Nem sok minden történt az utóbbi hét napban. Azóta is olyan lobbanékony és ideges vagyok, minden éjszaka ugyanazt a rémálmot látom. Apával azóta nagyjából kibékültem, Astrid viszont továbbra is dühös rám, amiért úgy leráztam és olyan bunkó módon beszéltem vele. Hiába próbáltam vele beszélni, mindig ugyanúgy ráz le: pont úgy, ahogyan én csaptam be előtte az ajtót.
Egy hét alatt rengeteg mindenen fejlesztettem a felszerelésemben. Például a ruhámon. Sokkal keményebb páncélzat váltotta fel az eddigit, a többfunkciós, tekergetős műlábam pedig már egészen profi módon ki volt fejlesztve, még néhány apró simítás kellett ahhoz, hogy tökéletes legyen.
Egy hét alatt rengeteg mindenen fejlesztettem a felszerelésemben. Például a ruhámon. Sokkal keményebb páncélzat váltotta fel az eddigit, a többfunkciós, tekergetős műlábam pedig már egészen profi módon ki volt fejlesztve, még néhány apró simítás kellett ahhoz, hogy tökéletes legyen.
Hajnali három körül, zihálva keltem fel. Izzadtam, mint mindig mostanában és szomorúan dőltem hátra, mikor eszembe jutott, hogy holnap Snoggletog. Ezzel így magában, semmi bajom nem lett volna, akkor viszont, két gondom is volt: 1. apa azt mondta, Snoggletog után elkezd megtanítani a főnökök dolgaira, 2. mióta Astriddal összevesztünk, a csapat teljesen szétesett. Úgy gondoltam, ideje volt kibékülnöm vele. Ráadásul, Snoggletogkor van a születésnapom is, amin már nem éppen szerettem volna haragban lenni a barátnőmmel.
Lehajtott fejjel repkedtünk Fogatlannal a falu felett, mert éppen rajtunk volt a sor a járőrben. Én szomorú voltam Astrid miatt, a sárkányom meg azért volt szomorú, mert én szomorú voltam. Hátra is nézett rám, olyan aggódó tekintettel.
-Minden rendben, nyugodj meg pajti. -óvatosan megpaskoltam a fejét, mire ő boldogan elmosolyodott.
-Megyünk egy kört a repülőruhával? -néztem rá, mire ő csak izgatottan nézett vissza rám. Én pedig kicsatoltam a vadi új, többfunkciós műlábamat, és leugrottam róla. -Huhú! Igen!
Elég sokáig zuhantam, már láttam a tengert a felhők felől, mikor kinyitottam a repülőruhát és elkezdtem lebegni. Fogatlan folyamatosan repült utánam, és mikor elkezdtem lebegni, kinyitotta a szárnyait és ő is lebegni kezdett mellettem. Nagyon élveztem a dolgot, mert végre egy kicsit kikapcsolódhattam, a legjobb barátommal. Viszont nem sokáig repülhettünk így, mert hirtelen elszállt előttünk egy siklósárkány, amitől menten elvesztettem az egyensúlyomat és össze-vissza kezdtem kapálózni a levegőben.
-Fogatlan! Segíts! -továbbra is kapálóztam és mivel láttam a sárkányom tehetetlenségét is, próbáltam visszaszerezni az egyensúlyom, mikor valaki elkapott és felültetett a sárkányára. Először nem tudtam ki az, de mikor kinyitottam a szemem és megláttam magam előtt egy hosszú szőke hajfonatot, azonnal felfogtam, ki is ül előttem. -Astrid! Fogatlan zuhan, próbáljuk meg utolérni!
Astrid nem mondott semmit, csak elkezdett zuhanórepülésben száguldani, és a következő pillanatban, Vuharbogár el is kapta Fogatlant. Aztán lemásztam hozzá és felültem a hátára, biztosítottam a műlábamat a kengyelben és repülni kezdtünk Fogatlannal. Astrid viszont még mindig nem szólt hozzám.
Leszálltunk Hibbant kikötőjében, és mielőtt Astrid elviharozhatott volna, gyorsan utánarohantam.
-Astrid kérlek beszéljük ezt meg. -próbáltam megállítani, viszont ő csak kitartóan ment előre.
-Szerintem ezen nincs mit megbeszélni Hablaty. -mondta gúnyosan. Én viszont gyorsan megragadtam az egyik karját, mire ő kénytelen volt megállni. -Mit akarsz?
-Beszélni veled. Arról...ami történt... -motyogtam halkan.
-Mondtam már, hogy azon nincs mit megbeszélni. Egyszerűen pofátlan voltál és kész. -mondta és hallatszott a hangján, hogy szomorú.
-Tudom és sajnálom. -lehajtottam a fejem.
-Jókor jut eszedbe bocsánatot kérni. Rögtön másnap kellett volna. -nem fordult meg, mégis hozzám beszélt.
-Astrid én tényleg sajnálom, hogy megbántottalak. Igazad van, pofátlan voltam és megérdemlem, hogy haragudj rám. Sőt...azt is megérdemelném, hogy szakíts velem és soha többé ne szólj hozzám. -korholtam szomorúan, majd elkaptam a fejem és vártam a reakciót.
Astrid csak leengedte a vállát, és szembefordult velem egy hatalmas sóhaj kíséretében.
