-Nem lesz semmi baj. Meg tudjuk csinálni.
-Nagyon remélem, hogy igazad lesz. -motyogtam.
Ennél többet már időnk sem volt beszélni, mert kinyílt az ajtó és apa szavai hallatszottak.
-Köszöntse mindenki, a felnőtté válás ceremóniáján, Hibbant-sziget vakmerő vikingeit, Hablatyot és a sárkánylovasokat!
Mindenki felállt és ujjongani kezdett. Nem tudtam rájuk figyelni, mert folyton csak az jutott eszembe, hogy mi lehet most Magnussal és Dagurral. Néhány vikinget így is kiszúrtam: Bélhangos a sor elején integetett a kampójával, a srácok szülei pedig a főnöki asztal előtt állva tapsoltak.
Idegesen sétáltunk apa felé. Az az érzés, egyesek számára szuper lehetett, nekem viszont a kínos szó jutott eszembe. Ilyet még talán nem is csináltam, hogy ennyi ember előtt, részt vettem egy ceremónián. Igen... ez valószínűleg látszott is rajtam.
Megálltunk apa előtt. A mosolyomon nem látszott, hogy igazi, mert egyáltalán nem is volt igazi mosoly. Apáé viszont annál inkább. Beálltunk egymás mögé, úgy ahogy a próbán, majd miután mindenki elhallgatott, apa belekezdett a beszédébe, amit még mi sem hallottunk.
-Nagy nap ez a mai. -harsogta. -Azt hiszem, mindannyian emlékszünk még, amikor mi álltunk itt, a családi örökséggel a vállunkon, vagy a zsebünkben. Őszintén szólva, sosem gondoltam volna, hogy a fiamnak és a barátainak fogjuk a legemlékezetesebb ceremóniát rendezni.
Mindenki tapsolni kezdett, apa pedig tovább szónokolt.
Az utolsó mondatot, apa nyilván nekünk célozta. Újra nagyot fújtam.
-Szólítom, a sárkánylovasok vezetőjét, Hablaty Haddockot!
Előre léptem. Mindenki tapsolt, de még arra sem volt időm, hogy valakinek a szemébe nézzek, mert apa rögtön szólította a többieket.
-Szólítom, a vezető, ünnepségre meghívott társát, Astrid Hoffersont!
Astrid is előrelépett és be is állt mellém, majd miután őt is gazdag tapssal jutalmazták, jött is a mögöttünk álló párost.
-Szólítom, Halvér Ingermant, a Sárkány-könyv vezetőjét!
Halvér Astrid mellé állt, és a megszokott taps után, apa újra megszólalt.
-Szólítom a "naplómester" ünnepségre meghívott párját, a nem régen csatlakozott Hangát, az Ádáz törzs főnökének a lányát!
Újabb taps, és a szokásos megszólítás.
-Álljon elő, Takonypóc Jorgenson, családjának büszke képviselője és Kőfej Thorston, az ünnepségre meghívott párja!
Hallatszott apa hangján, hogy nem mondja túlságosan boldogan, hogy "Takonypóc Jorgenson, családjának büszke képviselője". Mindenki tudta, hogy a Haddock és a Jorgenson ház, réges-rég óta vetélytársak voltak. Takonypóc és Kőfej, nagy büszkén előrelépett, majd apa folytatta a felsorolást.
-Végül, de nem utolsó sorban, szólítom Fafej Thorstont és az ünnepségre meghívott partnerét...Csirke...Thorstont?
Fafej büszkén lépett előre és ahhoz képest, hogy mindenki nevetett rajta, mindezt mintha észre sem vette volna, még a kezében dédelgetett Csirkét is felemelte, hogy mindenki lássa. Az ajkamba haraptam, hogy valahogy visszafojtsam a nevetésem és ne nézzek ki, egy nagyon idióta, jövendőbeli főnöknek.
-Fiúk, kérlek lépjetek előre! -harsogta apa. Ijedten rásandítottam Astridra, aki újra elővette a biztató mosolyát, majd meglökött egy kicsit, hogy haladjak. -Elérkezett a fogadalomtétel ideje. Mondjátok utánam: Én...
-Hablaty Haddock... -kezdtem el. Ahhoz képest, hogy sosem volt olyan nagy hangom, most szinte csak az enyém hallatszott. Lehet, hogy a többiek megijedtek volna? Apa folytatta a fogadalmat, én pedig utána mondtam. -Esküszöm, hogy életem végéig, Hibbant-sziget védelmezője és harcosa leszek...és odaadó, érett felnőttként tekintek minden problémára. Otthonomat, minden veszélytől megóvom, társaimmal tisztelettel bánok...Esküm soha meg nem tagadom.
