljon az arénába. Astrid és én bepótoljuk az elmaradt járőrt. Gyerünk!

Bemutatkozás és más egyebek

Na helló mindenkinek!

Ha valaki a címből nem találta volna ki, ez egy HTTYD blog.

Természetesen élek-halok ezért a filmért, ezért is kezdtem el ezt írni.

Annyit árulok el, hogy a történet minden fejezete összefüggő lesz, a Sárkány-Peremen fog játszódni, (tehát az ötödik és hatodik Irány az ismeretlen sorozat idejébe helyezném, aztán majd haladunk folyamatosan az idővel is) és az egész Hablaty szemszögéből lesz leírva.

Építő jellegű kritikákat szívesen elfogadok, De! 

Ha valaki úgy ír bunkó megjegyzést, hogy teszem azt el sem olvasta az adott részt, az azonnal repül a blogomról, mert ennek így semmi értelme nem lenne.

A komment szekcióban, nyugodtan szólítsatok Dave-nek, nem fogok érte harapni!

Ezt Fogatlan is biztosítja:

XD

Na a viccet félretéve, nem fogom beígérni, hogy gyakran lesz rész, mert azért valljuk be, hogy írni nem a legkönnyebb dolog. Viszont nagyon fogok igyekezni, hogy minél gyakrabban lássatok egy részt.

Egyenlőre ennyit szerettem volna, majd jelentkezem!