-Rendben...elfogadom a bocsánatkérésed. De ilyen többet ne történjen meg! -felemelte az egyik mutatóujját, én viszont csak szorosan magamhoz öleltem. Ő pedig meglepetésemre visszaölelt.
Nem tudtam hirtelen, mit is csináljak, így csak öleltem magamhoz Astridot, ahogy csak tudtam. Ő pedig egy váratlan pillanatban, belepuszilt a hajamba.
-Csak, hogy tudd: nem tudnék rád sokáig haragudni. Csak arra vártam, hogy bocsánatot kérj. -mondta.
-És ha szabad tudnom...miért nem tudsz sokáig haragudni rám? -kérdeztem, de a fejem nem emeltem fel.
-Mert...túlságosan szeretlek. -felelte.
Először nem akartam hinni a fülemnek, majd mikor nagyjából felfogtam amit mondott, megszólaltam.
-Én is szeretlek téged. -motyogtam halkan. Egyre erősebben kezdett szorítani, de ez engem nem érdekelt, csakis az, hogy a közelemben volt, és végre kibékültünk.
Astrid lassan és széles mozdulatokkal, simogatni kezdte a hátam. El sem tudom mondani, ez mennyire jól esett. És nem érdekelt, hogy a falu közepén, mindenki láthat minket, csakis az, hogy érezhessem Astrid finom illatát és gyengéd érintéseit. És azt hiszem, hogy pontosan ez hiányzott nekem, ebben az egy hétben. Az ő szeretete. A megnyugtató érintései. Abban a pillanatban, mikor ezeket átgondoltam, egy-két könnycsepp kúszott le az arcomon. Ezt Astrid is észre vette és egy kicsit eltolt magától.
-Jól vagy? -kérdezte aggódva.
-Persze. -megráztam kicsit a fejem. -Sose voltam jobban.
-Hablaty kérlek mond el, mi a baj, különben nem tudok segíteni. -gyengéden végigsimította az arcomat, ezzel letörölve a könnyeimet. Halványan elmosolyodtam, majd felültem Fogatlanra.
-Nem megyünk el valahova?
-De utána elmondod mi a baj. -mutogatott a mutatóujjával, majd felült Viharbogárra és felszállt. -Egyébként hova akarsz menni?
-Múlt héten találtam egy szigetet Fogatlannal. Még nem neveztük el, de...nagyon szép sziget, tengerparttal, meg hegyekkel. Körülbelül tíz percre van innen. -mondtam, majd én is felszálltam.
Pár perc múlva meg is érkeztünk a szigetre, ami így a napfelkeltében volt a legszebb. Leszálltam egy magaslatra, majd leugrottam Fogatlanról és leültem a magaslat szélére, úgy, hogy a lábam lelógott, majd az egyik földön lévő bottal, elkezdtem rajzolni a porba.
Astrid odajött mögém, és hátulról átölelt. Én pedig csak hátradőltem az ölébe, ő pedig belepuszilt a hajamba.
-Szóval...Mi is a gond? -kérdezte, miközben megragadta az egyik karom és megszorította, de nem nagyon erősen. Én pedig csak behunytam a szemem és sóhajtottam egyet.
-Hát...mostanában...van egy szörnyű...egy szörnyű rémálmom. -mondtam. Csakis azért kezdtem bele, mert tudtam, hogy jobb ha elmesélem ezt valakinek, mert legalább kicsit nyugodtabb leszek.
-És...mi az? -ő is behunyta a szemét, és hallottam, ahogyan nagyokat lélegzik.
-Benne vagy te, Fogatlan, az apám meg az...az anyám. -mondtam, mire ő hirtelen kapta fel a fejét, amitől egy kicsit meglepődtem, viszont továbbra is csukott szemmel feküdtem az ölében.
-Az anyád?! De...hogy...? -hallatszott a hangján, hogy teljesen lefagyott.
-Nem tudom biztosan, hogy ő-e. Csak azt, hogy úgy szólítom. -újra sóhajtottam, majd elkezdtem elmesélni az álmom. -Álmomban, először zuhantam, aztán mindig egy helyszínen találtam magam. Először Hibbant, aztán egy sziget, a Nagyterem és egy jeges csatatér. Legelőször, az a jelenet játszódott le előttem, amikor anyám megmentett egy sárkánytól, körülbelül egy éves koromban. Aztán pedig azon az idegen szigeten, anyám megölelt, majd eltűnt. A következő helyszín meg a Nagyterem volt. Ott voltál te, anya meg Fogatlan. Anyával mondtatok nekem valamit aztán eltűntetek, Fogatlan meg megtámadott. És ott jött hirtelen a jeges csatatér. Fogatlan lelőtt, és azzal zárult az álmom, hogy halottan fekszem, te, anya és apa pedig sírtok felettem.
Kisebb hatásszünet következett, majd mikor Astrid nagyjából felfogta a dolgot, visszarakta az állát a fejem búbjára. Még éreztem, ahogy vett egy nagy levegőt, majd megszólalt.
-Miért nem mondtad ezt eddig el nekem? -motyogta halkan, majd lassan simogatni kezdte a kezem, hogy kicsit nyugodtabb legyek és ne ordítsam le még egyszer a fejét.
-Nem akartam nyűg lenni a hátadon. -motyogtam, majd kinyitottam a szemem.
Astrid viszont gyorsan megpuszilt és szorosan átölelt.