Hangos taps következett. A srácok szülei ugráltak örömükben, Morgópóc például elordította magát.
-Na ilyen, egy Jorgenson!
-Lányok, kérlek ti is lépjetek előre! -kiáltotta apa, miután leintette a falubelieket és minket is visszahívott a helyünkre. -Mondjátok utánam: Én...
-Astrid Hofferson... -mondta Astrid. Csak az ő és a Hanga hangja hallatszott, mondjuk, mivel Csirke nem tudta mondani az esküt, és Kőfej sem arról híres, hogy hangosan tud beszélni, hanem csak sokat, ez várható volt. -Esküszöm, hogy életem végéig, Hibbant-sziget együttműködő közösségének tagja leszek...és odaadó, érett felnőttként tekintek minden problémára. Otthonomat segítem, mindenféle gondban, társaimmal pedig tisztelettel bánok...Esküm soha meg nem tagadom.
Újabb hangos és veszett taps következett. Láttam Dean és Bella Hoffersont, amint boldog ölelésben ünnepelték a lányukat, valamint Kőfej anyját, aki örömében, majdnem odarohant a gyermekéhez és szerintem simán addig ölelgette volna, amíg ki nem szorítja belőle a szuszt. A lányok hátraléptek, de a taps most már nem csak nekik szólt, hanem mindenkinek. Bizonytalanul mosolyogtam.
Apa is beszállt a tapsolásba. Szerintem még nem is láttam ennyire boldognak, talán csak akkor, amikor felébredtem a Vörös Halál elleni csata után. Büszkén kijelenthetem, hogy ez a ceremónia, jobban sikerült mint gondoltam.
-Látod? Sikerült. -súgta a fülembe Astrid.
-Nem is volt olyan rossz, mint képzeltem... -súgtam vissza neki. -És még csak most jön a szórakozás.
-Mármint a tűzijáték? -kérdezte.
-Az bizony. De...előtte még ott van a kör a falu körül, meg a rengeteg, unalmas beszélgetés. -válaszoltam. Biccentett, jelezve, hogy egyetért velem.
-Szerintem lassan indulnunk kellene, mert nem akarok hajnalban lefeküdni. Pláne úgy nem, hogy holnap el kell kezdenünk a bátyád kiképzését. -mondta. Sóhajtottam egyet, amikor eszembe jutott Magnus és Dagur és reménykedtem, hogy nem okoztak túl nagy kárt a Sárkánysuliban.
-Szerinted egyben van még az aréna? -kérdeztem a tömegre nézve. Astrid megrántotta a vállát.
-Remélem. -motyogta.
A taps lassan abbamaradt, mi pedig kényelmesen elfoglaltuk a helyünket a törzsfő asztalánál. Apa kiállt az asztal elé és megint beszélni kezdett.
-Most pedig, mindenki egyen-igyon kedve szerint, majd ha mindenki végzett, kimegyünk, a sárkánylovasok pedig tartanak nekünk egy különleges műsort!
Mindenki éljenezni kezdett, a srácok és én pedig csak falfehéren ültünk az asztalnál.
-Figyelj Astrid...szerinted ki lenne az, akit nem vennének észre, ha egy-két percre eltűnne? -kérdeztem.
-Ellenőrizni akarod a Sárkánysulit, igaz? -kérdezett vissza, mire én csak bólintottam. -Gusztáv úgyis ránéz Magnusra és Dagurra, nem kell aggódni.
-De ő nem jöhet be szólni...mivel most csak a felnőttek és a felnőtté avatottak lehetnek most a Nagyteremben. -mondtam.
-De...mi meg nem mehetünk el, mert az túl feltűnő lenne...
-Várjunk csak...van egy ötletem, de ahhoz a sárkányok is kellenek.
-Rendben. De először mondd el a tervet. -egyezett bele Astrid.
-Hát...nem életem legjobb terve, de annyira elég, hogy ellenőrizzük a terepet. -mondtam. -El kellene süllyeszteni néhány hajót, vagy csak szimplán lőni párat valahova és akkor lesz időnk elrepülni gyorsan a Sárkánysuliba.