-Nekem te sosem leszel nyűg. És ígérd meg, hogy mindent elmondasz nekem ezentúl.
-Ígérem. -hátrafordultam, gyorsan megcsókoltam, majd visszadőltem az ölébe.
-Egyébként...van ötleted, hogy miért álmodtad ezt? -kérdezte.
-Nem, egyáltalán nincs. -feleltem, majd megint behunytam a szemem és elmerültem a gondolataimban, miközben élveztem, ahogyan Astrid gyengéden simogatja a karom. Már majdnem bealudtam, mikor hirtelen felkaptam a fejem, nehogy tényleg elaludjak.
-Majd' leragad a szemed. -mondta mosolyogva, majd megpuszilta az arcom. -De...bevallom, én is fáradt vagyok.
-Mennyi lehet az idő? -kérdeztem, de a jelenlegi helyzetemen, továbbra sem változtattam.
-Hajnali négy körül. -mondta.
Mintha Fogatlan és Viharbogár is nagyon fáradtak lettek volna, lefeküdtek egymással szemben és behunyták a szemüket. Nagy nehezen feltápászkodtam, odasétáltam a sárkányomhoz, fejemet nekidöntöttem és megint lecsuktam a szemem. Hallottam ahogyan Astrid is feláll, aztán éreztem, hogy lefekszik mellém, a mellkasomra hajtja a fejét és átölel. Pár pillanat sem kellett és már mindketten el is aludtunk...
Ugyanúgy ébredtem, ahogyan elaludtam. Annyi változás volt, hogy a nap már teljesen fent volt az égbolton, nem pedig most jött fel, mint mikor elaludtunk. Astrid továbbra is a mellkasomon szuszogott, szerintem ilyenkor volt a legelragadóbb. Persze...akkor is eszeveszettül csinos, mikor egy dühöngő őrült, de mikor alszik...az leírhatatlanul gyönyörű. Nagyjából két percig csak bámulhattam őt, mikor elkezdett mocorogni, én pedig gyorsan megpusziltam, hogy tudja, ott vagyok mellette.
-Jó reggelt kisasszony!
-Jó...reggelt? -mikor rám nézett, a köszönése kérdésbe torkollott, majd megtörölgette a szemeit az ökleivel és egy gyors ásítás kíséretében, jobban hozzám bújt.
-Igen. Ugyanis átaludtuk a napfelkeltét és a fél reggelt. -mondtam. Mikor ezt kijelentettem, Astrid hirtelen ijedt arcot vágott és felállt.
-Te jó ég...Akkor induljunk gyorsan, már biztos keresnek minket. -indult volna Viharbogár felé, de én visszarántottam az ölembe a csuklójánál fogva. Egy elfojtott sikkantás kíséretében pedig az ölembe esett.
-Hadd keressenek. -megrántottam a vállam, majd kedvesen rámosolyogtam. -Majd rájönnek, hogy nem érdemes rám várni, vagy engem keresni.
-Hablaty ez már nem játék. Nem vagyunk szabad emberek. Már felnőttek vagyunk, Hibbant-sziget hivatalos lakói, és hiába nem akarsz visszamenni, muszáj. -próbált felállni, csakhogy nem tudott kibontakozni a karjaim közül. Nem akartam elengedni, nem akartam még egy hibát ejteni azzal, hogy most hazamegyünk. Nem...Ennél én sokkal meggyőzőbb vagyok, és biztos voltam benne, hogy ott fog maradni velem, ahol vagyunk.
-Tudom, hogy ezt te sem gondolod így. -megemeltem a szemöldököm és próbáltam meggyőző arckifejezéssel a szemébe nézni, ami nagyjából sikerült is. -Astrid, én jobban ismerlek bárkinél, és tudom, hogy te is szabad ember akarsz lenni. Ahogyan eddig is voltál. És te is jobban ismersz bárkinél, tehát tudod, hogy nem fogok még visszamenni.
Erre már láttam, hogy ő se tudta mit mondjon. Csak sóhajtott egyet és két percnyi csend után, beadta a derekát.
-Legyen, maradjunk...De ha kérdezik hol jártunk, te fogsz minket kimagyarázni. -mondta, kicsit fenyegető hangon és a mutatóujjával kezdett mutogatni, amin már önkéntelenül is elvigyorodtam.
Aztán mikor nagyjából vissza tudtam magamra venni a komoly arcomat, felálltam, ezzel majdnem felborítva Astridot, de szerencsére még időben megragadtam a kezét, így nem esett hátra, csak felhúztam magam mellé.
A napot bámultam, ami tagadhatatlanul gyönyörű volt. Mivel a sárkányok még nagyban aludtak, nem igazán tudtam mit csináljak. Vártam, hogy Astrid tegyen valamit, vagy csak megszólaljon, amit meg is tett, talán csak egy perccel azután, hogy ezt gondoltam.
-Nem sétálunk egyet a parton? -kérdezte, majd összekulcsolta az ujjainkat. Én csak mosolyogva rápillantottam.
-Miért ne? -kérdeztem vissza. Úgy tűnt számomra, hogy a kérdésre-kérdés válasz, olyan Haddock szokás, amit mindenki átvesz tőlünk. Na szép...
Még jobban megszorítottam a kezét, így az ujjaink még jobban összekulcsolódtak, amibe egy nagyon kicsit mind a ketten belevörösödtünk. Aztán nagyon lassan, elindultunk a partra. Sokáig nem tartott a nyugodt séta, mert rohanni kezdtünk mindketten, mögöttünk pedig rohantak a sárkányok. Még mindig egymás kezét szorítva futottunk a parton, közben nevettünk, néha megálltunk és úgy nevettünk. Aztán egyszer csak felkaptam és a víz felé kezdtem vele rohanni, és nagyjából akkor álltam meg, mikor már a térdemig ért a víz.
-Bele ne merj dobni! -szólt rám Astrid, de hallatszott a hangján, hogy mindjárt elneveti magát.
-Miért, ha beledoblak mi lesz? -kérdeztem kihívóan, majd úgy tettem, mint aki éppen arra készül, hogy bedobjam Astridot a vízbe.
-Annak nagyon csúnya vége lesz. -fenyegetően nézett rám, mire én csak megrántottam a vállam.
-Szerintem ennek vizes vége lesz, nem pedig csúnya. -vigyorogtam, majd még mielőtt bármit is mondhattam volna, vele együtt beleugrottam a vízbe.
Csak sikított egyet, majd nagy csobbanással megérkeztünk a víz mélyére. Még mindig nem engedtem el, csak akkor, mikor már mindketten felfelé úsztunk. Vigyorogva, még is fenyegetően nézett rám.
-Hülye Haddock! -csapkodni kezdett a vízen, ezzel elérte, hogy körülbelül egy liter víz a nyakamba kötött ki. Be is hunytam a szemem, de csak nevetni kezdtem megint, ahogyan ő is.
Fogatlan és Viharbogár is beugrottak utánunk és össze-vissza kezdtek rohangálni a tengerben és egyre több vizet fröcsköltek ránk.
-Remélem tudod, hogy ezért még kapni fogsz. -jelentette ki fenyegetően Astrid, mégis vigyorgott, majd odarohant hozzám.
-Igen tudom. -motyogtam, majd egy sunyi mosoly jelent meg az arcomon. -Már hogyha elkapsz!
Elkezdtem előre rohanni a vízben, Astrid pedig megrázta a fejét és futni kezdett utánam. Már egyszer-kétszer majdnem elestem az iszapban, de csak trappoltam előre, nem túlságosan sokáig, mert Astrid utolért, és szó szerint rám vetette magát, aminek az lett az eredménye, hogy mindketten beleestünk a vízbe, és mikor felemelkedtünk, csak nevetni kezdtünk.
-Akkor most már tényleg kapsz. -valahogy állásba tápászkodtunk, és mélyen a szemembe nézett.
-Az tény, hogy elkaptál... -motyogtam, majd megforgattam a szemem. -De mielőtt elköveted a kivégzésem, szeretnék adni valamit.
-Igen? Mi... -nem tudta befejezni, ugyanis belefojtottam a szót, egy csókkal.
Mikor szétváltunk, mindketten mosolyogtunk, viszont ő egy kicsit fenyegetően nézett rám.
-Remélem tudod, hogy ezzel semmit nem tettél jóvá...
-Ó igen? Semmit? -keresztbe fontam a karjaimat, mire ő megforgatta a szemét.
-Jó...lehet, hogy nagyon keveset jóvá tettél... -motyogta, majd elmosolyodott, mire nekem is visszajött a normális vigyorom.
-Máris jobb. -jelentettem ki kuncogva, majd már csókoltam volna meg újra, mikor hirtelen egy lövedék csapódott be mellénk a vízbe.
Azt hittem szívrohamot kapok, de helyette csak arrébb ugrottam Astriddal együtt. Fogatlan és Viharbogár is felfigyeltek a hangos csapódásra, és arra, hogy egyre több lövedék kezd felénk száguldani. Mindegyik elől nem tudtunk volna kitérni, így inkább gyorsan felültem a sárkányomra, és ő is az övére. Felszálltunk elég magasra ahhoz, hogy a felhők eltakarjanak minket nagyjából, majd szétnéztünk és egyetlen sárkányvadász hajót vettünk észre a vízen, a fedélzeten páncélos sárkányokkal. Pont szembe sütött a nap, így nem sokat láttunk abból, hogy a sárkányokon kívül ki volt még a fedélzeten. Kicsit hunyorítottam, de nem sokkal láttam többet.
-Látsz valamit? -kérdezte Astrid, aki mellettem lebegett Viharbogárral, pár méterre.
-Nem sokat.
Elővettem gyorsan a kis távcsövem, és annak segítségével néztem a hajó felé. Ott volt Ryker, egy csomó sárkányvadász, meg olyasmi figura mint Ryker, csak alacsonyabb és történetesen nem volt kopasz.
-Hát ez meg...? -értetlenül odadobtam Astridnak a távcsövet. -Nézz bele! Van ott egy idegen alak, olyasmi mint Ryker. Látod?
-Igen. -felelt gyorsan, de több ideje nem is volt, mert lőni kezdtek felénk; valószínűleg észrevettek minket. Visszadobta a messzelátót, és miután Fogatlan nyeregtáskájába mélyesztettem, kerülgetni kezdtem a lövéseket.