-Mi lenne, ha valamelyik sárkányunk úgy tenne, mintha valami baja lenne? Szerintem ez egyszerűbb és kevésbé tennénk kárt a szigetben. -ötletelt Astrid. Mivel az én tervem elég rögtönzött volt, na meg őrült, beleegyeztem az ő tervébe.
-Viharbogár vállalja ezt a feladatot? -kérdeztem tőle, miután beleharaptam a vacsorámba.
-Igen. Elég jó színész tud lenni. De...ugye tudod, hogy te nem tűnhetsz el csak úgy?
-Pont ezért avatjuk be Hangát. -feleltem. -Őt még nem nagyon ismerik, és nem is szoktak hozzá, hogy itt lakik. Tehát ő könnyen el tud surranni a Sárkányiskolába, Fogatlanon.
-Fogatlanon? De hát, ő nélküled nem tud repülni és a kengyele is a te fémlábadhoz van kialakítva, nem? -kérdezte Astrid. Azt hittem, hogy egy percen belül lebukunk a sok beszélgetés miatt.
-Beállítom neki a kengyelt, neki pedig majd csak el kell odáig repülnie. Be fog válni.
Oda is hívtam magamhoz Fogatlant, beállítottam a kengyelt, majd szóltam Hangának a tervről. Megmondtam neki azt is, hogy siessen és, hogy lehetőleg ne ölje meg Dagurt, amikor találkoznak. Viharbogár el is kezdte a színészkedést, aminek szerencsére mindenki bedőlt. Hanga már elindult a Sárkánysuliba, mi pedig próbáltuk minél élethűbben segíteni Viharbogarat.
Pár perc múlva, már láttam Fogatlant, amint éppen a Nagyterem felé repült, Hangával a hátán. Jó nagyot sóhajtottam, nagyon örültem neki, hogy ezt is megúsztuk. Biccentettem Astridnak, aki szólt Viharbogárnak, hogy abbahagyhatja a színészkedést, majd odarohantam Fogatlanhoz és Hangához, akik időközben leszálltak a Nagyterem mellett, de azért messze a falubeliektől.
-Na, hogy ment? -kérdeztem Hangától, majd megálltam, hogy kifújjam magam. Hanga leugrott Fogatlanról, majd egy papírt vett elő, amin egy teljesen ismeretlen sárkány szerepelt, rengeteg leírással.
-Ezt Magnus adta nekem, hogy hozzam el neked. -magyarázta Hanga. -Azt mondta, nem várhat egy percet sem, mert nagyon fontos, hogy gyorsan tanulmányozd ezt a sárkányt.
-Miért? Befogtak egy ilyen sárkányt, vagy megint valami őrült kalandba indulunk? -tettem fel a kérdéseket Hangának. Ő csak megrántotta a vállát.
-Hát...a bandát ismerve, szerintem a kettes verzió a valószínűbb. -jelentette ki.
-Megpróbálom beazonosíttatni Halvérrel, hátha ő tudja milyen sárkány ez. Egyénként, az aréna egyben van még?
-Dagur nagyon jól elszórakoztatja a bátyádat, amíg ő a sárkánykönyvvel foglalkozik. Szerintem ki sem mozdultak a sárkányaink ketrecéből, mióta csak eljöttünk onnan. -felelte Hanga.
Magamhoz hívtam Fogatlant, majd rohantam vissza a többiekhez.
A szememmel már Halvért kerestem, és szerencsére gyorsan meg is találtam.
-Hablaty! Viharbogárnak valami gondja volt és teljesen megőrült és... -kezdte Halvér, de a szavába vágtam.
-Majd éjszaka megnézem, de most egy nagyon fontos feladatom van a számodra.
-De az ünnepség...
-Nyugodj meg itt maradhatsz az ünnepségen, ameddig akarsz. -sóhajtottam. -Csak annyit kérek tőled, hogy próbáld meg beazonosítani nekem ezt a sárkányt.
Belenyomtam a papírt a kezébe, majd türelmetlenül vártam a válaszát.
-Még sosem láttam ilyen sárkányt... -nézett rám némi gondolkodás után
-A sárkányszemes jegyzeteket, nem kellene ellenőrizni? -kérdeztem. -Mármint természetesen csak holnap.
-De. Nem emlékszem az összes jegyzetre, tehát ez egy jó ötlet lehet. -helyeselt Halvér. -Szerintem tartsuk meg most a tűzijátékot, mielőtt a sárkányok megint megőrülnek.
-Jó...jó persze, ez egy...nagyon jó ötlet... -mondtam zavartan.
Miután szóltam apának az új tervünkről, ő gyorsan kihirdette a falubelieknek. Kifestettük az arcunkat, majd rohantunk a sárkányainkhoz, hogy elkezdjük a tűzijátékozást.
-Rendben srácok, csináljunk egy emlékezetes műsort! -kiáltottam, majd gyémánt alakzatban felszálltunk.
Leírtunk így egy kört a falu körül, majd elkezdtük a szórakozást. Fafej és Kőfej egy hatalmas viking fejet csináltak cipzárhát-gázból, majd fel is gyújtották, amitől nagyon jól nézett ki. Aztán jött Hanga és Astrid, akik összefogtak Takonypóccal (ilyen is csak egyszer történik az életben) és V alakzatba repültek. Takonypóc volt elöl, aki rá is ordított Kampóra, hogy gyulladjon fel, a két lány pedig hátul. Hanga Takonypóc felett, Astrid pedig Takonypóc alatt repült, merőlegesen, majd felálltak a nyeregben és lőttek hármat-hármat balra és jobbra is. Halvér időközben átrepült a Fafej és Kőfej-féle viking sisakján, majd ujjongani kezdett, hogy sikerült neki ez a bonyolult feladat. Aztán jöttem én Fogatlannal. Szokásunkhoz híven, először felfelé csináltunk egy spirálforgást, sorozatlövéssel, majd a felhők közül, villámgyorsan elkezdtünk lefelé repülni. Mikor már csak egy méter választott el minket a földtől, megrántottam a nyerget, Fogatlan pedig teljesen kinyitotta a szárnyát és a következő pillanatban pedig már az újabb sorozatlövésen is túl voltunk.
Úgy gondoltam, hogy ez egy eléggé jól sikerült műsor volt. Még mielőtt leszálltunk volna, újra elővettük a gyémánt alakzatot, és ebben az alakzatban szálltunk le. Leugrottam Fogatlanról és odasétáltam apához. Mindenki tapsolt és ugrált, én pedig örültem, hogy ennyire tetszett nekik a műsor. Apa szinte azonnal megszólított, amint odaértem hozzá.
-Szép volt, fiam. -dicsért meg. Astrid idő közben odasétált mellém és hallgatta a beszélgetésünket.
-Apa...azon gondolkodtam, hogy...mikor lehetne leghamarabb elmenni az ünnepségről...
-Neked és Astridnak csak akkor lehet, amikor már mindenki elment. -mondta Pléhpofa.
-Tessék?! -kérdeztem vissza idegesen. Astrid és én is úgy néztünk ki, mint a halak.
-Jól hallottad, fiam. Te vagy a vezető, Astrid pedig a párod az ünnepségen. Mivel te ülsz a főnök helyén, neked is kell lezárni az eseményt. -magyarázta apa, majd összecsapta a tenyerét és hozzátette. -Mindegy én megyek és megeszem a maradék jakhúst. Jó szórakozást!
-Na remek! -kiáltottam és idegesen rácsaptam a lábamra. -Bocs, hogy belerángattalak ebbe.
-Nem baj. Majd elbeszélgetünk valamiről, ahogy szoktunk. -mondta. Bólintottam.
-Igen. Lenne is egy pár kérdésem.
-Ne menjünk be? -kérdezte. Erre a válaszom csak ennyi volt:
-Ne. -Astrid az arcomat fürkészte, ezért még hozzátettem ezt is. -Legalább addig csendben tudunk beszélni.
Megvártuk amíg mindenki bement, majd szóltam Hangának, hogy mondja meg apának ha hiányolna, hogy egy fél órát kint maradunk Astriddal. Aztán én nekidőltem az alvó Fogatlannak, Astrid pedig leült mellém.
-Akkor most mi legyen kettőnkkel? -kérdezte komolyan, mire már én is felültem.
-Mi lenne? -kérdeztem vissza. Astrid megrántotta a vállát.
-Mondom másképp: Én azt a csókot komolyan gondoltam.
Erre így hirtelen, nem tudtam mit mondjak, csak bambultam magam elé. Körülbelül úgy nézhettem ki mint egy hal: nem beszéltem, mégis mozgott a szám.
-És az...mit jelent? -kérdeztem. Valószínűleg idegesítő lehetett Astridnak, hogy két mondatából, egyet sem tudtam felfogni, de...nálam ez akkor is egy kényes téma volt mindig és természetesen még most is az.