Először csak szlalomoztunk mindketten, majd próbáltunk közelebb kerülni a hajóhoz, hiszen csak egyről volt szó, simán elbánhattunk vele. Hát...ha nem lettek volna páncélos sárkányok, sárkánygumós nyilak és még mellé egy csomó sárkányvadász, felfegyverkezve...talán sikerült volna. A lövedékek olyan gyorsan repkedtek, hogy nem is lehetett látni őket, folyamatosan lőtték ki a több tucat nyilat, és amint a hajó közelébe kerültünk, a vadászok fegyverrel támadtak le minket.
-Fedezzetek! -kiáltottam oda Astridnak, aki csak bólintott, én repülni kezdtem zuhanórepülésben a hajó felé, Astrid és Viharbogár pedig tisztították a terepet.
Fogatlannal kikerültünk pár tucat felénk repülő nyilat, majd a sárkányom már készült volna a plazmabombára. Hátranézett rám, mire én csak bólintottam, majd mikor elég közel értünk a hajóhoz elkiáltottam magam.
-MOST!
Fogatlan sorozatlövést indított el, de amint a bombák elérték a hajó fedélzetét, az visszapattant és nekünk kellett szlalomozni, hogy kikerüljük őket.
-Mi a...? -értetlenül lebegtünk egy helyben, és mire felfogtam, hogy mi is a helyzet, már megint szlalomozhattunk.
-Sárkánybiztosak? -kérdezte Astrid rám, majd a hajóra nézve.
-Nagyon úgy néz ki... -motyogtam bizonytalanul, bár teljesen biztos voltam a dologban. Realizáltam a helyzetet, majd hátrakiáltottam. -Menj, hívj segítséget a srácoktól! Én addig itt tartom a frontot.
-Mi?! Nem, itt maradok veled. -jelentette ki magabiztosan, majd kihúzta magát, és keresztbe fonta a karjait, de sokáig nem maradhatott így, mert újabb lángnyelvek repültek felénk, így megint szlalomozni kezdtünk mindketten.
-Ketten nem bírunk el velük, még csak a hajót sem tudjuk elsüllyeszteni, hisz sárkánybiztos. Minél többen vagyunk, annál biztosabb, hogy életben maradunk. -ezt mind, nagyon fájó szívvel mondtam ki valamiért, igazából én sem tudtam miért. -Szóval kérlek...repülj vissza Hibbantra, hívd a srácokat és így nyolcan, el fogjuk tudni intézni.
Láttam, ahogyan Astrid nagyon hezitál magában, hogy erre mit is mondjon, de végül csak sóhajtott, mellém repült, majd rövid csókot váltott velem.
-Rendben megyek, de kérlek...nagyon vigyázz magadra! -néhány könnycseppet láttam a szemében, amitől meg is lepődtem, de csak próbáltam magabiztosan megszólalni.
-Vigyázni fogok...megígérem. -bólintottam, majd ő is bólintott és elrepült Hibbant felé, amilyen gyorsan csak tudott.
Egy ideig csak fájó szívvel néztem utána, mert féltem, hogy nem tudom magam nem elfogatni, és akkor aztán mindennek vége lenne.
Aztán kicsit megráztam a fejem, összekaptam magam, amennyire csak tudtam, majd nagyot sóhajtottam és Fogatlanra néztem.
-Valahogyan fel kell őket tartanunk, amíg a srácok ide nem érnek, pajti... -gondolkodni kezdtem, de sokra nem jutottam, így úgy döntöttem improvizálok.
Kicsit magasabbra repültem, majd zuhanórepülésre váltottam, és szóltam Fogatlannak, hogy célozza meg a hajópadlót, hátha az nem sárkánybiztos. Csalódnom kellett, mert a plazmabomba azonnal visszacsapódott és megint kerülgetnünk kellett, nehogy minket találjon el. Nem volt időm se gondolkodni, mert megint lőni kezdtek minket nyilakkal, az egyik éppen hogy elsuhant a fülem mellett. Úgy tűnt, kifogytak a nyilakból, így eleresztették a páncélos sárkányokat, hogy azok megtámadjanak minket. Még éjfúriával sem volt esélyem öt-hat sárkány ellen, akik csak körbevettek minket, így nem tudtunk elrepülni semerre se. Hirtelen támadt egy ötletem, gyorsan felfelé kezdtem repülni, és a szemem sarkából figyeltem, ahogyan a páncélos sárkányok lőnek minket. Furcsa volt nekem, hogy sárkány, sárkányt támadott, de ezen ráértem később agyalni, inkább csak felfelé repültem, ameddig tudtam, de túlságosan sokat nem értem vele. Fogatlan is aggódó tekintettel nézett rám, és én sem voltam biztos abban, amit csináltam. Mindenesetre, csak megfordultam hirtelen, zuhanórepülésbe kezdtünk, és sorozatlövést indítottam a sárkányok felé. Néhányat sikerült megszabadítani a páncéltól, azok el is repültek, de még mindig volt kettő-három, amelyik minket támadott. Minden esélyünk elment, bele kellett törődnöm, hogy már csak menekülni van értelme. Menekültem is volna, már ha a sárkányok és a vadászok engedtek volna. Kerülgettem még pár lövést, de az egyik hirtelen ért minket, és Fogatlanba csapódott, mire mindketten elvesztettük az egyensúlyunk és zuhanni kezdtünk. Láncok fonódtak a derekam köré és berántottak engem a hajóra. Fogatlannal ugyanezt tették, és azonnal lekötözték, szájkosarat adtak rá, nehogy lőni tudjon, majd elhurcolták. Már félig ájult voltam, mikor mindez megtörtént, de még annyit észleltem a külvilágból, hogy megkötözik a kezem, majd leütnek és engem is elhurcolnak valahova...
-Egyébként...van ötleted, hogy miért álmodtad ezt? -kérdezte.
-Nem, egyáltalán nincs. -feleltem, majd megint behunytam a szemem és elmerültem a gondolataimban, miközben élveztem, ahogyan Astrid gyengéden simogatja a karom. Már majdnem bealudtam, mikor hirtelen felkaptam a fejem, nehogy tényleg elaludjak.
-Majd' leragad a szemed. -mondta mosolyogva, majd megpuszilta az arcom. -De...bevallom, én is fáradt vagyok.
-Mennyi lehet az idő? -kérdeztem, de a jelenlegi helyzetemen, továbbra sem változtattam.
-Hajnali négy körül. -mondta.
Mintha Fogatlan és Viharbogár is nagyon fáradtak lettek volna, lefeküdtek egymással szemben és behunyták a szemüket. Nagy nehezen feltápászkodtam, odasétáltam a sárkányomhoz, fejemet nekidöntöttem és megint lecsuktam a szemem. Hallottam ahogyan Astrid is feláll, aztán éreztem, hogy lefekszik mellém, a mellkasomra hajtja a fejét és átölel. Pár pillanat sem kellett és már mindketten el is aludtunk...
Ugyanúgy ébredtem, ahogyan elaludtam. Annyi változás volt, hogy a nap már teljesen fent volt az égbolton, nem pedig most jött fel, mint mikor elaludtunk. Astrid továbbra is a mellkasomon szuszogott, szerintem ilyenkor volt a legelragadóbb. Persze...akkor is eszeveszettül csinos, mikor egy dühöngő őrült, de mikor alszik...az leírhatatlanul gyönyörű. Nagyjából két percig csak bámulhattam őt, mikor elkezdett mocorogni, én pedig gyorsan megpusziltam, hogy tudja, ott vagyok mellette.
-Jó reggelt kisasszony!
-Jó...reggelt? -mikor rám nézett, a köszönése kérdésbe torkollott, majd megtörölgette a szemeit az ökleivel és egy gyors ásítás kíséretében, jobban hozzám bújt.
-Igen. Ugyanis átaludtuk a napfelkeltét és a fél reggelt. -mondtam. Mikor ezt kijelentettem, Astrid hirtelen ijedt arcot vágott és felállt.
-Te jó ég...Akkor induljunk gyorsan, már biztos keresnek minket. -indult volna Viharbogár felé, de én visszarántottam az ölembe a csuklójánál fogva. Egy elfojtott sikkantás kíséretében pedig az ölembe esett.
-Hadd keressenek. -megrántottam a vállam, majd kedvesen rámosolyogtam. -Majd rájönnek, hogy nem érdemes rám várni, vagy engem keresni.
-Hablaty ez már nem játék. Nem vagyunk szabad emberek. Már felnőttek vagyunk, Hibbant-sziget hivatalos lakói, és hiába nem akarsz visszamenni, muszáj. -próbált felállni, csakhogy nem tudott kibontakozni a karjaim közül. Nem akartam elengedni, nem akartam még egy hibát ejteni azzal, hogy most hazamegyünk. Nem...Ennél én sokkal meggyőzőbb vagyok, és biztos voltam benne, hogy ott fog maradni velem, ahol vagyunk.
-Tudom, hogy ezt te sem gondolod így. -megemeltem a szemöldököm és próbáltam meggyőző arckifejezéssel a szemébe nézni, ami nagyjából sikerült is. -Astrid, én jobban ismerlek bárkinél, és tudom, hogy te is szabad ember akarsz lenni. Ahogyan eddig is voltál. És te is jobban ismersz bárkinél, tehát tudod, hogy nem fogok még visszamenni.
Erre már láttam, hogy ő se tudta mit mondjon. Csak sóhajtott egyet és két percnyi csend után, beadta a derekát.
-Legyen, maradjunk...De ha kérdezik hol jártunk, te fogsz minket kimagyarázni. -mondta, kicsit fenyegető hangon és a mutatóujjával kezdett mutogatni, amin már önkéntelenül is elvigyorodtam.
Aztán mikor nagyjából vissza tudtam magamra venni a komoly arcomat, felálltam, ezzel majdnem felborítva Astridot, de szerencsére még időben megragadtam a kezét, így nem esett hátra, csak felhúztam magam mellé.
A napot bámultam, ami tagadhatatlanul gyönyörű volt. Mivel a sárkányok még nagyban aludtak, nem igazán tudtam mit csináljak. Vártam, hogy Astrid tegyen valamit, vagy csak megszólaljon, amit meg is tett, talán csak egy perccel azután, hogy ezt gondoltam.
-Nem sétálunk egyet a parton? -kérdezte, majd összekulcsolta az ujjainkat. Én csak mosolyogva rápillantottam.
-Miért ne? -kérdeztem vissza. Úgy tűnt számomra, hogy a kérdésre-kérdés válasz, olyan Haddock szokás, amit mindenki átvesz tőlünk. Na szép...