-Hát..., hogy tényleg érzek valamit irántad. -jelentette ki. Olyan vörös volt, mint még soha. -De ha te nem, akkor én nem fogok semmit sem erőltetni.
-Tudatnom kell veled, hogy ugyanígy érzek én is. -mondtam. -Szóval...
-Visszatérnék az első kérdésemre: Mi legyen kettőnkkel?
-Nem tudom. -feleltem teljesen őszintén. -Tudod mit...az legyen, amit te akarsz.
-Én azt szeretném, ha együtt lennénk. Csak titokban.
-Titokban? Annak mi értelme van? -kérdeztem értetlen arccal.
-Nem akarom, hogy ez bezavarjon a csapatmunkánkba a bandával, meg a harcba érted...nem?
-Hát, az tény, hogy nem engedhetjük, hogy az érzéseink kizökkentsenek minket. -válaszoltam. -Lehet, hogy ez az ötleted egészen jó. A háborúba már így is nyakig benne vagyunk. Ha meg a srácok tudnának kettőnkről, akkor meg csak ez lenne téma. Szóval részemről rendben.
Felálltam. Sosem hittem volna, hogy egyszer erről fogunk beszélgetni Astriddal, tehát igyekeztem neki mindenben igazat adni, hogy ne tűnjek annyira kezdőnek.
-Akkor ezt vegyem úgy, hogy megbeszéltük? -kérdezte mosolyogva, majd ő is felállt. A válaszom csak egy bizonytalan bólintás volt, ő pedig erre megölelt.
-Kíváncsi vagyok az a titok, meddig lesz titok... -motyogtam a fülébe. Váratlanul elengedett, majd felelt.
-Amíg Takonypóc nem kezd el utánunk kémkedni.
Mindketten nevettünk.
-Most már hajlandó vagy bemenni? -kérdezte, mikor abbahagyta a nevetést.
-Igen.
A következő fél órában nem történt semmi izgalmas. Fafej idióta történeteket mesélt nekünk, de csak részleteket tudtam elcsípni.
-...és aztán, megjelent egy pöröjfejű jak.
-Most komolyan? Egy pöröjfejű jak? -kérdezte Halvér, miközben éppen egy jakcombot vett maga elé. -Mi jön ezután? Egy pöröjfejű bálna?
-Kivételesen...ráhibáztál barátom. -folytatta Fafej az ökörködést. -A pöröjfejű jak csapdába esett, ezért a segítségére sietett...egy pöröjfejű bálna!
Szerintem Halvérnek most lett elege ebből az egészből és elviharzott azzal a kifogással, hogy megy lefeküdni. Hanga meg csak azért ment utána, hogy ő is levezesse a feszültséget.
Telt az idő, de a vendégek csak nagyon lassan fogytak. Már szinte ott aludtam el az asztalnál, de annyi szerencsém volt, hogy az ikrek is hazamentek. Takonypóc, Astrid és én maradtunk. Legelső csak azért, mert együtt akart hazamenni az apjával, hogy hallgathassa a dicsérgetését. Egyszer már majdnem belefejeltem a kajámba, de szerencsére apa éppen akkor ütött hátba, amitől felébredtem annyira, hogy ne legyen mindenemen étel. Jobb kezemmel támasztottam a fejemet, hogy ez még véletlenül se történjen meg még egyszer, majd odahívtam magamhoz Fogatlant és elkezdtem simogatni és vakargatni. Közben magamban imádkoztam, hogy fáradjon már el mindenki és menjenek haza aludni. Legszívesebben kiálltam volna mindenki elé és megmondtam volna nekik, hogy tűnés lefeküdni, de úgy voltam vele, hogy apa simán kinyírna ha ezt megtenném.
Tíz perc múlva már csak néhányan voltak a teremben, köztük: apa, Bélhangos, Astrid, Dean és Bella Hofferson, meg én, a Jorgensonok pedig időközben elmentek. Már majdnem sebes volt az ujjam a folyamatos Fogatlan-vakarás miatt, ezért abba is hagytam, mire a sárkányom megsértődött.
-Na jó, ebből elegem van. -jelentettem ki, majd felálltam és elindultam apa felé.
-Most meg hova mész? -kérdezte Astrid.
-Beszélek apával. Én ezt nem bírom tovább. Majd' leragad a szemem, és a Perem sem fog magától visszajönni hozzánk.