Még jobban megszorítottam a kezét, így az ujjaink még jobban összekulcsolódtak, amibe egy nagyon kicsit mind a ketten belevörösödtünk. Aztán nagyon lassan, elindultunk a partra. Sokáig nem tartott a nyugodt séta, mert rohanni kezdtünk mindketten, mögöttünk pedig rohantak a sárkányok. Még mindig egymás kezét szorítva futottunk a parton, közben nevettünk, néha megálltunk és úgy nevettünk. Aztán egyszer csak felkaptam és a víz felé kezdtem vele rohanni, és nagyjából akkor álltam meg, mikor már a térdemig ért a víz.
-Bele ne merj dobni! -szólt rám Astrid, de hallatszott a hangján, hogy mindjárt elneveti magát.
-Miért, ha beledoblak mi lesz? -kérdeztem kihívóan, majd úgy tettem, mint aki éppen arra készül, hogy bedobjam Astridot a vízbe.
-Annak nagyon csúnya vége lesz. -fenyegetően nézett rám, mire én csak megrántottam a vállam.
-Szerintem ennek vizes vége lesz, nem pedig csúnya. -vigyorogtam, majd még mielőtt bármit is mondhattam volna, vele együtt beleugrottam a vízbe.
Csak sikított egyet, majd nagy csobbanással megérkeztünk a víz mélyére. Még mindig nem engedtem el, csak akkor, mikor már mindketten felfelé úsztunk. Vigyorogva, még is fenyegetően nézett rám.
-Hülye Haddock! -csapkodni kezdett a vízen, ezzel elérte, hogy körülbelül egy liter víz a nyakamba kötött ki. Be is hunytam a szemem, de csak nevetni kezdtem megint, ahogyan ő is.
Fogatlan és Viharbogár is beugrottak utánunk és össze-vissza kezdtek rohangálni a tengerben és egyre több vizet fröcsköltek ránk.
-Remélem tudod, hogy ezért még kapni fogsz. -jelentette ki fenyegetően Astrid, mégis vigyorgott, majd odarohant hozzám.
-Igen tudom. -motyogtam, majd egy sunyi mosoly jelent meg az arcomon. -Már hogyha elkapsz!
Elkezdtem előre rohanni a vízben, Astrid pedig megrázta a fejét és futni kezdett utánam. Már egyszer-kétszer majdnem elestem az iszapban, de csak trappoltam előre, nem túlságosan sokáig, mert Astrid utolért, és szó szerint rám vetette magát, aminek az lett az eredménye, hogy mindketten beleestünk a vízbe, és mikor felemelkedtünk, csak nevetni kezdtünk.
-Akkor most már tényleg kapsz. -valahogy állásba tápászkodtunk, és mélyen a szemembe nézett.
-Az tény, hogy elkaptál... -motyogtam, majd megforgattam a szemem. -De mielőtt elköveted a kivégzésem, szeretnék adni valamit.
-Igen? Mi... -nem tudta befejezni, ugyanis belefojtottam a szót, egy csókkal.
-Remélem tudod, hogy ezzel semmit nem tettél jóvá...
-Ó igen? Semmit? -keresztbe fontam a karjaimat, mire ő megforgatta a szemét.
-Jó...lehet, hogy nagyon keveset jóvá tettél... -motyogta, majd elmosolyodott, mire nekem is visszajött a normális vigyorom.
-Máris jobb. -jelentettem ki kuncogva, majd már csókoltam volna meg újra, mikor hirtelen egy lövedék csapódott be mellénk a vízbe.
Azt hittem szívrohamot kapok, de helyette csak arrébb ugrottam Astriddal együtt. Fogatlan és Viharbogár is felfigyeltek a hangos csapódásra, és arra, hogy egyre több lövedék kezd felénk száguldani. Mindegyik elől nem tudtunk volna kitérni, így inkább gyorsan felültem a sárkányomra, és ő is az övére. Felszálltunk elég magasra ahhoz, hogy a felhők eltakarjanak minket nagyjából, majd szétnéztünk és egyetlen sárkányvadász hajót vettünk észre a vízen, a fedélzeten páncélos sárkányokkal. Pont szembe sütött a nap, így nem sokat láttunk abból, hogy a sárkányokon kívül ki volt még a fedélzeten. Kicsit hunyorítottam, de nem sokkal láttam többet.
-Látsz valamit? -kérdezte Astrid, aki mellettem lebegett Viharbogárral, pár méterre.
-Nem sokat.
Elővettem gyorsan a kis távcsövem, és annak segítségével néztem a hajó felé. Ott volt Ryker, egy csomó sárkányvadász, meg olyasmi figura mint Ryker, csak alacsonyabb és történetesen nem volt kopasz.
-Hát ez meg...? -értetlenül odadobtam Astridnak a távcsövet. -Nézz bele! Van ott egy idegen alak, olyasmi mint Ryker. Látod?
-Igen. -felelt gyorsan, de több ideje nem is volt, mert lőni kezdtek felénk; valószínűleg észrevettek minket. Visszadobta a messzelátót, és miután Fogatlan nyeregtáskájába mélyesztettem, kerülgetni kezdtem a lövéseket.
Először csak szlalomoztunk mindketten, majd próbáltunk közelebb kerülni a hajóhoz, hiszen csak egyről volt szó, simán elbánhattunk vele. Hát...ha nem lettek volna páncélos sárkányok, sárkánygumós nyilak és még mellé egy csomó sárkányvadász, felfegyverkezve...talán sikerült volna. A lövedékek olyan gyorsan repkedtek, hogy nem is lehetett látni őket, folyamatosan lőtték ki a több tucat nyilat, és amint a hajó közelébe kerültünk, a vadászok fegyverrel támadtak le minket.
-Fedezzetek! -kiáltottam oda Astridnak, aki csak bólintott, én repülni kezdtem zuhanórepülésben a hajó felé, Astrid és Viharbogár pedig tisztították a terepet.
Fogatlannal kikerültünk pár tucat felénk repülő nyilat, majd a sárkányom már készült volna a plazmabombára. Hátranézett rám, mire én csak bólintottam, majd mikor elég közel értünk a hajóhoz elkiáltottam magam.
-MOST!
Fogatlan sorozatlövést indított el, de amint a bombák elérték a hajó fedélzetét, az visszapattant és nekünk kellett szlalomozni, hogy kikerüljük őket.
-Mi a...? -értetlenül lebegtünk egy helyben, és mire felfogtam, hogy mi is a helyzet, már megint szlalomozhattunk.
-Sárkánybiztosak? -kérdezte Astrid rám, majd a hajóra nézve.
-Nagyon úgy néz ki... -motyogtam bizonytalanul, bár teljesen biztos voltam a dologban. Realizáltam a helyzetet, majd hátrakiáltottam. -Menj, hívj segítséget a srácoktól! Én addig itt tartom a frontot.
-Mi?! Nem, itt maradok veled. -jelentette ki magabiztosan, majd kihúzta magát, és keresztbe fonta a karjait, de sokáig nem maradhatott így, mert újabb lángnyelvek repültek felénk, így megint szlalomozni kezdtünk mindketten.
-Ketten nem bírunk el velük, még csak a hajót sem tudjuk elsüllyeszteni, hisz sárkánybiztos. Minél többen vagyunk, annál biztosabb, hogy életben maradunk. -ezt mind, nagyon fájó szívvel mondtam ki valamiért, igazából én sem tudtam miért. -Szóval kérlek...repülj vissza Hibbantra, hívd a srácokat és így nyolcan, el fogjuk tudni intézni.
Láttam, ahogyan Astrid nagyon hezitál magában, hogy erre mit is mondjon, de végül csak sóhajtott, mellém repült, majd rövid csókot váltott velem.
-Rendben megyek, de kérlek...nagyon vigyázz magadra! -néhány könnycseppet láttam a szemében, amitől meg is lepődtem, de csak próbáltam magabiztosan megszólalni.
-Vigyázni fogok...megígérem. -bólintottam, majd ő is bólintott és elrepült Hibbant felé, amilyen gyorsan csak tudott.
Egy ideig csak fájó szívvel néztem utána, mert féltem, hogy nem tudom magam nem elfogatni, és akkor aztán mindennek vége lenne.
-Valahogyan fel kell őket tartanunk, amíg a srácok ide nem érnek, pajti... -gondolkodni kezdtem, de sokra nem jutottam, így úgy döntöttem improvizálok.
Kicsit magasabbra repültem, majd zuhanórepülésre váltottam, és szóltam Fogatlannak, hogy célozza meg a hajópadlót, hátha az nem sárkánybiztos. Csalódnom kellett, mert a plazmabomba azonnal visszacsapódott és megint kerülgetnünk kellett, nehogy minket találjon el. Nem volt időm se gondolkodni, mert megint lőni kezdtek minket nyilakkal, az egyik éppen hogy elsuhant a fülem mellett. Úgy tűnt, kifogytak a nyilakból, így eleresztették a páncélos sárkányokat, hogy azok megtámadjanak minket. Még éjfúriával sem volt esélyem öt-hat sárkány ellen, akik csak körbevettek minket, így nem tudtunk elrepülni semerre se. Hirtelen támadt egy ötletem, gyorsan felfelé kezdtem repülni, és a szemem sarkából figyeltem, ahogyan a páncélos sárkányok lőnek minket. Furcsa volt nekem, hogy sárkány, sárkányt támadott, de ezen ráértem később agyalni, inkább csak felfelé repültem, ameddig tudtam, de túlságosan sokat nem értem vele. Fogatlan is aggódó tekintettel nézett rám, és én sem voltam biztos abban, amit csináltam. Mindenesetre, csak megfordultam hirtelen, zuhanórepülésbe kezdtünk, és sorozatlövést indítottam a sárkányok felé. Néhányat sikerült megszabadítani a páncéltól, azok el is repültek, de még mindig volt kettő-három, amelyik minket támadott. Minden esélyünk elment, bele kellett törődnöm, hogy már csak menekülni van értelme. Menekültem is volna, már ha a sárkányok és a vadászok engedtek volna. Kerülgettem még pár lövést, de az egyik hirtelen ért minket, és Fogatlanba csapódott, mire mindketten elvesztettük az egyensúlyunk és zuhanni kezdtünk. Láncok fonódtak a derekam köré és berántottak engem a hajóra. Fogatlannal ugyanezt tették, és azonnal lekötözték, szájkosarat adtak rá, nehogy lőni tudjon, majd elhurcolták. Már félig ájult voltam, mikor mindez megtörtént, de még annyit észleltem a külvilágból, hogy megkötözik a kezem, majd leütnek és engem is elhurcolnak valahova...