-Tudod, hogy nem fog elengedni, ugye? -kérdezett még egyszer.
-Tudom. -feleltem. -De hazaküldheti a vendégeket.
Astrid bólintott, én pedig elindultam...megint.
-Hablaty, jó, hogy jössz fiam! -fogta meg a vállam, váratlanul apa, majd olyan erősen szorított magához, hogy majdnem kinyomta belőlem a szuszt. -Éppen arról beszéltünk Bélhangossal, hogy milyen szép pár lennétek Astriddal.
-T-tényleg? -kérdeztem. A szemem sarkából kiszúrtam egy nagy korsó mézsört apa kezében, amitől rögtön leesett nekem az, hogy a kedves törzsfőnk nem nagyon van magánál. Ez akár még jól is jöhet!
-Igen. -válaszolta, majd elengedett. -Azt hiszem, hogy beszélek is a Hoffersonokkal...
-Mi?! Nem, nem apa várj egy kicsit...szerintem ideje lenne pihenned egy kicsit...
-Ha nem tudnád, Hablaty... -kezdett bele Bélhangos a hegyi beszédébe. -Egy viking csak akkor pihen ha...
-Meghalt tudom. -vágtam közbe indulatosan. -Akkor ne pihenj, csak engedd el a sárkánylovasokat pihenni.
-Minek? -kérdezte apa, majd újra belekortyolt a mézsörébe.
-Hát mert...holnap nagyon fontos edzést kell tartanunk, hogy visszaszerezhessük a Peremet...meg hasonlók. -hazudtam. Úgy tűnt, hogy bevált, mert intett egyet, majd felelt.
-Rendben menjetek csak. De holnap semmi lazsálást se lássak! -kiáltotta, majd arrébb lökött és folytatta a beszélgetését Bélhangossal.
Visszasétáltam Astridhoz.
-Ez elintézve. Akkor én megyek aludni, jó éjt!
-Várj, elkísérlek! -kiáltott utánam Astrid.
Intettünk Deannek és Bellának, hogy megyünk, majd odahívtuk magunkhoz a sárkányainkat és elindultunk a kijárat felé.
Egyikünk sem szólt egy szót sem, egészen addig, amíg volt bátorságom kezdeményezni egy beszélgetést.
-Nehéz elhinni, hogy te már...a barátnőm vagy.
-Nekem is furcsa, de egy idő után, majd hozzászokok. -motyogta.
-Nem tudom felfogni, hogy miért titokban csináljuk. -mondtam, mire Astrid jól oldalba könyökölt. -De nekem már az is nagy öröm, hogy egyáltalán együtt vagyunk.
Pár perc néma csend, és folyamatos séta után, megérkeztünk a házunkhoz. Fogatlan és Viharbogár pedig szinte azonnal elkezdtek játszani.
-Ők is milyen jól elvannak. -nézett a két sárkányra Astrid. -Remélem mi is megleszünk.
-Hát, ha képes vagy elviselni a hülyeségeimet, akkor nem látom akadályát. -mondtam.
-Azok nélkül nem is lennél Hablaty. -válaszolta. -És te is elviseled majd, ha néha idegességemben kimegyek fát gyilkolni?
-A nélkül nem is lennél Astrid. -feleltem olyan stílusban, mint ahogy az előbb ő.
Fogatlan éppen arra készült, hogy hátulról "megtámadja" Viharbogarat. A terve nem jött be, mert a sikló észrevette őt és kigáncsolta. Kuncogtam egy sort magamban.
-Akkor, jó éjt. -mondta Astrid, majd megcsókolt.
-Neked is. -kiáltottam utána. -Fogatlan gyere!
A drága sárkányom odadörgölőzött Viharbogárhoz, egy párszor megnyalta, majd odaugrált hozzám.
Pár perc múlva, mikor Fogatlan és én is felértünk az emeletre, ledobtam a vállszalagomat az ágy végébe.
-Nem semmi volt ez a nap, igaz pajti? -kérdeztem a sárkányomtól, aki odajött hozzám és megnyalt egy párszor. -Igen...én is így gondolom. Most pedig aludj, mert reggel megyünk egyet repülni.
Fogatlan nagyra nyitotta a szemét, majd hegyezni kezdte a fülét is, mint egy kutya.
-Jól hallottad. Jó éjszakát, pajti.
Amint ezt kimondtam, magamra húztam a szőrmémet, és pár perc múlva már aludtam is...
